hirdetés

Fenn kell tartani az ország fizetőképességét is

Demján: Mélyreható reform nélkül az ország lemarad

Mélyreható reform nélkül Magyarország lemarad, ugyanakkor most nem lehet adócsökkentést végrehajtani, mivel fent kell tartani az ország fizetőképességét - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke szombaton a nemzeti csúcson.

2008.10.18 16:00MTI
hirdetés

Mélyreható reform nélkül Magyarország lemarad, ugyanakkor most nem lehet adócsökkentést végrehajtani, mivel fent kell tartani az ország fizetőképességét - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke szombaton a nemzeti csúcson.

A VOSZ elnöke azt mondta: azokkal értenek egyet, akik azt mondják, hogy nincs olyan magyar állampolgár, aki ennek a válságnak ne lenne vesztese.

Ezért az álláspontjuk szerint fél évig még nominálszinten sem lehet a béreket emelni. A költségvetés bevételeinek hiányát pedig nem lehet újabb adónöveléssel megteremteni - mondta Demján Sándor.

Hozzátette: a világválság hatására Magyarországon a gazdasági növekedés akár 3-4 százalékkal is visszaeshet.

A VOSZ elnöke azt sem tartotta kizártnak, hogy az infláció még magasabb lesz. "Mindenkinek legyen türelme, fél évet várni kell" - szólított fel.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szemünk védelme érdekében
2012. máj. 21. 09:21

"Miért fél a 6 éves kisfiam a haláltól?" - Az orvos válaszol
2012. máj. 21. 07:33

Milyen a jó fogkefe? - A fogorvos válaszol
2012. máj. 21. 05:17

Vitaminok: Szintetikus vagy természetes?
2012. máj. 21. 02:51

A szőlőlé is van olyan jó, mint a vörösbor
2012. máj. 20. 23:44

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.