hirdetés

Éjszakánként egyszerre két sávot zárnak le

Felújítások kezdődnek hétfőn az Árpád hídon

Felújítások kezdődnek hétfőn az Árpád hídon, ezért éjszakánként két forgalmi sávot lezárnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szombaton.

2008.10.25 17:50MTI
hirdetés

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. október 27-én hétfőn éjszaka megkezdi az Árpád-hídon az északi, a Buda felé vezető hídpályán, a Hajógyári-szigeti pillér felett a hőtágulásból származó mozgásokat kiegyenlítő szerkezeti (dilatációs) elemek cseréjét. 

A társaság közleménye szerint a munkavégzés - amelyre naponta 22.00 órától hajnali 06.00 óráig kerül sor - mindhárom forgalmi sávot, a mellettük haladó kerékpárutat, valamint a járdát is érinti. Éjszakánként a jelzett időben egyszerre két sávot zárnak le. Buda irányába a forgalom megfelelő táblázással csillapítva csak egy sávban haladhat. 

A munkák során a régi dilatációs szerkezetet, valamint a hozzá két oldalon csatlakozó aszfaltburkolatot is eltávolítják, majd a megfelelő acélszerkezeti kialakítást követően építik be az újat. A kibontás során keletkező mintegy 1,5 méter széles, keresztirányban 11 méter hosszú munkasáv áthidalására egy acélból készült, láthatósági festéssel ellátott, a közúti forgalom áthaladását biztosító "provizóriumot" helyeznek el, amely csak csökkentett, maximum 30 kilométer/óra sebességgel közelíthető meg. 

A szerkezet ugyanis az útpálya síkjából, hasonlóan a lakóövezeti utakon alkalmazott forgalomcsillapító szigetekhez, mintegy 10 centiméterre kiemelkedik. Nappal 06.00 - 22.00 óra között ez a provizórium áthúzódik mindhárom forgalmi sávon, a kerékpárúton és a járdán is.
 
A munkálatok várható befejezése 2008. november 22. A munkák a villamos forgalmat nem érintik.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szemünk védelme érdekében
2012. máj. 21. 09:21

"Miért fél a 6 éves kisfiam a haláltól?" - Az orvos válaszol
2012. máj. 21. 07:33

Milyen a jó fogkefe? - A fogorvos válaszol
2012. máj. 21. 05:17

Vitaminok: Szintetikus vagy természetes?
2012. máj. 21. 02:51

A szőlőlé is van olyan jó, mint a vörösbor
2012. máj. 20. 23:44

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.