A válság 2/3-a külső körülmények következménye
Gyurcsány: államcsőd és szociális válság egyidejűleg kialakulhatott volna
Államcsőd és szociális válság egyidejűleg kialakulhatott volna a pénzügyi válságból - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Vasárnapi Hírek című hetilapnak.
2008.11.02 08:38MTIAz interjúban, amelynek szövegét a lap szombaton eljuttatta az MTI-nek, a kormányfő vitatta a Fidesz elnökének véleményét, miszerint a Valutaalaphoz fordulni szégyenszámba megy; a miniszterelnök közölte, az alternatíva lett volna a szégyen.
A legrosszabb forgatókönyv, amelytől napokon keresztül félt a kormány, az volt, hogy elindul a forint zuhanása, és az euróhoz viszonyított árfolyama nem áll meg 350-400 forintig. Ebből pillanatok alatt 20-30 százalékos infláció alakulhatott volna ki, ami azt jelentette volna, hogy az emberek elveszítik a jövedelmük negyedét, harmadát - mondta. Hozzátette: egy másik ágon pedig az fenyegetett, hogy az állam papírjait a külföld nem vásárolja meg, a lejárt kötvényeket nem hosszabbítják meg, az államnak valamennyi bevételét azok kifizetésére kell fordítania és három hónap, fél év múlva veszélyben van a tanárok fizetése, az orvosok fizetése, a nyugdíjak kifizetése.
Ez egy igazi, komoly válság lehetősége volt, amitől - mint mondta - úgy látja, sikerült megóvni az országot. Arra a kérdésre, hogy Demján Sándor államcsődöt említett, vajon fennállt-e ennek lehetősége, a kormányfő úgy fogalmazott: "Ebből államcsőd és szociális válság egyidejűleg alakulhatott volna ki, hogy ha nem tesszük jól a dolgunkat." Gyurcsány Ferenc szerint a válság kétharmada külső körülmények következménye, egyharmada belső okokra vezethető vissza. A belső ok ugyanakkor nem kizárólag ezt a kormányt jelenti - mutatott rá a miniszterelnök. Szerinte négy speciálisan magyar ok van.
Először is a magyar lakosság 2000-2001 óta, amióta beindult a Fidesz otthontámogatási politikája, lényegében nem takarít meg. 2000 és 2006 között lényegesen többet költöttünk a költségvetésből, mint amennyi bevételünk volt - sorolta tovább, hozzátéve, "ebben benne van a mi felelősségünk is".
A reformpolitika 2006 és 2008 között megakadt, ezért - hangoztatta Gyurcsány Ferenc - a fő felelősség az ellenzéké. Végül pedig, az elmúlt három-négy évben a magyar lakosság és a vállalatok "elképesztő módon adósodtak el devizában és nem forintban", és ez a devizaválság veszélyét teremtette meg. A kormányfő elmondta, hogy az európai nagyhatalmak vezetőinek, Gordon Brown brit miniszterelnöknek és Angela Merkel német kancellárnak, valamint Nicolas Sarkozy francia elnöknek kulcsszerepe volt a Nemzetközi Valutalap (IMF)hitelkeretének biztosításában. Mint hozzátette, arról, hogy az amerikai kormány aktívan benne lett volna a döntésben, nem tud.
Kapcsolódó írások:
- Orbán a jó fiú, Gyurcsány viszont pénzügyi kérdésekben kompetensebb az emberek szerint
- Gyurcsány: a Fidesz úgy viselkedik, mint a Bourbonok
- Gyurcsány: majdnem biztos, hogy elfogadják a költségvetést
- Fidesz: Gyurcsány szégyenpadra ültette az országot
- Gyurcsány: a pénzügyi válság első szakaszát lassan letudhatjuk

Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Már nem kell számlálniuk a napokat Fluor rajongóinak: május 21-én a VIVA Interaktív című műsorában debütál legújabb klipje, a Partyállat. A legjobb Férfi Előadó Comet-gömbjére is jelölt sztár az éjszakában gyűjtött inspirációt eddigi legnagyobb költségvetésű videójához.
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott
Pontok helyett kritika jutott a kiscsillagnak
Képek - "Plazma elszállt, mint a győzelmi zászló"

Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
Ettől az évtől kezdve budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak a MOL és az Ökotárs Alapítvány közös környezetvédelmi programjára, a Zöldövezetre.
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!
Tőzsde
Vegyesen indult a hét Ázsiában

Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
A szőlőlé újonnan fölfedezett alkotó eleme gátolja a zsírsejtek kifejlődését, amivel megelőzi az elhízást - állapították meg amerikai kutatók.
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót
Sokan azért mosnak fogat, mert elvárás
Ma sem tudjuk, hogy kéne valójában csinálni?

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
A diszkóból kifelé vette észre, hogy megsérült az autója, kihívta hát a rendőrséget, mire kiderült: észre sem vette, hogy elgázolt valakit.
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden
Fiatalok
Egy életveszélyes és három súlyos sérültje van a bakonyi balesetnek

Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Az eladók figyelmét elterelve több millió forint értékű arany ékszert lopott el két férfi és egy nő Komárom egyik ékszerboltjából.
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Fekete mágiával gyanúsítják a férfit
Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:13 Halott fiatalt találtak Szombathelyen
- 14:08 Kovács Tamás beperli a Magyar Vívó Szövetséget
- 13:59 Putyin jóváhagyta a 12. orosz kormány összetételét
- 13:55 Kérdésekkel ragasztották tele a polgármester ajtaját
- 13:49 Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
- 13:47 Közintézmények, sétányok, közterek újulnak meg egymilliárd forintból Polgáron
- 13:47 James és Wade megint parádézott
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




