Borulátó a köztársasági elnök
Sólyom: a bizonytalanság a gázkrízis megoldása után is fennmarad
Ha az Európát sújtó gázellátási nehézségek pillanatnyilag meg is oldódnának, a "bizonytalanság fenyegetése" éppúgy fennmarad, mint a két évvel ezelőtti hasonló krízis után - mondta Sólyom László köztársasági elnök.
2009.01.15 13:55MTIAz államfő szerint a gázkrízissel kapcsolatban a szolidaritás fontossága az azonnali tanulság. Szükség van az együttműködésre azon államok között, amelyek kevésbé függnek az orosz gáztól és amelyek ki vannak szolgáltatva neki.
Sólyom László örömét fejezte ki, hogy Magyarország, noha maga is súlyosan veszélyeztetve volt, segített három, még rosszabb helyzetben lévő balkáni államnak. Mint mondta, reméli, hogy a közép-európai gázvezetékek összekapcsolására tett magyar javaslat megvalósul.
A köztársasági elnök szerint a 2009-es év nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis - mint utalt rá - "két válsággal is szembe kell néznünk". Az egyik a globális pénzügyi krízis hatására terjedő gazdasági visszaesés, a másik pedig a fegyveres harcok a Gázai övezetben. Mindkettővel összefüggésben kiemelte: "égető szükség van arra, hogy az Európai Unió a nemzetközi problémák kapcsán egységes véleményt fogalmazzon meg, és azt hatékonyan és késedelem nélkül képviselje".
A Gázai övezetben történtekről szólva emlékeztetett a terrorizmus elleni harcról vallott álláspontjára, amely szerint ez a küzdelem csak akkor lehet sikeres, ha nem sértik meg a nemzetközi jog szabályait és tiszteletben tartják az emberi jogokat.
Az államfő a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban üdvözölte az Európai Tanács tavaly december 11-12-én elfogadott "pozitív forgatókönyvét". Amennyiben - folytatta - a szerződés az év végéig hatályba lép, a spanyol-belga-magyar elnökség lesz az első, amely az új szerződés alapján működik majd.
A nagykövetek előtt elmondott köszöntőjében szólt a nemzeti kisebbségekről is, s úgy vélekedett, hiába ismertek az Európa északi, nyugati és déli államaiban élő nemzeti kisebbségek problémái, "az unió igyekezett a kérdéssel nem foglalkozni".
Véleménye szerint azonban az új tagállamok miatt nehezen lesz elkerülhető, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak garantálását az EU is alapkérdésként kezelje.
"Mi értéknek tartjuk a Magyarországon élő más nemzetek külön kis világait, támogatjuk fennmaradásukat és kapcsolataikat anyaországaikkal" - hangsúlyozta Sólyom László.
Hozzátette: azok a más államban élő magyar közösségek, amelyeknek jogait korlátozzák, vagy amelyek a többségi lakosságban szított kisebbségellenes hangulattól szenvednek, számíthatnak Magyarország támogató fellépésére nemzetközi fórumokon is. Az elnök szerint a klímaváltozás káros következményeinek megelőzése csak a "zöld gazdaság" térnyerésével lehetséges.
"A gazdasági válságból való kibontakozás esélye is ez" - fűzte hozzá. Sólyom László beszéde végén szólt arról, hogy idén is folytatja hivatalos látogatásait Európán kívüli államokba.

Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott

Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Módosítaná a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt Selmeczi Gabriella (Fidesz).
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
A diszkóból kifelé vette észre, hogy megsérült az autója, kihívta hát a rendőrséget, mire kiderült: észre sem vette, hogy elgázolt valakit.
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden
Fiatalok
Egy életveszélyes és három súlyos sérültje van a bakonyi balesetnek

Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Az eladók figyelmét elterelve több millió forint értékű arany ékszert lopott el két férfi és egy nő Komárom egyik ékszerboltjából.
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Fekete mágiával gyanúsítják a férfit
Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:39 Nem ihat alkoholt az orosz olimpiai küldöttség
- 14:35 Izrael cáfolta, hogy 20 ezer katonát küld Ciprusra
- 14:29 Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
- 14:25 Te is elköveted e-mailben a hibát?
- 14:22 Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
- 14:17 Többmilliós ékszerlopás Komáromban
- 14:13 Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




