63 éve van Magyarországon köztársaság
Kuncze Gábor: a politikán kívül is van élet!
Kuncze Gábor szerint a köztársaságnak akkor lesznek ismét tömegesen elkötelezett hívei, és a demokráciának akkor lesznek hiteles képviselői, ha a társadalom létének meghatározása már nem csak a politikán múlik; mint mondta, a politikán kívül is van élet.
2009.01.30 17:53MTIA liberális politikus a Parlamentben az 1946. február 1-jén kikiáltott köztársaság 63. évfordulója alkalmából szervezett pénteki konferencián úgy vélekedett: a legfőbb problémát ma az okozza, hogy a demokratikus intézmények tartalmatlanul működnek, és hogy a civil szféra "lehangolóan" kivonult a közügyekből.
Mint fogalmazott, a civil világ mára ugyanúgy "a hatalom és befolyás falain kívülre szorult", mint az 1989 előtti időkben. Párhuzamot vonva az 1945 utáni évek és a közelmúlt között, azt mondta: a háború után fel kellett építeni egy országot, el kellett takarítani a romokat, ma pedig csak "egy volt rendszer romjait, lelki traumáit kellene eltakarítani". Hozzátette: ma a többség a külső kényszerek hatására sem hajlandó belátni ez utóbbi fontosságát és elkerülhetetlenségét. "A múlt nem jogosít fel semmire a mában, még kevésbé a jövőben, de eltanulhatjuk tőle, hogyan ne ismételjünk meg tévedést, hogyan ne tekintsük megbocsáthatónak a bűnöket" - fogalmazott Kuncze Gábor, aki szerint a második köztársaság az a múlt, amely mindenben különbözik attól, amiben ma élünk, ám mégsem igazán távoli.
Zsigmond Attila, aki az 1990-ben alakult Országgyűlésben az MDF soraiban foglalt helyet, a MEASZ és a Bibó István Közéleti Társaság szervezésében megtartott konferencia több száz meghívottja előtt arról beszélt, hogy a köztársaság szabadság-egyenlőség, testvériség hármas alapelveit újra kell értelmezni. Mint mondta, mára a szabadság sokak számára az "erősek törvényét" jelenti, azt, hogy nincsenek korlátok, és így a fizikailag, kulturálisan vagy gazdaságilag erősebbek a gyengébbekre kényszeríthetik a maguk kollektív törvényét.
Úgy vélte, az egyenlőség jelszava - hasonlóképpen "abszolutizálva" - önmagában nem jelent semmit. Ha hatalmi szóval akarjuk fenntartani az egyenlőséget, akkor az nem más, mint diktatúra. A jelszó harmadik eleme, a testvériség teheti lehetővé, hogy a két egymással nehezen megférő alapelv összekapcsolódjék - mutatott rá.
Zsigmond Attila szerint nem a köztársaság alkotmányos intézményeivel, hanem azok működtetőivel van baj, főleg azokkal a politikai erőkkel, akik a "polgári értékek helyett populista módszerekkel operálnak, sajnos nem eredménytelenül".
Az MDF-es politikus arra mutatott rá, hogy bár a köztársaság, mint politikai eszme a közvélekedés szerint inkább baloldali képződmény, de létezik annak konzervatív aspektusa is, és - mint mondta - a rendszerváltó MDF-nek ehhez szoros kötődése van.
A magyar Nemzetgyűlés 1946. február 1-jén hirdette ki a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket, amely eltörölte a királyság intézményét és Magyarországot köztársasággá nyilvánította, létrehozva a Magyar Köztársaságot. A köztársasági törvény preambuluma először iktatta törvénybe Magyarországon az emberi és a politikai szabadságjogokat. A törvény kihirdetése után Tildy Zoltán addigi miniszterelnököt, a Független Kisgazdapárt elnökét választották a második köztársaság elnökévé. A köztársasági törvény kihirdetésének évfordulóján, 2005-ben a Gyurcsány-kormány ezt a napot a köztársaság emléknapjává tette.
Az 1949. augusztus 18-án elfogadott 1949. évi XX. törvény az ország új alkotmányáról Magyarország államformáját népköztársaságra változtatta. Az első magyar köztársaság 1918. november 16-tól 1919. március 21-ig tartott Károlyi Mihály vezetésével. A harmadik magyar köztársaságot 1989. október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján kiáltották ki, vezetője Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök volt.

Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott

Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Módosítaná a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt Selmeczi Gabriella (Fidesz).
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
A diszkóból kifelé vette észre, hogy megsérült az autója, kihívta hát a rendőrséget, mire kiderült: észre sem vette, hogy elgázolt valakit.
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden
Fiatalok
Egy életveszélyes és három súlyos sérültje van a bakonyi balesetnek

Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Az eladók figyelmét elterelve több millió forint értékű arany ékszert lopott el két férfi és egy nő Komárom egyik ékszerboltjából.
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Fekete mágiával gyanúsítják a férfit
Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Tizennyolc év börtönt kapott "a rigai szörny"
- 14:39 Nem ihat alkoholt az orosz olimpiai küldöttség
- 14:35 Izrael cáfolta, hogy 20 ezer katonát küld Ciprusra
- 14:29 Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
- 14:25 Te is elköveted e-mailben a hibát?
- 14:22 Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
- 14:17 Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




