Támogatást kapott a kormánytól
Ma felfedi lapjait Gyurcsány Ferenc
Támogatást kapott az MSZP elnökségétől, frakciójától és a kormány tagjaitól Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a ma bejelentendő, a szociális, a foglalkoztatási és az adórendszer átalakítására vonatkozó intézkedésekhez.
2009.02.16 06:42MTIA miniszterelnök vasárnap megszavaztatta az MSZP elnökségét és a kormányt is a hétfőn bejelentendő intézkedésekről. A szocialista párt elnöksége egyhangúlag kiállt a tervezett intézkedések mellett.
Az elnökségi ülés után tartott kormányülésen a miniszterelnök azt kérdezte a kabinet tagjaitól - köztük az államtitkároktól is -, hogy "tiszta szívvel és aktívan" támogatni tudják-e a tervezett lépéseket, valamint van-e köztük, akinek ez a politikai hitvallásával nem egyeztethető össze, és ebben a helyzetben inkább távozni akar. A kormány tagjai közül senki nem jelezte ellenvetését.
Az MSZP-frakció is egyhangúlag megszavazta a kormány javaslatait a költségvetési hiány és a gazdasági válság kezelésére. Lendvai Ildikó frakcióvezető a frakció négyórás ülése után azt mondta, a frakció fő feladatának nem egyszerűen az alacsonyabb növekedés miatti költségvetési lyukak befoltozását tartja, hanem egy nagyobb igényű, távlatosabb programot, amely a válságkezelés és a válságból való kitörés, a növekedés és a foglalkoztatás programját jelenti.
Lendvai Ildikó részletek említése nélkül elmondta, hogy lesznek olyan javaslatok, amelyeket már február végén benyújtanak az Országgyűlésnek, és lesznek olyanok is, például a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjkorhatár emelése, amelyeket vitára bocsátanak.
A miniszterelnök hétfőn javaslatot tesz a parlamentben az adó- és járulék-, valamint a szociális rendszer átalakítására, a nyugdíjrendszer megváltoztatására és a közjogi csomag elfogadására, de nem ragaszkodik ezek minden eleméhez, csak az irányukhoz és a nagyságrendjükhöz - közölte a kormányszóvivő vasárnap. A benyújtandó törvényjavaslatok még formálódhatnak a jövő pénteken kezdődő további egyeztetéseken.
A kormány megbeszélést kezdeményez a terveiről a parlamenti pártokkal, a szociális partnerekkel, a civil szervezetekkel és mások mellett a Reformszövetséggel - hangsúlyozta Daróczi Dávid az újabb vasárnapi, soron kívüli kormányülés után tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette: az intézkedések célja, hogy az állami kiadások visszafogásával a gazdaságot, a vállalatokat versenyképesebbé és erősebbé tegye középtávon. A részletekről azonban nem kívánt beszélni. A kormány 2016-tól nyolc év alatt fokozatosan 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt - tudta meg kormányzati forrásból az MTI vasárnap. A kabinet hosszú távú tervei között az szerepel, hogy 2016-tól 2024-ig, azaz nyolc év alatt a mai 62 évről 65 évre emelné fokozatosan a nyugdíjkorhatárt, úgy, hogy az évente négy hónappal lenne magasabb. A nyugdíjat érintő változás az is, hogy 2010-től a 13. havi nyugdíj beépülne a járandóságba, az újonnan nyugdíjba lépők pedig már nem kapnák meg ezt a juttatást.
A kormány tervei szerint az év közepétől változik a személyi jövedelemadó alsó sávhatára és mindkét kulcsa, szigorodnak a gyed szabályai; csökken a munkaadói járulék. A korábbi hírekkel ellentétben nem változna az 1.950 forintos eho, de megszűnne a két különadó.
Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalását követően három országos televízió is sugározza a kormányfő rövid beszédét hétfő este. A Nézőpont Intézet szerint csak a célja világos a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett "patrióta gazdaságpolitika" korszakának, jelentése egyelőre igen bizonytalan. Az intézet az MTI-hez eljuttatott elemzésében a miniszterelnök által szóba hozott, a Fidesztől kölcsönzött kifejezést kommunikációs névadási próbálkozásnak nevezte.
Kapcsolódó írások:

Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott

Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Módosítaná a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt Selmeczi Gabriella (Fidesz).
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége
Adja be az adóbevallását!
Ma éjfél a határidő!

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
A svájciak fejlesztései jól sikerültek a Spanyol Nagydíjon, és az ötödik helyen célba érő Kamui Kobayashi Monacóban még jobb szereplést vár önmagától.
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden

Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Az eladók figyelmét elterelve több millió forint értékű arany ékszert lopott el két férfi és egy nő Komárom egyik ékszerboltjából.
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Fekete mágiával gyanúsítják a férfit
Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
Azért rongáltak, mert jól esett
Jó heccnek tartották az elsőbbségadás táblát kiszedni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:09 Az erőszak az úr Szíriában
- 14:59 Zivatarok csapnak le az országra
- 14:42 Tizennyolc év börtönt kapott "a rigai szörny"
- 14:39 Nem ihat alkoholt az orosz olimpiai küldöttség
- 14:35 Izrael cáfolta, hogy 20 ezer katonát küld Ciprusra
- 14:29 Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
- 14:25 Te is elköveted e-mailben a hibát?
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




