"Az elmúlt húsz éve dühe fog Gyurcsányra zúdulni"
"Ami Gyurcsánnyal fog történni, az precedens értékű lesz"
Magyarország jelenlegi helyzetét és a társadalom lelki állapotát elemezték politológusok a Deák Ferenc klub, Mennek vagy maradnak? Az Országgyűlés feloszlására irányuló népi kezdeményezés a képviselők asztalán című estjén. A politikai elemzők szerint nagy bajban van hazánk, ahogy Gyurcsány Ferenc is.
2009.02.20 10:07Bencze Áron, ma.huJövő héten tárgyal az Országgyűlés a parlament feloszlatásáról. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a hétfői ülésen jelentette be, hogy a Navracsics Tibor és Semjén Zsolt által benyújtott az Országgyűlés feloszlatásáról szóló határozati javaslatot, illetve az ugyanerről szóló népi kezdeményezést egyszerre tárgyalja következő ülésén a parlament.
Az egyéni felelősségre vonás sem lehetetlen
Galló Béla, politológus a népi kezdeményezés életre hívásának időpontjával kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, "nem a mai politikai szituációban született, és annyi minden változott azóta, hogy feltehetőleg a kezdeményezés nem lesz sikeres". Véleménye szerint jelenleg nem az a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz Gyurcsány Ferenc sorsa, hanem az, mi lesz Magyarországé. Mint folytatta, az elkövetkező néhány hónapban három jelentős választásra kerül sor (két pécsi és az uniós), és amennyiben ezeket a Fidesz 30 arányban hozza, akkor lehet, hogy olyan folyamatok indulnak el, melyeket ezzel a népi kezdeményezéssel már lehetetlen lesz feloldani.
Feszült és agresszív apátiában van a társadalom, és bár korábban sosem volt tetemrehívás a magyar demokrácia történetében, most azonban más a helyzet - állítja Galló, aki szerint az elmúlt húsz év dühe (a rendszerváltásé, és az elmúlt 6-7 évé) zúdulhat Gyurcsány Ferencre, és mint fogalmazott, egyéni felelősségre vonás is megtörténhet. Hozzátette azt is, az egész régió borotvaélen táncol, és számos olyan társadalmi probléma létezik Magyarországon, melyet már nem lehet helyi szinten kezelni.
Példaként említette március 15-t, hiszen ez e nemzeti ünnep az elmúlt években nem volt kifejezetten békés. Galló Béla szerint a kormány nincs felkészülve a válságos helyzet kezelésére.
A matematika nem az oszlatásnak kedvez
A népi kezdeményezést az Országgyűlés napirendjére kell ugyan tűzni, de nem bír kötelező érvénnyel - jegyezte meg Kiszelly Zoltán, arra emlékeztetve, az elmúlt fél évben négy alkalommal próbálta az ellenzék feloszlatni a Parlamentet, ám hol az MDF, hol az SZDSZ miatt sikertelenül. A politológus a 60 ezer támogatót felmutató népi kezdeményezést párhuzamba állította Seres Mária népszavazási kezdeményezésével, ahol közel 600 ezer aláírást sikerült összegyűjteni a képviselők költségtérítéséhez kapcsolódó számlaadási kötelezettségéről.
Jelenleg három társadalom létezik Magyarországon, egy bal-, egy jobb- és egy kereskedelmi médiából tájékozódó társadalom, és ez utóbbinak az egész politikai elitből elege van - adott magyarázatot a számbeli különbségekre Kiszelly. A politológus kitért az Országgyűlés matematikai feloszlatásának lehetőségére is. Kifejtette: az oszlatáshoz 50 százalék +1 szavazat, azaz 194 voks szükséges. Csakhogy - folytatta - a Fidesz és a KDNP összesen 162, az SZDSZ 19 és az MDF 10 képviselővel van jelen a parlamentben, tehát összesen 191 politikus szavazatára lehet elvileg számítani, a két független honatya közül az egyik miniszter, a másik pedig miniszterelnöki biztos, ami tovább rontja az esélyeket.
Kiszelly Zoltán szerint Magyarország 2002 őszén a kétszer száznapos program idején tévesztett utat, és azóta a helyzet csak tovább romlott. A politológus ugyanakkor úgy vélte, nem fog belobbanni a társadalom, ha mégis lenne erőszak, akkor az a kormánynak kedvezne.
Argentína megtalálta a bűnösöket
Simon János politológus maga is résztvevője volt a népi kezdeményezésnek. Mint mondta, elsősorban nyomásgyakorlásnak szánták ezt a lépést a budakalásziak. A politológus az egyre mélyülő válságra utalva arra figyelmeztetett, rövidesen nemcsak az ingatlanok, de a termőföldek is elveszhetnek a magyarok számára. Ezzel kapcsolatosan kitért az argentin válságra, mikor Buenos Aires lakásainak kétharmada, és Argentína termőföldeinek harmada került amerikai kézbe.
"Latin Amerikában megtalálták a felelősöket, és bíróság elé is állították őket" - jegyezte meg Simon, aki szerint Magyarország Európa legbetegebb embere. Véleménye szerint, ami Gyurcsány Ferenccel történni fog, az precedens értékű lehet az ország szempontjából. A politológus végül arra hívta fel a figyelmet, meg kellene adni a civileknek az esélyt a politikai elit leváltására, amihez új pártok létrehozására van szükség.
Kapcsolódó írások:
- Durvul a Gyurcsány-csomag: bárkitől elvehetik a családi pótlékot
- Gyurcsány: katasztrófapopulizmus alakult ki
- Képek a Parlamentből! Navracsics: a Fidesz megszorító csomagnak tartja Gyurcsány intézkedéseit
- A Fidesz-KDNP kivonul Gyurcsány évindító beszédéről
- Kiszivárgott néhány tétel Gyurcsány adóterveiből!
- Ma felfedi lapjait Gyurcsány Ferenc

Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című háromdimenziós fantáziafilmjének szereplőgárdájához Billy Connolly skót színész.
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
Egy hónap után nyoma sincs a szülésnek
Még mindig elhisszük Beyoncénak?

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Napi horoszkóp - 2012. február 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Riadalom Debrecenben
Bombafenyegetés e-mailben
Senki nem sérült meg
Játék pisztolyos rablás Tokodon
Hófalba ütköztek
Olajra léptek volna a gázolaj-tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:47 A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?
- 22:30 Aszteroidákkal "tömi magát" a Tejútrendszer magjában lévő fekete lyuk
- 21:31 Kétszáz éve hever a mélyben az amerikai hadihajó
- 20:29 Amerika és Eurázsia az Északi-sarknál fog randizni
- 19:59 Egyre több olasz válik meg luxusautójától
- 19:50 Nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai
Ghibli Kft.PHP programozó
WELT 2000 Kft.Beszerző
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
- A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?2012.02.10 00:39
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 00:38
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



