"Új irány Magyarország, új irány magyarok!"
Orbánnak területi követelései vannak: "Magyarország gyakorlatilag csődbe került"
Martonyi János, a Fidesz-kormány volt külügyminisztere mondott köszöntőt Orbán Viktor országértékelése előtt pénteken a budai Millenáris Parkban.
2009.03.06 17:59MTIOrbán Viktor a mintegy 800 meghívott vendég előtt most tizenegyedik alkalommal elemzi az előző év eseményeit és az ország helyzetét. A Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelő beszédet.
A Millenáris Park Teátrumában összegyűlt vendégek között foglalt helyet Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége Mádl Dalma. A Fideszből ott volt például Varga Mihály és Pelczné Gáll Ildikó alelnök, Navracsics Tibor frakcióvezető, Schmitt Pál EP-listavezető, Tarlós István fővárosi frakcióvezető, Rogán Antal V. kerületi polgármester, Szita Károly kaposvári polgármestere és Farkas Flórián, a Fidesszel szövetséges cigányszervezet, a Lungo Drom elnöke is. A KDNP-ből Semjén Zsolt elnök, valamint Surján László és Harrach Péter volt jelen. A vendégek között foglalt helyet Stumpf István, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere, Szapáry György a jegybank volt alelnöke, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Hegedűs Zsuzsa szociológus, Pálffy István televíziós műsorvezető, a fogathajtó világbajnok Lázár testvérek, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori játékosa, Balázs Fecó zenész, Csoóri Sándor költő, Schubert Éva színész, Jókai Anna író és Kopp Mária orvos-pszichológus, a SOTE Magatartástudományi Intézetének alapítója.
A szónoki pulpitust a terem közepére helyezték, előtte félkörben és kétoldalt foglal helyet a közönség. A szónoki emelvény mögötti drapériára reflektorokkal világították rá a magyar zászló színeit.
Martonyi: válságban van a politikai intézményrendszer és az erkölcs
Magyarország valóban bajban van: nem egyszerűen pénzügyi, gazdasági válság van, hanem a politikai intézményrendszer és az erkölcs van válságban, egy lelkiállapotban vagyunk, ebből kellene valahogy kilépni - mondta Martonyi János, a Fidesz-kormány volt külügyminisztere Orbán Viktor Fidesz-elnök országértékelése előtt pénteken a budai Millenáris Parkban.
Martonyi János összefogást szorgalmazott, de véleménye szerint nem a kormánnyal kell összefogni, hanem a magyar társadalom egészének kell összefogni.
Itt lenne a történelmi alkalom, visszaadhatnák a hatalmat az embereknek, a választóknak - utalt a kormány előtt álló feladatra a volt külügyminiszter.
Orbán: Magyarország gyakorlatilag csődbe került
Magyarország gyakorlatilag csődbe került - közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke országértékelő beszédében pénteken. A pártelnök szerint lassan minden egyes forint adósságszolgálatra megy el, a kormány pedig nem tesz mást, csak újabb hiteleket vesz fel, egyre rosszabb feltételekkel, egyre magasabb kamatra.
Ennek következtében szerinte Magyarország gyakorlatilag csődbe került. Kizárólag az IMF-hitel biztosítja az ország mai fizetőképességét, és "továbbra is vesszük fel a hiteleket; nincs más ötlet, nincs más gondolat" - fogalmazott.
Orbán Viktor azt mondta: a körvonalait sem látni annak a forgatókönyvnek, amely biztosan elvezetné az országot az euróövezethez való csatlakozáshoz.
A nemzeti pénzpiacokat a nemzetállamoknak kell ellenőrizniük
A nemzeti pénzpiacokat a nemzetállamok ellenőrzése, a nemzetközi pénzpiacokat pedig a nemzetállamok feletti ellenőrzés alá kell vonni.
A politikus úgy vélekedett: ennek sikerére komoly esély van, az államok ugyanis ma jóval erősebbek, mint 80 évvel ezelőtt voltak. Orbán Viktor szerint, ami most történik, talán elegendő ahhoz, hogy "a világ kijózanodjon a féktelenség imádatából".
Véleménye szerint körvonalazódni látszik a józan ész, a mértéktartás korszaka. "Reményeink szerint mindaz, aminek most szenvedő alanyai vagyunk, elvezet bennünket az eszét vesztett kapitalizmus korszakából a józan piacgazdaság korszakába", ahol a piacokat ésszerűen szabályozni kell - tette hozzá.
Kifejtette: munkát, jövedelmet kell biztosítani az embereknek, és közben meg kell fékezni a bankok, illetve tőzsdei cégek korlátlan pénzteremtési lehetőségét. A pártelnök szerint ma a régi világ, "az esztelenség világának végnapjait éljük", azonban - folytatta - a "mi korunk egy új világ megszületésének korszaka is egyben".
"Új irány Magyarország, új irány magyarok!"
Mi nem legyőzni akarjuk a kormány politikáját, hanem túl akarunk rajta lépni rajta - jelentette ki Orbán Viktor országértékelő beszédében pénteken.
Új irány Magyarország, új irány magyarok! - ezt a jelszót hirdette meg Orbán Viktor, aki a megszokottól eltérően beszéde végén ezzel a mondattal, és nem a tőle szokásos "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" felkiáltással búcsúzott közönségétől.
A Fidesz elnöke szerint Magyarország változást akaró nemzedékeinek össze kellene fogni és az elsöprő többség hangján ki kellene mondani, "hogy területi követeléseink vannak, vissza akarjuk kapni a hazánkat, a saját országunkat azoktól, akik magánvállalatukként kezelték és csődbe vitték".
Kitartó és elszánt kiállással követelnünk kell a változást, napról napra felmorzsolni a reménytelenség embereinek ellenállását.
Ki kell mondani minél tovább húzzák annál mélyebbre kerülnek, amikor eljön az igazság és a számonkérés pillanata, ami el fog jönni - fogalmazott Orbán Viktor.
Kapcsolódó írások:
- Az MSZP megírta Orbán Viktor évértékelő beszédét!
- Orbán: "semennyiben sem" illeszkednek a Fidesz programjába a Reformszövetség elképzelései
- Fidesz: Gyurcsány Ferenc ne tegyen megfontolatlan lépéseket!
- MSZP: a Fidesz az Európai Néppártban segítse Magyarországot
- Fidesz: fizessék vissza a miniszterek, államtitkárok a felvett jutalmat!

Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott

Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Az idén 8 ezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
A svájciak fejlesztései jól sikerültek a Spanyol Nagydíjon, és az ötödik helyen célba érő Kamui Kobayashi Monacóban még jobb szereplést vár önmagától.
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden

...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy román férfi, miután barátja segítségére sietett egy villámcsapás után. Megdőlni látszik a régi babona is a kétszer ugyanoda csapó villámról.
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Fekete mágiával gyanúsítják a férfit
Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
El szándékozták lopni
Fémet akartak: baltával, kalapáccsal és vésővel estek a zsilipnek
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:20 Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10 Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
- 15:09 Az erőszak az úr Szíriában
- 14:59 Zivatarok csapnak le az országra
- 14:42 Tizennyolc év börtönt kapott "a rigai szörny"
- 14:39 Nem ihat alkoholt az orosz olimpiai küldöttség
- 14:35 Izrael cáfolta, hogy 20 ezer katonát küld Ciprusra
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




