Kik azok, akik szembenéznek a válsággal?
Gyurcsány: "Szóvirágokkal csábít" - Orbán szája nagyobb, mint a képessége
A magyar politika vízválasztója ma, hogy kik azok, akik szembenéznek a válsággal, és kik azok, akik gyávák vagy intellektuálisan üresfejűek, és kikerülik a válaszadást - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Tatabányán, közel 400 fős hallgatóság előtt.
2009.03.11 18:33MTI"Utóbbi körbe sorolom a Fideszt. Ennél üresebb beszédet, amit a Fidesz elnöke tartott, régóta nem hallottam. Kár volt kétszer elhalasztani, de megtartani volt a legnagyobb kár. Orbán szája nagyobb, mint képessége. ... Csak el kellene mondani, mit tenne - szabadabban beszélhet, mint én - de szóvirágokat mond, udvarol, csábít. Ez nem politika, ez gyávaság" - jelentette ki.
A Válságkezelés és növekedés, stratégia az erős Magyarországért elnevezésű kormányzati konferencia-sorozat keretében tartott rendezvényen Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a Reformszövetség és Bokros Lajos válságkezelő javaslataival lehet vitatkozni, lehet őket partnerként becsülni. Hosszú távon fő irányokban és gazdaságilag racionálisak, de a hosszú távot meg kell élni.
"Szociális munkást, létminimum alatt élőket ritkán kérdeznek meg a válságkezelésről. Méltányosságot kérek a közgazdászoktól", hogy a gazdasági szempontok mellett szociális megfontolások is érvényesülhessenek - tette hozzá a miniszterelnök.
A miniszterelnök szerint nem azzal kell foglalkozni, ami az elmúlt hét évben történt, mert most bajban vannak azok az országok is, akikre korábban csodálattal néztünk, megemlítve Szlovákiát, Írországot és Észtországot.
"Bátorítani akarjuk az országot, nem butítani!" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Az embereket összefogásra buzdította és a kormány legfontosabb feladatának a munkahelyek megőrzését nevezte.
Utalt arra, hogy a kormány kifizeti az ötödik munkanapot azoknak a vállalkozásoknak, akik elbocsátások helyett bevezetik a négynapos munkahetet. "Aki azt mondja, semmi erőfeszítést nem kell tenni, az hazudik, az szélhámos. Ha nem tudnák, kiről beszélek, akkor szólok" - tette hozzá.
Tatabányai programja során helyi vállalkozókkal is találkozott a kormányfő.

Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott

Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Az idén 8 ezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
A svájciak fejlesztései jól sikerültek a Spanyol Nagydíjon, és az ötödik helyen célba érő Kamui Kobayashi Monacóban még jobb szereplést vár önmagától.
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden

Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Hétfő délután egy siófoki szupermarket gyorséttermi részében a légelszívó rendszer karbantartási munkálatai közben leszakadt a teljes álmennyezet a hozzá kapcsolt berendezési tárgyakkal együtt.
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Fekete mágiával gyanúsítják a férfit
Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
Ezer darabból áll a bécsi múzeum kollekciója
Így temettünk mi: koporsók és halottaskocsik múzeuma
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:20 Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10 Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
- 15:09 Az erőszak az úr Szíriában
- 14:59 Zivatarok csapnak le az országra
- 14:42 Tizennyolc év börtönt kapott "a rigai szörny"
- 14:39 Nem ihat alkoholt az orosz olimpiai küldöttség
- 14:35 Izrael cáfolta, hogy 20 ezer katonát küld Ciprusra
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




