Gyurcsány fél az igazságszolgáltatástól?
Gyurcsány nagyon megijedt Orbántól
Miközben majd mindenki a "Ki lesz Gyurcsány utódja?" című társasjátékkal szórakozik, a háttérben bizarr dolgok zajlanak. Ha összerakosgatjuk a mozaikokat, akkor az igazság szálai olyasféle történetté állnak össze, amilyeneket eddig csak a Kuruc.info-n olvashattunk. És ebben nem a Kuruc.info kitétel a rémisztő.
2009.03.24 12:01Heti Válasz/Gondola/MTIDe haladjunk szép sorjában, ijedezzünk együtt. Szóval úgy kezdődött, pontosabban azzal pörgött 100 százalékra a sztori, hogy Gyurcsány Ferenc küldöttsokkoló lemondtam is, meg nem is beszédében így fogalmazott: „Az állam egyes intézményei, különösen a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint járnak el.". Meg így is: „Úgy tűnik, mintha mentenék, a Fideszhez kötődő disznóságokat, másrészt meg időnként, azt a gyanút keltik, hogy részrehajlóan eljárás alá vonják, büntetik a Fidesz ellenfeleihez tartozókat vagy annak vélteket."
Persze tiltakozott minden érintett, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácstól a legfőbb ügyészen át a Magyar Bírói Egyesületig, csak hát ilyen vérzivataros, Bokros Lajosoktól, Surányi Györgyöktől vészterhes időkben ki figyel oda ezekre a piszlicsáré, belterjesnek tűnő cirkuszokra, ugyebár.
Kavarnak a jogászok össze-vissza, akad a polgárnak ennél súlyosabb gondja ezer. Csakhogy nem állt meg itt a menet, nem hullott bele a szájbertérbe csak úgy a miniszterelnöki dörgedelem, mert Szabó Zoltán szocialista képviselő nem hagyta veszni az „ügyet", és már tegnap kérdést intézett a legfőbb ügyészhez, miszerint az ügyészség nem csak a 2006-os választás eredményét kívánja felülírni, hanem a 2010-es választásokét is befolyásolni kívánja.
Szabó úr ezt arra alapozza, hogy az ügyészség eljárást folytat fővárosi önkormányzatok ellen azon az alapon, hogy azok állítólag kárt okoztak a településnek. Ugye ismerős az okfejtés? Igen-igen, Verók István polgármester állt elő hasonlóval, amikor meggyanúsították, ő kezdte azonnal támadni az ügyészséget, hogy a Fidesz irányítja a szervezetet, és még olyat is mondott, hogy ma az önkormányzat, holnap a parlament, ami színtiszta elmebetegség lenne, ha nem látnánk most már a rendszert a szocialista „őrületben".
Bizony, úgy néz ki, hogy a szocialisták össznépileg megijedtek. Hogy komolyan vették Orbán Viktor március 15-i, új kezdetet hirdető megszólalását, pláne az országértékelőben beharangozott „elszámoltatást".
Ezért a bírók, ügyészek előzetes befenyítése. S ezért az előre legyártott alibi: ha eztán valamely gaz szocialistát mégis utolérne az igazságszolgáltatás keze, lehet visszafelé mutogatni, hogy lám, a pártvezér már mikor megmondta. Pedig fölösleges aggódniuk. Ha nem történt semmi, nem is fog történni semmi.
Ha az autópályák tényleg annyiba kerülnek, amennyibe nálunk kerülnek, akkor nincs probléma; sztrádára szükség van, ipar, fejlődés, miegymás. Ha a metrófúrás tényleg olyan drága, amilyen drága mifelénk, és komolyan ilyen sűrű állomáshálózatra mutatkozik lakossági igény, akkor üsse kő, hadd szóljon a beruházás, még ha bele is gebed a főváros. Vagy a milliós tanulmányok cunamijára se szólhat senki egy rossz, ha mind hasznos építőkövei voltak népünk boldogulásának. És ha az uniós-, meg roma pénzek is az utolsó fillérig célba találtak, hát köszönjük szépen, emeljük kalapunkat a hatalom előtt. Egyébként is, Gyurcsány azt is megmondta, hogy az MSZP kizárólag a haza üdvéért tesz mindent. Akkor meg?
Fidesz: Gyurcsány tart az igazságszolgáltatástól
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc valami miatt tart a független igazságszolgáltatástól, ha már most a bíróságokat és az ügyészséget támadó nyilatkozatra ragadtatta magát - mondta Balsai István, az ellenzéki párt politikusa keddi sajtótájékoztatóján. "Van egy gyanúnk, úgy gondoljuk, hogy valamilyen okkal és joggal tart Gyurcsány Ferenc a független igazságszolgáltatás szereplőitől, (...) ha már most olyan kijelentésékre kell ragadtatnia magát, hogy részrehajló és a Fidesz érdekének megfelelő döntéseket hoz a Magyar Köztársaság bírósága és ügyészsége" - mondta a miniszterelnök szombati kongresszusi beszédére utalva a politikus.
Balsai István szerint Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek el kellene határolódnia Gyurcsány Ferenc "szégyenteljes nyilatkozatától", és bocsánatot kellene kérnie. Hozzátette: szeretnék Sólyom László köztársasági elnök véleményét is hallani az ügyben.
Mint mondta, a "bukott párt, bukott miniszterelnöke" ha körbenéz, "tucatszámra" láthatja politikustársait, akik "nehéz bilincsben" töltik büntetésüket, várják tárgyalásukat vagy a vádiratot.
Balsai István felsorolásában szerepelt például Hunvald György VII. kerületi szocialista politikus letartóztatása, a VI. kerületi szocialista politikusok gyanúsítotti kihallgatása, a Kulcsár-ügy és a Zuschlag-ügy is. Szerinte Gyurcsány Ferenc negyven év óta nem tapasztalt magatartást tanúsított, amikor nekirohant az alkotmányos rendszerben különleges helyet elfoglaló bírósági és ügyészi szervezetnek. Balsai István úgy vélte, hogy a rendszerváltás óta egy miniszterelnök, de még miniszter se nagyon engedte meg magának, hogy ilyeneket mondjon. Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban beszélt arról, hogy a kormányra kerülésük esetén kivizsgálják a bűncselekményeket, Balsai István azt mondta, senki nem kerülheti el az elszámoltatást, de ehhez nem a Fidesz pozíciói szolgáltatnak alapot, hanem a független magyar igazságszolgáltatás jelenleg is működő gépezete.
Gyurcsány Ferenc szombati kijelentését a legfőbb ügyész és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is visszautasította.
MSZP: az ellenzékieknek is vannak bírósági ügyeik
Az ügyészségek és a bíróságok által folytatott, az ellenzéki képviselőkhöz köthető eljárásokról a nyilvánosság szinte sohasem értesül, holott tudvalévő, hogy ilyen ügyek is folynak szép számmal - közölte Bárándy Gergely, az MSZP elnökségi tagja kedden az MTI-vel.
Mindez kétségkívül azt a látszatot kelti, hogy szinte csak MSZP-s politikusok ellen folynak büntetőeljárások, holott a valóság nem ez - mutatott rá a szocialisták szakpolitikusa Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétvégi nyilatkozatával kapcsolatban.
Bárándy Gergely úgy gondolja, a korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatásra a hatóságoknak is illik odafigyelniük. Kifejtette: ő sem tartja elfogadhatónak, hogy amíg Zuschlag János ügyében minden, sokszor jelentéktelennek tűnő részesemény miatt szükségesnek tartotta a főügyészség szóvivője, hogy sajtótájékoztatót tartson, addig a Fideszhez köthető ügyekben ennek senki sem érezte szükségét.
Az MSZP-s képviselő szerint a miniszterelnök kijelentésével kapcsolatban várható volt a bíróságok és az ügyészségek elhatárolódása. Hozzátette ugyanakkor: ugyanígy várta volna azonban ezt az elhatárolódást akkor is, amikor a Fidesz prominensei helyezték kilátásba - burkoltan vagy sokszor nyíltan is fenyegetőzve - a felelősségrevonást akkorra, amikor a kormányváltás bekövetkezik. "Ez a mai alkotmányos berendezkedésünk esetén csak az ügyészség és a bíróságok befolyásolásán keresztül lenne lehetséges" - vélekedett. Bárándy Gergely elgondolkodtató eljárási cselekménynek nevezte fővárosi kerületi képviselő-testületek frakcióinak szinte egyszerre történő meggyanúsítását is annak alapján, hogy milyen módon szavaztak egyes kérdésekben.
Kapcsolódó írások:
- Elemző: Gyurcsány politikailag már élő halott volt
- Le Monde: Gyurcsány "hosszútávfutó", a 2014-es választásokra játszik
- Nem oszlik a parlament, Semjén Rákosival állította szembe Gyurcsányt
- Svájci lap: Gyurcsány nem tudta kiheverni a hazugságbeszédét
- Száguld az OTP, pozitív Gyurcsány távozása
- Navracsics: Gyurcsány vissza akar térni

Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő a vasárnapi Billboard Music Awards díjkiosztón Los Angelesben.
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb
Ízletes és csábító!
Mit szólna egy otthoni mézes zserbóhoz?
Házasságot kötött Priscilla Channel
Mark Zuckerberg Facebook-állapota megváltozott

Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Az idén 8 ezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is
Diszkont
Félmilliárd eurós a Ryanair nyeresége

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
A svájciak fejlesztései jól sikerültek a Spanyol Nagydíjon, és az ötödik helyen célba érő Kamui Kobayashi Monacóban még jobb szereplést vár önmagától.
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között
Két ember megsérült
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Cegléden

Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Tavaly ősz óta folyamatosan meglopta munkaadóját az a két férfi, akit 2012. május 17-én munkahelyükön fogtak el a pápai rendőrök.
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
Fekete mágiával gyanúsítják a férfit
Felkavaró! Aranyfüstös magzatokat csempészett - letartóztatták
Balatoni nyár
Elegük lett a jegykezelőből, elverték a vonaton
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:40 A britek többsége kilépne az EU-ból
- 15:31 Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
- 15:29 ...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
- 15:20 Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
- 15:10 Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
- 15:09 Az erőszak az úr Szíriában
- 14:59 Zivatarok csapnak le az országra
Hovány Kft.Pénztáros
StarjobsPénzügyi tanácsadó
MOK Komplex Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 12:35
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 11:39
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 11:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




