
Tíz évig biztos nem veszünk rész a felmérésben
Haszos-e a magyar oktatási rendszer? Ezt nem tudjuk meg!
Szűcs Erika jóvoltából még tíz évig biztosan nem derül ki, hasznos-e a hazai oktatási rendszer reformja; a szociális miniszter ugyanis zárolta az ezt vizsgáló nemzetközi felmérésre elkülönített pénzt - tudta meg a Magyar Nemzet.
2009.04.08 07:00, Magyar Nemzet
A miniszter zárolta az úgynevezett felnőttírásbeliség-vizsgálatra elkülönített pénzt, és ezzel kizárta Magyarországot a hamarosan esedékes, több mint tízévente megrendezett felmérésből.
Ezzel a lépéssel megfosztotta Magyarországot attól, hogy megtudjuk, bevált-e az oktatás reformja, vagy csupán kidobtunk több száz milliárd forintot az ablakon.
A lap szerint takarékosság nem jöhet szóba, hiszen a nemzetközi felmérésben részt vevő országoknak minden évben tagdíjat kell fizetniük azért, hogy a vizsgálatot előkészítsék.
Magyarország tíz éven keresztül minden évben befizette ezt az összeget, csupán az utolsó évben bojkottálta ezt. A szociális tárcánál megerősítették a Magyar Nemzet érdeklődésére az elvonás tényét, ám az okokról és a következményekről nem nyilatkoztak.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
Egy északnyugat-pakisztáni menekülttáborban tett látogatást Angelina Jolie, hogy felhívja rá a figyelmet, mekkora szüksége van az árvíz sújtotta országnak a nemzetközi segítségre.
Az igazi fahéjas kristálycukrral
Hogyan készül a Padlás musical kedvenc étele?
Nosztalgikus képek: Halált hordoz a táncos film?
Morbid: Rákos a Dirty Dancing női sztárja is
Mellrák miatt hullott ki a haja a roma énekesnőnek
Bangó Margit az evangéliumból merít erőt
Ha S.O.S segítség kell....
Duzzadt szem, pattanás a randi előtt? Így tüntesd el gyorsan!
A divathetet harangozták be bizarr módon
Képek: Repülő divat - magasban lógtak a londoni manökenek
Legjobb és legrosszabb fürdőrucik mustrája!
Képek - Van bőven gusztustalan: a nyár legemlékezetesebb sztárbikinijei!

Kissé gyengült a forint reggel
Kismértékben gyengült a forint csütörtök reggel az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti árfolyamhoz képest; egy euró 287,16 forintba került 7 óra körül a nemzetközi bankközi devizapiacon, az előző esti 286,78 forint után, a svájci frankot pedig 223,90 forinton jegyezték, a szerda esti 222,67 forint után.
200 milliárdnyi bankadót tervez beszedni
Matolcsy: Jövőre 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány
A kockázatkerülkés volt a forint veszte
A forint korrigálta veszteségeit délutánra
A kisboltok jelentősége csökken
A szupermarketek térnyerése várható a következő 10 évben
Tovább nőtt a munkanélküliség
Könnyebb az élet diplomával
Jaj a devizahiteleseknek
Gyengült a forint, a svájci frank 225 forint felett
Deficit deficit hátán
Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban

Élj egészségesebben teljes kiőrlésű magvakkal!
Napjainkban a legtöbb ember zömében finomított gabonát fogyaszt: főként fehér lisztet és fehér rizst, a teljes kiőrlésű magvakat pedig messziről elkerüli, pedig ezeknek sokkal magasabb az ásványi anyag és nyomelem tartalmuk.
A tartós kapcsolat tika a hallgatás a németeknél
A szexnél is fontosabb, hogy a nő ne beszéljen túl sokat
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Hazánkban tényleg rossz döntés a sok gyerek?
Anyagi rosszlétet jelent három gyermek vállalása?
Mik az előnyei és hátrányai?
A zsírégetés tuti receptje a kardioedzés
Legyalogolhatjuk a gyilkost?
Séta a rák ellen
Készítsük iinkább szívbarát zsíradék segítségével
Veszélyes a mikrós pattogatott kukorica

Natalie Portman küzd a túlélésért
Alfonso Cauron a Fekete hattyú sztárját szemelte ki legújabb, Gravitáció című filmje főszerepére.
Angelina Jolie árvízkárosultakat látogat
Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
Alma Mahleré és Faludy Györgyé az ősz
A Petőfi Irodalmi Múzeum jól belehúz
Rekord idő alatt váltak sztárrá
Pálinka-díjas a Magna Cum Laude
Plakátok, fotók segítségével mutatja be
Kiállítás a 90 éves szegedi Belvárosi moziról
Mark David Chapman kérelmét elutasították
Börtönben marad John Lennon gyilkosa
Október végén jelenik meg
Tom Waits 30 évének fotói könyvben

Rekordforgalom az Audinál
Rekordforgalmat bonyolított le augusztusban az Audi: több mint 80 ezer autó adtak el az év nyolcadik hónapjában, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Több bank hitelét is akarják ajánlani
Már többszáz autókereskedő kérte, hogy többes ügynök lehessen
Minden márka képviselteti már magát
Csak jövője van az elektromos autónak
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában

Kovács Lázár mentheti meg a sittől volt szeretőjét?
A sztárszakács ügyvédje szerint súlyos következményei lehetnek annak, hogy az ex-szerető, Andrea hazudta a megtámadását - Kovács Lázár jóindulatán is múlhat, börtönbe kerül-e a fiatal anyuka!
"Más nőre se tudok nézni úgy, ahogy korábban..."
Gesztesi újra összeköltözne Claudiával
Az R-Go frontembere csak hármasban tudja...
Szikora Robi: Infantilis vagyok!
Letiltották a Megasztár-filmet
Indiana Jones nem reklámozhatja a tehetségkutatót
Képekkel: Eva Mendes megőrült?
Elmegyógyintézetbe vonult a híres színésznő
Larissa Riquelme focirajongóknak meztelenkedik
Sistergős fotók: Lelátón vetkőzött pucérra a dúskeblű szépség!
Nem áll kamera elé, amíg nem elégedett
Kacifántos? - Eszenyi Enikő bárhogyan nem zsűrizik
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:01 Embertelen verések és homoszexuális erőszak az intézetben?
- 9:00 Élj egészségesebben teljes kiőrlésű magvakkal!
- 8:48 A szexnél is fontosabb, hogy a nő ne beszéljen túl sokat
- 8:38 Zsinórban veszti el a pereket a BKV
- 8:36 Vádat emeltek a gárda volt főkapitánya ellen
- 8:29 Kovács Lázár mentheti meg a sittől volt szeretőjét?
top fórum témák:
- Zsinórban veszti el a pereket a BKV2010.09.09 08:49
- NyilasMisi figyelmébe2010.09.09 08:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.09.09 08:28
- Mesterházy: Orbán politikai drogdíler2010.09.09 06:44
- Lázadás2010.09.08 23:35
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!




