Legutóbb 1994-ben volt ekkora állástalanság
Drámai mértékben nőtt az álláskeresők száma
A Fidesz szerint drámai mértékben emelkedett az álláskeresők száma idén márciusban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte Czomba Sándor, a párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2009.04.08 11:33MTIMint mondta, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat pénteken közzétett adatai szerint márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma 563.900 volt, ami 2008 márciusához viszonyítva 22 százalékos növekedést jelent, vagyis ma mintegy 100 ezerrel több regisztrált álláskereső van, mint egy évvel ezelőtt.
Utoljára 1994 májusában volt ekkora a munkanélküliség - jelentette ki Czomba Sándor; megjegyezve, hogy a korábbi években márciusban a tavaszi munkálatok, a szezonális hatás miatt látványos csökkenés volt tapasztalható az álláskeresők számát illetően, ez azonban az idén nincs így. Ez azt jelenti álláspontja szerint, hogy a magyar gazdaság gyakorlatilag áll.
Kapcsolódó írások:

Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ha nyilatkozni kell, George Michael sosem bizonyul szűkszavúnak, ám ha a magánéletére terelődik a szó, hét lakat zárja le a száját. Ki ez a talányos, rejtélyes sztár?
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb

Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Vágó Gábor kijelentette: az LMP véleménye szerint az adórendszer sokkal bonyolultabbá és igazságtalanabbá vált, mint korábban bármikor.
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Vasárnap délután egy spanyol rendszámú Opel megállás nélkül, a sorompót áttörve, nagy sebességgel lépett át a Letenyei Határátkelőhelyen, majd továbbhajtott Budapest irányába.
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között

Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Szombaton a hajnali órákban négy 17 és 19 év közötti fiatalember az egész napos alkoholfogyasztást követően úgy gondolta, hogy valami nagyobb "balhéval" koronázza meg a napot.
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:25 Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
- 16:19 Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
- 16:13 A KDNP az abortusz minden formáját ellenzi
- 15:59 Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
- 15:55 Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
- 15:52 Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
- 15:45 Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Morgan StanleyRendszerüzemeltető
Unix Autó Kft.Pénztárellenőr
SSP HUNGARY KFT.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 16:26
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 16:17
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 16:00
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




