"Pénzéhes bankárok, buta közgazdászok"
Járai bírál: Gyurcsány és Bajnai is felelős a jelenlegi helyzetért
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is felelős a Magyarországon kialakult mély válságért - jelentette ki Járai Zsigmond volt jegybankelnök a Fidelitas szombati konferenciáján Budapesten.
2009.04.18 17:25MTIGyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon mellett a pénzügyminiszterek, így Draskovics Tibor és Veres János, de gazdasági miniszterként Kóka János is felel a mára kialakult helyzetért - fejtette ki a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, aki a Fidesszel szövetséges szervezet által Kockára tett jövő címmel megrendezett konferencián beszélt. A volt jegybankelnök szerint a politikusok, gazdaságpolitikusok mellett a "pénzéhes bankárok" is felelősek a mai helyzetért.
Járai Zsigmond a felelősök között említette Simor András jelenlegi MNB-elnököt is, aki - szavai szerint - azért felel, mert - más egyéb mellett - részt vett a kormány konvergenciaprogramjának kidolgozásában. Emellett - hangsúlyozta - a "buta közgazdászok" szintén felelősek. Megjegyezte: e három kör a világon mindenütt felelős a mára kialakult helyzetért, ám Magyarországon ez még felfokozottabban igaz. Mint mondta, azt nem lehet tudni, hogy a felelősek nem vették észre, vagy direkt nem kezelték megfelelően a válságot.
Ez utóbbi megállapítással kapcsolatban Járai azt mondta: valószínűleg a tudatlanság, a hozzá nem értés, a társadalmi felelősség teljes hiánya a gond. A kilábalással kapcsolatban Járai Zsigmond azt mondta: ezt nem költségvetési eszközökkel kell megtenni, hanem először a gazdaságot kell életképessé tenni. Úgy vélte, a gazdaság attól nem lesz életképes, ha a költségvetést kiegyensúlyozzák és a költségvetési kiadásokat visszafogják. "Minél többet levágnak a költségvetés kiadásából, annál rosszabb helyzetbe kerül a gazdaság (...) annál kevesebb lesz a költségvetés bevétele is, annál több lesz a munkanélküli, kevesebb lesz az adófizető, és egyre lejjebb fogunk kerülni" - fejtegette.
Kijelentette: a magas adókat, az óriási bürokráciát és a hihetetlen korrupciót kellene kezelni, illetve pénzt kell nyomni a gazdaságba. Járai Zsigmond azt mondta: hisz abban, hogy a radikális adócsökkentés, az adóegyszerűsítés, az APEH státusának megerősítése, valamint az APEH politikai célú felhasználása helyett a valóságos adóellenőrzés javít az adómorálon. Járai Zsigmond az IMF-hitel kapcsán kijelentette: "állítólag Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kiadta belső körökben, hogy ez a hitel arra szolgál, hogy újra megnyerjük a választásokat belőle". Ez nem lendíti fel a gazdaságot - jegyezte meg a volt MNB-elnök, majd hozzátette: ha lejár ez a hitel, újra a fizetésképtelenség szélén fogunk állni.
Kapcsolódó írások:

Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ha nyilatkozni kell, George Michael sosem bizonyul szűkszavúnak, ám ha a magánéletére terelődik a szó, hét lakat zárja le a száját. Ki ez a talányos, rejtélyes sztár?
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét
A Bee Gees csillagának 62 év adatott
Hiába küzdött: elhunyt Robin Gibb

Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Vágó Gábor kijelentette: az LMP véleménye szerint az adórendszer sokkal bonyolultabbá és igazságtalanabbá vált, mint korábban bármikor.
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?
Dalian Wanda, AMC
A kínaiak megveszik az amerikai mozikat is

Te is elköveted e-mailben a hibát?
A nagyobb betűk erősebb érzelmi válaszokat, reakciókat váltanak ki, mint a hagyományosak - állapította meg egy új tanulmány, melyet a PLoS One szaklap közölt.
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Milyen hatással vannak ránk a színek?
A szín, ami szexre késztet!
Luxusfürdőkádtól a biliárdasztalig
Ezeket veszi, aki megnyerte a lottót

Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Nyolcvan éve, 1932. május 21-én lett Rómában légi baleset áldozata Endresz György pilóta, aki alig egy évvel korábban Magyar Sándor navigátor társaságában első magyarként repülte át az Atlanti-óceánt.
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz
USS Iowa
Múzeumként működik tovább a legendás amerikai csatahajó
Idén csak állagmegóvás
Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen

Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Vasárnap délután egy spanyol rendszámú Opel megállás nélkül, a sorompót áttörve, nagy sebességgel lépett át a Letenyei Határátkelőhelyen, majd továbbhajtott Budapest irányába.
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek
Kisodródott és felborult a jármű
Halálos motorbaleset Tök és Perbál között

Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Szombaton a hajnali órákban négy 17 és 19 év közötti fiatalember az egész napos alkoholfogyasztást követően úgy gondolta, hogy valami nagyobb "balhéval" koronázza meg a napot.
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
Huszonhárom éves volt
Halott fiatalt találtak Szombathelyen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:25 Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
- 16:19 Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
- 16:13 A KDNP az abortusz minden formáját ellenzi
- 15:59 Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
- 15:55 Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
- 15:52 Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
- 15:45 Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Morgan StanleyRendszerüzemeltető
Unix Autó Kft.Pénztárellenőr
SSP HUNGARY KFT.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 16:26
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 16:17
- Hol tart Magyarország?2012.05.21 16:00
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.21 14:09
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.21 12:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




