Napsugárvédelmi testület alakult
Figyelem! Bőrrákot okoznak a napsugarak!
Megalakult a napsugárvédelmi testület Magyarországon - jelentették be kedden sajtótájékoztatón az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) budapesti központjában.
2009.05.19 15:06MTI/met.hu/ma.huAz UV-sugárzás jelentősen fokozódott az elmúlt években, ez jelentős problémát okozhat a jövőben, ezért volt szükség a testület létrehozására - mondta Antal Z. László, a testület elnöke, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének egyik vezetője az MTI-nek. A professzor hozzátette: több szakember foglalkozik Magyarországon is az UV-sugárzás ártalmas hatásaival, és azzal, hogyan lehet megelőzni az ebből fakadó betegségeket.
Antal Z. László az MTI-nek úgy nyilatkozott: az idén jutottak arra az elhatározásra, hogy megalakítják az ezzel foglalkozó testületet, amelynek tagjai elsősorban orvosok, a népegészségüggyel foglalkozó szakemberek. A szervezet célja az, hogy olyan információkat juttasson el a lakosság minél szélesebb köréhez, amelyek felhívják ezekre a veszélyekre a figyelmet. Másik célként fogalmazta meg, hogy az ezzel foglalkozó szakembereket összefogják és információikat egymás között megosszák.
Fel kell világosítani az embereket, hogy a napsugárzásnak káros hatásai is vannak, olyanok, amelyeket ők nem érzékelnek, csak műszerekkel mérhetőek. Céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy melyek az UV-sugárzásból keletkező, egészségre is ártalmas hatások - mondta. Közölte: ezek elsősorban a bőrt veszélyeztetik, a második helyen pedig a szembetegségek vannak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezért indította meg napsugárzás-védelemi programját, és ezért kezdte meg tevékenységét hasonló céllal számos nemzetközi és országos szervezet is. Ezekhez csatlakozott Magyarország a napsugárvédelmi testülettel, amely támogatja a nemzetközi célkitűzéseket.
Figyelmeztető előrejelzés
Ma többfelé várható zivatar. A zivatarokat a Duna-Tisza közén és a Dunántúlon (az ország északnyugati felének kivételével) lokálisan jégeső (jégátmérő 2-3 cm), felhőszakadás (30-40 mm) és viharos (60-90 km/h) széllökések kísérhetik. A zivatarokat keleten, ill. a Duna-Tisza köze keleti részén 90 km/h feletti széllökések és jégeső (jégátmérő 1-2 cm) és rövid idő alatt jelentősebb mennyiségű csapadék kísérheti.
Az éjszakai első felében a Duna-Tisza köze délkeleti felében, illetve délen és keleten, az éjszaka második felében délkeleten fordulhat elő szórványos zivatar, amelyeket kezdetben néhol, majd egy-egy helyen lokálisan jégeső (jégátmérő 1-2 cm), lokálisan jelentős mennyiségű csapadék (30-40 mm) és viharos (60-70 km/h) szél kísérheti. Szerdán napközben az esti órákig az ország délkeleti felében valószínű zivatar, amelyet egy-egy helyen lokálisan jégeső (2-3 cm) és viharos (60-90 km/h) szél kísérheti.
A fővárosban az ózon, a nitrogén-dioxid és a szálló por koncentrációja helyenként az egészségügyi határérték közelében
Hamarabb kapunk bőrrákot
A tavaszi-nyári időszakban bőrünket fokozottan érik a káros fénysugarak. A tavaszi időpont különösen alkalmas arra, hogy még az intenzívebb fényhatások előtt felismerjük a kóros elváltozásokat, így ezeket eltávolítva megelőzzük, hogy a fokozott napsugárzás az esetleges rosszindulatú folyamatokat felgyorsítsa.
A melanoma megelőzésének első és legfontosabb eszköze a rendszeres, évenként elvégzett szűrővizsgálat. Ajánlott a szolárium használat kerülése, nyáron 11 és 15 óra között a napozás mellőzése, lenge, de hosszú öltözet, kalap vagy kendő viselése, UV-szűrős napszemüveg használata, illetve megfelelő, UV B és UV A szűrő fényvédőkrémek alkalmazása.
Magyarországon az elmúlt 20 évben megkétszereződött a melanoma előfordulása. Évente kétezer új esetet diagnosztizálnak.
A betegség kialakulásának szempontjából különösen veszélyeztetettek a világos bőrűek, testszerte sok anyajeggyel rendelkezők, illetve azok, akiknél a családban már korábban előfordult melanoma. A megelőzés érdekében, különösen a rizikócsoportba tartozók számára fontos a rendszeres, havonként elvégzett otthoni önvizsgálat.
Ilyenkor fontos minden apróbb változást feljegyeznünk, különös tekintettel az alábbiakra: - egy korábbi anyajegy színe, formája, mérete, felszíne megváltozik. -megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen. -a korábbi anyajegy mellett új anyajegy jelentkezik. -anyajegy alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg. A felsorolt elváltozások észlelésekor mindenképpen forduljunk bőrgyógyászhoz, aki a vizsgálat során egy speciális nagyító (dermatoszkóp) segítségével megvizsgálja az anyajegyek szerkezetét, s kiszűri azokat, amelyek veszélyforrást jelentenek, illetve azzá válhatnak. A problémás anyajegyeket sebészeti beavatkozás során távolítják el, majd minden esetben szövettani vizsgálatra küldik, ahol megállapítható, hogy jó, vagy rosszindulatú elváltozást távolítottak el, ez meghatározza a további teendőket.
Kapcsolódó írások:
- Vigyázat! Nagyon erős az UV-B sugárzás országszerte!
- 2010-re minden 50. ember bőrrákos lesz élete során valamikor
- Bőrrákban ma 10.000 ember közül 12 hal meg
- Az orvosok bukkannak rá a férfiaknál a melanómára
- Fontos előrelépés a bőrrák elleni oltás kutatásában
- Bőrrákot okozhat a hidratáló krém?!
- A világ legrondább kutyája halálos beteg
- Országszerte keresik a bőrrákot

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult egy férfi ellen, aki a fővárosban bántalmazott egy jegyellenőrt a HÉV-en, majd két közterület-felügyelőt is kedd délután a Boráros téren.
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
- 18:59 Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
- 18:55 Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
- 18:50 Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
- 18:37 Hálózatépítésért ítélték el a német-afgán terroristát
- 18:29 Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
- 18:20 Debreceni úszó Eb - Cseh a legjobb idővel döntős 200 m vegyesben
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




