Valamit valamiért?
MSZP: az szja-csökkentés egyik fedezete a vagyonadó
A jövő évre tervezett érdemi személyi jövedelemadó-csökkentés egyik fedezete a vagyonadó - mondta Tóbiás József, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az SZDSZ jelenlegi formájában nem támogatja a vagyonadó elképzelést.
2009.06.04 15:04MTIEgyetértünk abban az SZDSZ-szel, hogy olyan típusú adóreform kell, amely a munkát terhelő adók helyett a vagyont terheli - fogalmazott a kormánypárti képviselő.
Elmondta, hogy jövőre Magyarországon érdemi adócsökkentés lesz, ennek következtében a munkavállalók közel kilencven százaléka 18 százalékos adót fizet majd. Hozzátette: ennek a csökkentésnek részben a vagyonadó a fedezete.
Tóbiás József hangsúlyozta, a társadalom tehetősebb rétegeinek szerepet kell vállalnia azért, hogy a társadalom többsége adócsökkentésben részesüljön. A frakcióvezető-helyettes közölte, az MSZP olyan módosító javaslatokat támogat, amely még hatékonyabbá tudja tenni a rendszert. Tóbiás József szerint minden más, az SZDSZ által felvetett probléma szakmai kérdés, amelyről a szocialista frakció is egyeztetett a kormánnyal, és bekerült az előterjesztésbe például az összeszámítás kérdése.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője és Demszky Gábor főpolgármester csütörtökön közölték: az SZDSZ jelenlegi formájában nem támogatja a kormány által a parlament elé terjesztett vagyonadó elképzelést. Horn Gábor elmondta, hogy a jelenleg elképzeléseket igazságtalannak, aránytalannak tartják, és azok nem is hatékonyak. Mint mondta, a jelenlegi tervezet azért igazságtalan, mert három 25 millió forintos ingatlan után nem kell fizetni, míg egy 30,1 millió forintos értékű után már igen. Demszky Gábor szerint egy igazságos, a személyi jövedelemadóból levonható adót elő lehetne készíteni, és a következő ciklusban azt a következő kormány bevezethetné.
Leszögezte, azért sem tudja elfogadni, hogy az ingatlanadó központi adó legyen, mert az értékalapú ingatlanadó Európa legtöbb országában helyi adóként működik.
Kapcsolódó írások:
- Horn: az SZDSZ nem támogatja a vagyonadó jelenlegi tervezetét
- Jövő héten kezdődik az adótörvények vitája
- Elhibázott a kormány stratégiája - nagyobb csapás az áfaemelés, mint a vagyonadó
- Nem a vagyonadótól fél az ingatlanpiac
- A MÖSZ ellenzi, hogy az APEH szedje be az iparűzési adót
- Medgyessy szerint az első fillértől kellene vagyonadót fizettetni

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult egy férfi ellen, aki a fővárosban bántalmazott egy jegyellenőrt a HÉV-en, majd két közterület-felügyelőt is kedd délután a Boráros téren.
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
- 18:59 Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
- 18:55 Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
- 18:50 Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
- 18:37 Hálózatépítésért ítélték el a német-afgán terroristát
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




