Kende megcáfolta önmagát!
Martonyi János mégsem végzett ügynöki munkát?
Martonyi János nem végzett ügynöki munkát - közölte Kende Péter újságíró a Fővárosi Bíróság keddi ülésén, annak a polgári pernek az első tárgyalásán, amelyet az Orbán-kormány külügyminisztere indított vele és a lap kiadójával szemben személyiségi jogának megsértése miatt.
2008.02.05 19:10MTIMartonyi János azt követően fordult a bírósághoz, hogy Kende Péter az Élet és Irodalomban korábban azt írta róla, Marosvásárhelyi fedőnéven III/II-es informátorként jelentéseket írt külföldi útjairól. Kende Péter a keddi tárgyaláson elismerte, hogy "nyilvánvalóan nem ügynöki munka volt", amit Martonyi János még szegedi egyetemistaként végzett, ám úgy vélte: az általa a lapban "szikáran" leírtak mégis tényszerűek.
(A lapban a múlt évben két cikk jelent meg Martonyi Jánosról, "Egy polgár vallomásai" címmel.) Az újságíró álláspontja szerint "az olvasók és a közvélemény számára közömbös, hogy valaki ügynökként (...), hivatalos vagy nem hivatalos kapcsolatként adott-e információkat az állambiztonsági szerveknek".
Martonyi János ezzel szemben azt hangoztatta: egyáltalán nem mindegy, miként nevezik az általa írt "útijelentéseket". Elmondta, azt követően kért tőle egy (azóta elhunyt) rendőrtiszt "beszámolót" még a 1960-as években, hogy egy külföldi útja után "ellenséges propagandával" vádolták meg, és szigorú büntetéssel fenyegették.
Martonyi János szerint azzal, hogy Kende Péter cikkében vele kapcsolatban "ügynöki tevékenységre utaló" kifejezéseket használt, azt a látszatot keltette, hogy ügynök volt. Mint mondta, ezt támasztja alá az is, hogy a lap megjelenését követően a magyar és a külföldi sajtóban már hálózati személyként, míg az említett útijelentéseket "ügynöki jelentésekként" említették. Közölte, abban az időben nem tudta, hogy beszámolóiból ügynöki jelentéseket hamisítottak, és arról sem tudott, hogy beszervezettként tartották volna nyilván.
Mint mondta, soha nem írt alá ilyen nyilatkozatot, és soha nem is végzett ügynöki tevékenységet. Elmondta, "nem vitatja", hogy szerepel a hálózati nyilvántartásban, ám az szerinte csakis "hamisítás" miatt lehetséges. Ezt támasztja alá szerinte az is, hogy Szegeden mások is tudtukon kívül tagjaivá váltak a "fantomhálózatnak". A felperes képviselője szerint Kende Pétertől "elvárható gondosság" lett volna, hogy az egyértelmű hamisítást felismeri.
Az Orbán-kormány volt külügyminisztere azt mondta: nyilvános elégtételt kér a jó hírnevét sértő híresztelés miatt. Megjegyezte ugyanakkor: azt, hogy Kende Péter elismerte, nem végzett ügynöki munkát, "elmozdulásként" értékeli. Kende Péter reagálásában a "szóhasználattal" összefüggésben azt hangoztatta, hogy akkor követett volna el hamisítást, ha a cikkében nem az iratokon szereplő, az ügynöki tevékenységre utaló kifejezéseket használja.
A felek egyetértettek abban, hogy a tárgyaláson sikerült előbbre jutni, ugyanakkor továbbra is eltérő álláspontjukat hangoztatták a "szóhasználatról". Míg a felperes úgy látja, hogy az ügynöki tevékenységre utaló kifejezésekkel megsértették a jó hírnevét, addig a felperes azt állítja: a szóhasználatnak nincs jelentősége, mert "a valóságos tartalomnak megfelelően kell értékelni a jelentéseket". A felek szerint a kérdés tehát az, hogy a "tényeket" (tehát a jelentések vagy beszámolók megírásának körülményeit) hamis színben tüntette-e fel cikkében az újságíró, vagy sem. Az ügy következő tárgyalását június 2-án tartják; a felperes 30 napot kapott arra, hogy reflektáljon a lapot kiadó cég, mint másodrendű alperesnek a kereset elutasítását kérő iratára.Az MTI-nek átadott dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a "felperes a cikkekben foglaltak érdemét nem cáfolva, a saját szemszögéből ugyanazt a történetet adja elő". A távirati irodának 2007. április 26-án nyilatkozó Kende Péter azt mondta: "az én bizonyítékaim szerint a Marosvásárhelyi fedőnevű informátor nem lehet más, mint Martonyi János". Közölte azt is: a fellelt jelentések alapján négy bizonyítéka van arra, hogy Martonyi János - fedőnéven - jelentéseket írt külföldi útjairól. Martonyi János akkor, ugyancsak az MTI-nek nyilatkozva határozottan cáfolta Kende Péter állításait. "Nem voltam hálózati személy, nem végeztem hálózati tevékenységet, nem működtem együtt az állambiztonsági szervekkel, nem voltam informátor. Ezzel szemben 25 éven keresztül ellenséges személyként tartottak nyilván (...) Amiről ez a támadás szól, feltehetően azok a beszámolók, amelyeket a hatvanas évek második felében a tanulmányutamról írtam, az akkor hatályos rendelkezések szerint" - hangsúlyozta. Kiemelte: soha nem írt olyat ezekben a beszámolókban, ami bárkire nézve hátrányos lehetett volna. A keddi tárgyalás után Kende Péter az MTI-nek elmondta: valamennyi, az Élet és Irodalomban megjelent két cikkében írt állítását fenntartotta, annál is inkább - tette hozzá - mert "maga a kereset is mindazokat újólag megerősítette". Mint közölte, a tények értelmezésének lehetséges módjairól a bíróság dönt majd.
Kapcsolódó írások:

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
- 18:59 Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
- 18:55 Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
- 18:50 Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
- 18:37 Hálózatépítésért ítélték el a német-afgán terroristát
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




