Gyurcsányékra mutogat a miniszter
A hírzárlat rontja a fogyatékkal élők helyzetét
Herczog László szociális és munkaügyi miniszter elmondta, hogy az előző kormány intézkedéseként értelmezi a Munkaerő-piaci Alap (MPA) zárolt 4,2 milliárdját.
2009.06.16 09:05Média Age - HR PressElhárította azt a kérdést, hogy mi lesz a csőd szélére került civil szolgáltatókkal, ami annyiban érthető, hogy információk szerint az MPA zárolásának ügyében hírzárlatot rendelt el a minisztérium.
Az elmúlt hét sajtómegjelenései mégis elérték a munkaügyi minisztérium ingerküszöbét. A HR Press információi szerint az Országos Fogyatékosügyi Tanács a héten tájékozódik, milyen hírek kaptak szárnyra a csőd szélén álló szolgáltatók körében, melyeket már hónapok óta bizonytalanságban tart a munkaügyi tárca. Herczog László munkaügyi miniszter a HR Press kérdésre elmondta, hogy az előző kormányzat intézkedése volt a Munkaerő-piaci Alap (MPA) Rehabilitációs Alaprészének zárolása. A 4,2 milliárd forint esetleges feloldásáról nem adott tájékoztatást, arra hivatkozva, hogy az MPA más előirányzatait is visszavonták.
A miniszter arra a kérdésre nem adott érdemi feleletet, hogy mi lesz a sorsa annak 32 szolgáltatónak, melyek képviselői, a Munka Esély Szövetség és a CéHálózat múlt héten tartott sajtótájékoztatóján jelezték, hogy a betervezett támogatás hiányában szeptembertől nem tudják finanszírozni működésüket. Az érdekvédők elmondták, hogy ennek következtében 10 ezer dolgozni akaró megváltozott munkaképességű személy marad munkahely nélkül, és kénytelen lesz szociális ellátásból élni, illetve több mint száz rehabilitációs szakembert bocsátanak el állásából.
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának biztosítása állampolgári jog. A 4,2 milliárd forintos keretet az állam a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkozási rehabilitációjára, munkahelyteremtésre és munkahelyek megtartására irányozta elő.
Amint azt korábban megírták, a rehabilitációs alap 4,2 milliárd forintjának zárolását a Gyurcsány-kormány és Szűcs Erika munkaügyi miniszter hagyta örökül, e méltatlan döntést a jelenlegi tárcavezető, Herczog László és Bajnai Gordon miniszterelnök vonhatná vissza egy jó ügy szolgálatában.
Ha a kormány mégis hagyná bedőlni a foglalkozási rehabilitáció rendszerét, azzal azt sugallja, hogy a fogyatékkal élők másodrendű állampolgárok, hiszen míg munkahely-megőrző programokra tízmilliárdokat fordított, a fogyatékkal élők elhelyezkedését, tartós nyílt munkaerő-piaci jelenlétét 2009-ben lenullázta, azaz semmilyen eszközzel nem támogatja.
Herczog, a "civil"
Herczog László munkaügyi minisztert tegnap, a „Húsz éves a sztrájktörvény” konferencia szünetében kérték válaszadásra, amit először azzal hárított el, hogy csak magánemberként vesz részt a konferencián, mely különben sem foglalkozik a megváltozott munkaképességűek helyzetével. A felelősség elhárításának érdekes formáját választotta előadásában is, melyben külön hangsúlyozta, hogy nem a minisztérium nevében beszél a sztrájktörvényről, hanem magánemberként.
Eközben a konferencia meghívójában miniszterként szerepelt, és nem is lehetett más „minőségben” ott, mivel egy fontos munkaügyi témában szólalt föl.
Kapcsolódó írások:
- Összeomlott a munkaügyi informatikai rendszer?
- Pazarlás! Hárommilliós gázsi egy nőnapi cikkért?
- Elfogadhatatlan a munkaügyi bírságok felfüggesztése a szakszervezetek szerint
- Demszky: a képzésnek a fogyatékkal élőknél a teljes életet kell szolgálnia
- Szűcs Erika: Ha valaki nem akar dolgozni, annak legyen következménye
- A fogyatékkal élőkre is gondolnak a foci-Eb szervezői
- A munkaügyi központok csak egy része segít új szolgáltatásokkal
- Nyeregben a krónikus és fogyatékkal élő gyerekek

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
- 18:59 Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
- 18:55 Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
- 18:50 Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
- 18:37 Hálózatépítésért ítélték el a német-afgán terroristát
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




