"Nemcsak Laborc az egyetlen felelős!"
Fidesz: bíróság elé kell állniuk az UD Zrt-s ügy felelőseinek!
A Fidesz szerint az UD Zrt.-ügyben nem Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) lemondott főigazgatója az egyetlen felelős, ezért meg kell találni a többieket is, akiknek nemcsak távozniuk kell a közéletből, hanem bíróság előtt is felelniük kell a tettükért.
2009.07.21 16:20MTIA Fidesz úgy látja, Laborc Sándor hétfői lemondásával a menesztését előzte meg - mondta Demeter Ervin, a párt országgyűlési képviselője keddi telefonos sajtótájékoztatóján. Álláspontja szerint a lemondott főigazgató helyzete tarthatatlanná vált, ugyanis "az általa kreált operatív operett visszájára fordult, és mára azok lettek a gyanúsítottak, akik a politikai pecsenyéjüket szerették volna az UD Zrt.-ügyön sütögetni".
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja hangsúlyozta, demokráciában megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a titkosszolgálatokat pártpolitikai célokra használják. A Fidesz megítélése szerint az új NBH-főigazgatónak - bárki legyen is - az a feladata, hogy feltárja a törvénysértéseket, és ezzel segítse az adatgyűjtési ügy tisztázását, a felelősök megtalálását, illetve megnevezését - mondta Demeter Ervin.
Hozzátette: az új vezető másik fontos feladata az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal működését "visszaterelje az alkotmányos keretek közé". Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy kik lehetnek a további felelősök, Demeter Ervin közölte: Szilvásy György volt titokminiszter már gyanúsított, rajta kívül az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelőssége is felvetődik, egyelőre nem ismeretes, hogy a volt kormányfő mennyire tudott az ügyről.
Laborc Sándor dandártábornok hétfőn mondott le a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói posztjáról, amit szeptember 1-jei hatállyal fogadott el Bajnai Gordon kormányfő. Laborc utóda Balajti László dandártábornok, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat jelenlegi főigazgatója lesz. A Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának hétfői közleménye szerint a főigazgató azzal indokolta döntését, hogy "olyan anomáliákat érzékelt az UD Zrt. ügyében folyó vizsgálat kezelésében a nyomozóhatóság, illetve az ügyészi szervek részéről, amelyek a feljelentés pontjainak nagyobbik részében a nyomozás megszüntetéséhez vezettek, és ez nem teszi számára lehetővé, hogy a jövőben teljes értékű munkát folytasson".
Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szeptember 10-én az NBH főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezen bűncselekmények vonatkozásában megszüntették a nyomozást. Az NNI június 9-én azt is közölte, hogy a nyomozás során viszont több olyan bizonyítékot találtak a nyomozók, melyek megalapozták a visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűntette, befolyással üzérkedés, többrendbeli hivatali visszaélés, visszaélés személyes adattal bűncselekmények gyanúját.
A rendőrség közlése szerint az összesen öt különböző nyomozást a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségek és a NNI folytatják. Az UD Zrt.-ügy azután került a figyelem középpontjába, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be: a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A Fővárosi Főügyészség szeptember 18-án elutasította az MDF elnökének feljelentését.
Kapcsolódó írások:
- Demeter: Laborc pártpolitikai célokra használta a Hivatalt
- Bajnai, Keller és Laborc is célszemély volt?
- Az orosz titkosszolgálatok "vakondját" látják Laborc személyében?
- Laborc az NBH élén aggodalmat kelt - De a britek nem szólnak bele
- Megdöbbenést váltott ki a NATO-diplomaták körében, hogy Laborc a KGB-akadémián tanult

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
- 18:59 Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
- 18:55 Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




