A költségvetés volt fókuszban
Mesebeli? Hét témáról tárgyalt Bajnai és Retkes
Bár a költségvetés központi helyen szerepelt a megbeszélésen, összesen hét témát érintettek Bajnai Gordon miniszterelnök és Retkes Attila szabad demokrata pártelnök csütörtöki találkozóján.
2009.09.10 10:31MTIA kormányfő dolgozószobájában lezajlott csütörtöki megbeszélést követően a találkozóról az SZDSZ elnöke számolt be a sajtónak.
Retkes Attila úgy fogalmazott, hogy az SZDSZ világossá akarta tenni, melyek azok az értékek, amelyek képviseletét a következő hónapokban kiemelten szeretné kezelni.
A témákat felsorolva a költségvetés mellett említette a lakás- és devizahitelesek védelmét, a kis- és középvállalkozásoknál a munkahelymegőrzést és -teremtést, az önkormányzatok helyzetét, a közösségi közlekedést, a H1N1-vírussal szembeni védekezést, illetve a miniszterelnök és a szlovák kormányfő találkozóját.
A büdzsé kapcsán Retkes Attila azt mondta, hogy az "SZDSZ csak tisztességes és szakszerű költségvetést tud támogatni".
Hozzátette, a fő számok ismeretében komoly esélyt lát a támogatásra, de hangsúlyozta, ma még semmiképpen sem lehet kijelenteni, hogy a párt felhatalmazást ad a parlamenti frakciónak arra, hogy szavazzon igennel a költségvetésre, mert még sok mindent kell tisztázni.
Fontosnak nevezte, hogy az egyensúly megőrzése és a munkahelyteremtés mellett a növekedés beindításával kapcsolatos kormányzati intézkedések is komoly hangsúlyt kapjanak.
Közölte, hogy erre ígéretet kaptak a miniszterelnöktől.
Arra kérdésre, hogy Kóka János szerdán már egyeztetett a költségvetésről Oszkó Péter pénzügyminiszterrel, azt mondta, egyetért a frakcióvezető kijelentésével, mert ők is úgy látják, hogy a fő számok és az adókoncentráció csökkentése alapján reális esélyt lát a büdzsé támogatására.
Természetesnek nevezte, hogy az országgyűlési képviselőcsoport tagjai is egyeztetnek az ügyben, mert ők azok, akik a parlamentben szavazni fognak arról.
"Tulajdonképpen egy közösen elhatározott forgatókönyv alapján is mondhatjuk, hogy Kóka János, illetve a frakció három tagja tegnap a pénzügyminiszterrel egyeztetett, míg ma mi a miniszterelnökkel" – közölte Retkes Attila.
Hozzátette a pénteki szezonnyitó frakcióülésen a párt és a képviselőcsoport vezetése közösen elemzi a tárgyalások eredményeit.
A pártelnök elmondta, felhívták Bajnai Gordon figyelmét arra, hogy a költségvetés elfogadtatása során rendkívül fontosak a társadalmi egyeztetések, ezért szeretnék, ha az Országos Érdekegyeztető Tanács az eddiginél markánsabb szerepet kapna ebben a folyamatban, ha folytatódnának az önkormányzati szövetségekkel megszakadt tárgyalások, és ha az ellenzéki pártokkal is egyeztetnének.
A lakáshitelesek védelme kapcsán úgy fogalmazott, hogy "felháborítónak és gyalázatosnak tartjuk a kereskedelmi bankok egyoldalú szerződésmódosításait, amelyek a pénzügyi válság kitörése óta zajlottak".
Elmondta, hogy a kormányfő tájékoztatása szerint jelenleg is zajlanak a tárgyalások a Bankszövetséggel egy magatartáskódexről, de ők azt is szeretnék, ha emellett megnőne a PSZÁF jogköre.
A kis- és középvállalkozásokról azt mondta, hogy a párt társadalompolitikai kabinetje néhány héten belül javaslatcsomagot dolgoz ki arra, hogy hogyan lehet ebbe a szektorba beépíteni a rugalmas foglalkoztatási formákat.
A miniszterelnök és Robert Fico délutáni találkozója kapcsán leszögezte, hogy az SZDSZ méltányolja és fontosnak tartja Bajnai Gordon szlovák lapokban hétfőn megjelent írását, de a párt álláspontja szerint "nemcsak az európai normákkal ellentétesnek, hanem minden szempontból vállalhatatlannak és elfogadhatatlannak tartják a szlovák államnyelvtörvény módosítását".
Hozzátette, arra kérték Bajnai Gordont, hívja fel kollégája figyelmét arra, hogy az Európai Unió gyakorlatában példátlan ez az eljárás.
Az önkormányzatokról és a közösségi közlekedésről a megbeszélésen az SZDSZ részéről szintén részt vevő Ikvai-Szabó Imre beszélt a sajtó képviselőinek. A párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője azt mondta, hogy az önkormányzatoktól elvonni tervezett 120 milliárd forint "belső tartalmait" érdemes megfontolni.
Véleménye szerint az ügyben "ki kellene nyitni azokat az ágazati szabályokat, amelyek túl rugalmatlanul irányítják a szakmai feltételeket".
Úgy fogalmazott, hogy ha kevesebb pénzből kell gondoskodni az emberek ellátásról, akkor az önkormányzatoknak nagyobb feladatellátási szabadságot kell adni.
Kitért arra is, hogy a közösségi közlekedés ügyében nemcsak arról kell beszélni, hogy hogyan kell menedzselni a MÁV-ot, a Volán-társaságokat vagy a BKV-t, hanem arról is, hogy az utazók hogyan tudják igénybe venni a szolgáltatásokat, és mi ezeknek a társaságoknak a jövője.

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:35 Mézért imádkoztak a bolgárok
- 22:21 3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
- 21:32 Elművelték az afrikai esőerdőket a régi kapások
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Trenkwalder Kft.Értékesítő
Raab Karcher Zrt.Sales Executive
VAT Systems Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



