"Át kell csoportosítani az uniós támogatásokat"
Orbán: Nem a saját lábunkon állunk, hanem a külföldi hitelek zsinórján lógunk
A következő magyar kormánynak át kell majd csoportosítania az uniós támogatásokat, elsősorban a termelés, a kis- és középvállalkozások támogatása irányába - mondta Orbán Viktor csütörtökön magyar újságíróknak Brüsszelben.
2009.09.10 18:36MTIA Fidesz elnöke szerint arra kell törekedni, hogy az EU-tól Magyarországnak járó támogatási összegek bekerüljenek a gazdaságba. "Ma az uniós támogatásokat rossz szerkezetben vesszük igénybe, és rossz hatékonysággal használjuk fel" - jelentette ki. "Nem a saját lábunkon állunk, hanem a külföldi hitelek zsinórján lógunk" - fogalmazott.
Szerinte az EU-nak is érdeke, hogy a magyar gazdaság a saját lábára álljon, de ehhez át kell csoportosítani az uniós támogatásokat. Orbán Viktor Brüsszelben részt vett a kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt vezetőségi ülésén. Ezen olyan dokumentumot fogadtak el, amely mintegy tíz pontban összefoglalja, mit kell tenniük az Európai Unió politikusainak, hogy az ellenőrizetlen pénzügyi rendszer még egyszer ne idézhessen elő a mostanihoz hasonló válságot - közölte.
Orbán Viktor elmondta, hogy az Európai Néppárt szerint a gazdasági növekedés jelenti a gyógyírt, és olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely munkahelyeket teremt. Fontosnak tartják továbbá a néppártiak, hogy megerősítsék a családokat. "A válság hosszabb távon nem kezelhető, ha nem születik több gyermek, és nem fiatalodik meg Európa" - mondta Orbán Viktor. Kiemelte még a dokumentumból azt is, hogy az Európai Néppárt sürgeti a kormányokat, teremtsék meg az élethosszig való tanulás feltételeit.
Mindez éppen az ellenkezője annak, amit Magyarország ma tesz - jelentette ki a Fidesz elnöke, és utalt a munkahelyek megszűnésére, a vállalkozások felszámolására, a családtámogatást és az oktatási rendszert sújtó megszorításokra. "Kétségkívül fontos, hogy a világ nemzetközi pénzügyi körei Magyarországot megbízható országnak tekintsék" - mondta.
Leszögezte azonban: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem a magyar polgárok érdekeit képviseli, hanem azoknak a tőkés csoportoknak az érdekeit, amelyek hitelt adtak Magyarországnak. "Őket csak az érdekli, hogy ezt a hitelt visszakapják" - tette hozzá.
Szerinte a magyar kormánynak nem csak az a dolga, hogy a külföldi hitelezőktől - egyébként egy elhibázott politika nyomán - felvett hiteleket visszafizesse, "hanem közben gondoskodjon arról, hogy Magyarország élhető ország maradjon".

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




