hirdetés

"Ez a cselekedet kimeríti a hazaárulás vádját"

Slota fenyegetés - feloszlatná az MKP-t ha részt vesznek a Magyar Képviselők Fórumán

Ha a Magyar Koalíció Pártja (MKP) vagy a Híd-Most párt pénteken részt vesz a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) javasolni fogja a főügyészségnek feloszlatásukat és az érintett parlamenti képviselők mandátumának megsemmisítését - helyezte kilátásba pénteken Ján Slota, az SNS elnöke.

2009.09.11 15:36MTI
hirdetés

"Véleményünk szerint ez a cselekedet kimeríti a hazaárulás vádját" - mondta pozsonyi sajtóértekezletén a koalíciós párt elnöke. Aláhúzta, hogy a KMKF formálisan a magyar Országgyűlés egyik tanácsadó szerve. "Ez egy olyan intézmény, amelyet a magyar parlament azért hozott létre, hogy általa beavatkozzon a szomszédos országok belügyeibe" - állította Slota. Felszólítjuk ezért a szlovák parlament mandátumvizsgáló bizottságát, hogy az érintett képviselőket fossza meg mandátumuktól.

A legerősebb kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöksége már hétfőn elítélte az MKP azon döntését, hogy a szlovák törvényhozás ülésének napján, pénteken Budapesten részt vesznek a KMKF ülésén. "Ezt olyan döntésnek tartjuk, amely semmibe veszi, becsületében sérti a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsát (parlamentjét), hiszen ez az ő parlamentjük, nem pedig a magyar törvényhozás által létrehozott valamilyen tanácsadó szerv" - szögezte le Fico.

Az MKP már korábban közölte: azután mennek Budapestre, hogy Pozsonyban befejeződik a szlovák parlament ülése, a két esemény nem fedi egymást. Bugár Béla, a Híd elnöke viszont úgy nyilatkozott: a párt szombaton fontos tanácskozást tart, ezért öt parlamenti képviselője a KMKF budapesti ülésén nem vesz részt. Bugár azt is elmondta: kezdeményezni kívánják, hogy a KMKF-t vonják ki az Országgyűlés közvetlen alárendeltségéből. "Ezt fontosnak tartjuk" - állította a politikus.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.