Kósa: a helyzet drámai
Ellenzéki össztűz a büdzsére a Fidesz országos gyűlésén
Az elmúlt húsz év legveszélyesebb büdzsétervezetének nevezte a pénteken benyújtott jövő évi költségvetést Orbán Viktor a Fidesz budapesti országos gyűlésén. Kósa Lajos alelnök szerint a helyzet drámai, Tarlós István pedig a budapesti vezetést bírálta.
2009.09.12 08:26MR1- Kossuth„A veszélynek a neve röviden: költségvetés” – így intette hallgatóságát a Fidesz elnöke azokra a szerinte a büdzsé elfogadásából eredő következményekre, amelyek szerinte a fiatalok, idősek, családok, vállalkozások és végső soron az egész ország összeomlását hozzák majd.
„Ha ez a költségvetés életbe lép, és a lavina beindul, az gyakorlatilag teljes pénzügyi összeomlást jelenthet, ami nyilvánvalóan hosszú és tartós válságba taszíthatja Magyarországot. Újra százezrek fogják elveszíteni a munkájukat, a jövedelmüket, leáll a nyugdíjak kifizetése és megbénul az egész ország. Könnyen lehet, hogy igazi gazdasági vészhelyzet köszönt majd ránk 2010-ben” – fogalmazott a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor kijelentette: a költségvetés a válságra sem nyújt megoldást. Az ország szerinte jövőre is, mint most, külföldi hitelekre kényszerül. Hangsúlyozta: a szemlélettel van baj, azzal, hogy szerinte ezt a javaslatot és a kormányzást is a Gyurcsány Ferenc időszakában tapasztalt hozzáállás hatja át.
„Öt szó tökéletesen összefoglalja a Gyurcsány-Bajnai korszak lényegét: Őszöd, Zuschlag, offshore, végkielégítés, megszorítások. Öt szó, aminek a hallatán ma mindenki a zsebéhez kap. Öt szó, amit mindenki szeretne törölni a szótárból és szeretne törölni az emlékezetéből”.
A Fidesz elnöke szerint az országnak elege volt a megszorításokból, ezért felszólította a kormányt, hogy vonja vissza a frissen benyújtott tervezetet. Saját pártja képviselőit pedig arra szólította fel, hogy minden eszközzel a parlamentben is, az önkormányzatokban is harcoljanak a javaslat ellen és készüljenek a változásra, a 2010-es választásra.
A jövő évi költségvetésről beszélt Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke is. Szerinte a büdzsé az agóniát készíti elő. A debreceni polgármester utalva az önkormányzatokat sújtó 120 milliárdos elvonásra, úgy fogalmazott: a helyzet drámai, hiszen az önkormányzatok már most is a végüket járják. A fideszes városvezető úgy fogalmazott: a kormány olyan, mint az etióp mikulás, aki azért nem ad a csontsovány kisgyermeknek csomagot, mert nem esznek rendesen. Kósa Lajos szerint nagyon készülni kell az őszre, mert ez a költségvetés olyan veszélyeket rejt, amelyeket már nem a Bajnai kormány fog megtapasztalni. Arról is beszélt, hogy újra kell majd gondolni a megyék, megyei jogú városok és kistelepülések önkormányzati státuszát.
Tarlós István szerint Budapest vezetésének se koncepciója, se jövőképe nincsen.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője beszédében élesen bírálta a fővárost irányító MSZP-SZDSZ-koalíciót; mint fogalmazott: a város működtetésének nincs rendje, rendszere.
Még nincs is olyan költségvetési tervezet a parlament elé benyújtva, amelyet vissza lehetne vonni – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének felszólítására reagálva.
A szóvivő elmondta: a Fidesznek továbbra sincsen válságkezelő programja, és a válságkezelő kormány helyett Orbán Viktor se tudna mást tenni. A szocialisták szóvivője szerint a Fidesz által kínált jövőt jól érzékelteti a „baráti egyhangúság a jobbikkal és Molnár Oszkár, valamint Ékes Ilona szóvivősége”, amiből látható, hogy „készül már a Fidesz-Jobbik nagykoalíció”.
Az országos gyűlésen - amelyen csak meghívóval lehet részt venni - a pártpolitikusok mellett megjelentek többek között a fogathajtó Lázár-testvérek, Kun Miklós történész, Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó, a szintén olimpiai bajnok Czene Attila úszó, Széles Gábor vállalkozó, laptulajdonos, Náray-Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Köre elnöke, Giró-Szász András politológus, Nemcsák Károly színművész, Balázs Péter színművész, Csoóri Sándor költő, Pintér Sándor, az Orbán-kormány egykori belügyminisztere és Chikán Attila közgazdász.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




