"Egy botrányos, vérlázító történet"
Burány szerint nem engedhet meg több politikai bombát az MSZP
Az MSZP fővárosi elnöke reméli, hogy a BKV-nál lezárult a botrányok korszaka, a megoldásoké viszont még nem. Burány Sándor arról is beszélt az MTI-nek adott interjújában, hogy év végéig megnevezik a párt főpolgármester-jelöltjét.
2009.09.16 08:26MTIA kormánypárti politikus szerint párton belül senki nem vitatja, a BKV-ügy sokat ártott, a közvélemény-kutatások viszont nem igazolják, hogy e miatt a párt támogatottsága mélyrepülésbe kezdett.
Ugyanakkor elmondta: nem akarja bagatellizálni a történteket, ez "egy botrányos, vérlázító történet, ami joggal csapta ki a biztosítékot vidéken és Budapesten egyaránt".
Arra a felvetésre, miszerint az MSZP választmányának legutóbbi ülésén volt, aki etikai vizsgálatot javasolt, a fővárosi elnök közölte, ha lesz vizsgálat, áll elébe, de eddig nem érkezett ilyen kezdeményezés.
Mint mondta, fővárosi pártelnökként sok mindenért kell felelősséget viselnie, de a rendszerváltás óta nem pártelnökök irányítják a BKV-t.
A politikus közölte, a koalíciós tárgyalásokon két határozott követelésük volt, amelyeket végül az SZDSZ is támogatott: a főpolgármester-helyettesek közül csak egynek a hatáskörébe tartozzon a BKV felügyelete, illetve, hogy a mindenkori igazgatótanács elnökének - akit reményeik szerint a kormány jelöl majd - legyen ellenjegyzési joga minden ötmillió forint feletti szerződésnél.
Arról még nem állapodtak meg a szabad demokratákkal, de nagyon fontosnak tartanák, hogy a vezérigazgató-helyettesek munkáltatói jogát az igazgatótanács gyakorolja, ne a vezérigazgató - fűzte hozzá azzal, hogy éppen a nyilvánosságra került szerződések mutatták meg, a tulajdonosoknak nem volt tudomása arról, miszerint a vezérigazgató saját hatáskörben helyetteseivel milyen szerződést köt.
A BKV-s végkielégítésekről azt mondta, 2005-től létezik az a szerződésminta, ami a közlekedési vállalat közép- és felső vezetőinél alkalmaznak.
Ekkortól szerepel a szerződésekben a titoktartási díj, illetve ekkor alakult ki az a konstrukció, hogy az alapbéren kívül annak mintegy háromszorosát kapták a vezetők könnyen teljesíthető prémiumfeltételekre - ismertette.
Burány Sándor szerint a BKV-nál kialakult egy "elképesztő" gyakorlat is: a középvezetőkre egyszerre vonatkozott a kollektív és a menedzserszerződés.
Mint mondta, a kollektív szerződésben van leírva, hány év ledolgozott munkaviszony után hány havi végkielégítés jár egy dolgozónak elbocsátásakor.
Ez az állapot azért alakulhatott ki - közölte - , mert a BKV a működéséhez szükséges forrásokat mindig meg tudta szerezni, és ez a kényelmes helyzet vezetett oda, hogy a menedzsment elkezdett maga számára előnyös játékszabályokat alkotni.
A fővárosi MSZP-elnök szerint ezzel a működéssel senki nem szembesült 2007-2008-ig, amíg el nem bocsátottak olyan vezetőket, akikre a kollektív és a menedzserszerződés is vonatkozott.
Burány Sándor szerint minden eszköze és képessége megvan Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek, akihez most került a BKV felügyelete, hogy rendezze a közlekedési társaság ügyeit.
Az állami garanciavállalással kapcsolatban kifejtette: ha a rendteremtés megtörténik a közlekedési társaságnál, a kormány kész segítséget nyújtani olyan mértékben, ahogy ezt a szakértői tárgyalások szükségesnek tartják.
Remélem, hogy a botrányok korszaka lezárult, a megoldásoké viszont még nem - fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy korábban kezdeményezték Kocsis István vezérigazgató felmentését, Burány Sándor úgy válaszolt: tudomásul vették, hogy egyedül nem tudják megújítani a menedzsmentet, vagyis a szabad demokraták támogatása nélkül a vezérigazgatót nem lehet elmozdítani, ezen a szinten pedig csak árt a városnak és a BKV-nak a tartós háború.
Beszélt arról, hogy a fővárosi MSZP akár a végsőkig, a koalíció felbontásáig is elment volna a BKV helyzetének rendezéséről szóló tárgyalásokon.
Arra a kérdésre, hogy a fővárosi koalíció kitart-e következő önkormányzati választásig, azt mondta: ez csak az SZDSZ-en múlik.
Ha még mindig tízen vannak, és változatlanul partnerek a közös városvezetésben, akkor ez a városvezetés fennmarad - hangsúlyozta.
Elismerte, hogy a fővárosi szocialista vezetés Lendvai Ildikónál járt, mint mondta, ezt a találkozót ők kérték a pártelnöktől.
Cáfolta, hogy "megdorgálta" volna őket az MSZP elnöke.
Azért kérték a találkozót, hogy "rendbe tegyék a BKV dolgát", és megegyeztek abban, hogy ha kell, az összes fővárosi cégét, mert "ilyen politikai bombát maga alatt az MSZP nem engedhet meg magának".
Arra a kérdésre, hogy Hagyó Miklós meggyengült-e a konfliktusban, úgy felelt: nincs olyan műszer, amellyel ezt lehetne mérni, de tény, nem tettek jót a történtek.
A fővárosi választási lista kapcsán pedig kifejtette: nincs jele annak, hogy bárki kezdeményezné annak újratárgyalását.
Elismerte, hogy a budapestiek év végéig akarnak dönteni arról, kit jelöljenek főpolgármesternek, de nevekről nem beszélt.
Úgy vélte, akkor eredményes az országgyűlési választási kampány Budapesten, ha már ismert a főpolgármester-jelölt személye is.
Burány Sándor a decemberi kongresszusról közölte, nincs értelme tisztújítást tartani a kampány előtt pár héttel.
A fővárosi nyári tisztújítási kezdeményezés, amely a párton belül komoly vitát váltott ki, helyénvaló volt, tiszta helyzetet eredményezett volna, már túl lennének az esetleges tisztújításon - hónapokig tartó vitát spórolva meg ezzel.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




