Újabb per kezdődik a szülész-nőgyógyász ellen
Közvetlen veszélynek tette ki az anya és magzata életét Geréb Ágnes
Újabb büntetőper kezdődik ma az otthonszülést népszerűsítő Geréb Ágnes ellen; a szakmája gyakorlásától három évre eltiltott szülész-nőgyógyászt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg augusztusban a Fővárosi Főügyészség, amiért engedély nélküli otthonszülést vezetett le a Napvilág Születésházban.
2009.09.23 07:44MTIAz ügyészség korábban közleményben ismertette az MTI-vel a gyanúsítás körülményeit. Eszerint Geréb Ágnes több éve aktív tevékenységet fejtett ki a tervezett otthonszülés, mint születési mód magyarországi népszerűsítéséért. A vádlott az általa képviselt cégen keresztül az otthonszüléssel kapcsolatos ismeretek elsajátítására felkészítő tanfolyamokat tartott a XII. kerületi Alma utca 1. szám alatti lakásban.
A Napvilág Születésház Bt. az ÁNTSZ-től 2006 márciusában a II. kerületi Csalán utcai telephelyére általános szülészet-nőgyógyászat járóbeteg-szakellátásra kapott működési engedélyt. A kiadott működési engedély az Alma utcai lakásra nem terjedt ki, ahogy a fekvőbeteg-intézményen kívüli szülészeti tevékenységre sem. Megjegyezték: a vádlott 2007-ben kérelmet nyújtott be az ÁNTSZ-hez "tervezett otthonszülésben való közreműködésre", de a hatóság ezt elutasított
Az ügy sértettjének, Sz. Hajnalkának a terhességét 2006 decemberében állapították meg. A nő ettől fogva rendszeresen járt lakóhelyén terhesgondozásra, az előírt orvosi vizsgálatoknak alávetette magát. Gyermekét nem kórházban, hanem otthoni körülmények között kívánta világra hozni. Terhessége huszadik hetében részt vett egy Geréb Ágnes által tartott "információs esten", ahol érdeklődésére a vádlott arról tájékoztatta, hogy megfelelő orvosi végzettséggel rendelkezik és kisebb műtéti beavatkozásokat szükség esetén maga is el tud végezni.
Továbbá azt is elmondta, hogy rendelkezik mindazon szakmai és tárgyi feltételekkel, amelyek egy esetleges komplikáció időbeni felismeréséhez és ellátásához szükségesek. Geréb Ágnes a továbbiakban a terhesség 37. hetében találkozott személyesen a sértettel, amikor megvizsgálta és áttekintette a terhesgondozás során keletkezett leleteket. Ezekből kiderült, hogy a nőnél elvégzett ultrahangvizsgálatok során a magzatnál rendellenességeket találtak. Az ügyészség szerint a sértett pajzsmirigy betegsége miatt, valamint azért is, mert 35. életévét beöltötte, ezért veszélyeztetett terhesnek minősült. A nőnél 2007. szeptember l5-én indult meg a szülés, amelynek folyamata a hajnali órákban megakadt, mert a gyermeknek a válla beszorult.
Geréb Ágnes "a szakmai protokollban nem ismert - műfogások alkalmazásával" próbálta megoldani a helyzetet. Kísérletei nem vezettek eredményre, ezért segítői mentőt hívtak. A helyszínre érkező mentőegység orvosa megállapította, hogy a magzat halott. A mentők a sértettet kórházba szállították, ahol lefolytatták a szülést. A magzatot ekkor megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.
Az ügyészség szerint a vádlott a foglalkozási szabályok megszegésével az anya és magzata életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki.
Kapcsolódó írások:
- Nem bizonyított, hogy Geréb Ágnes jelen volt a solymári otthonszülésnél
- Mentőt kellett hívni: Geréb Ágnes újra hibát követett el egy otthonszülésen!
- Halálos otthonszülés - vádat emeltek Geréb Ágnes ellen
- Halálos otthonszülések: újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Geréb Ágnest
- Megkezdődött Geréb Ágnes szülésznő újabb pere

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




