A leendő Fidesz-kormány első fontos lépései
Pokorni: szükség van számonkérésre, még ha az eredmény bizonytalan is
Pokorni Zoltán szerint a demokratikus jogállam keretei között mindenképpen meg kell próbálni feltárni az elmúlt évek elhíresült botrányait, még akkor is, ha bizonytalan, hogy milyen eredményt lehet majd elérni.
2009.11.07 11:47MTIA Fidesz alelnöke az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy az új kormány asztalán ott kell lennie a kidolgozott, részletes pedagógusi életpályamodellnek. Arra a felvetésre, hogy az Országgyűlésben kedden a kormány által leszavazott költségvetési módosítóik alapját képezhetik-e majd egy új, fideszes büdzsének, Pokorni Zoltán kifejtette: egy kormányzásra készülő pártnak azzal a felelősséggel kell hozzájárulnia a költségvetés megalkotásához, hogy adott esetben kormányon ezeket a javaslatokat végre is hajtja - legyen szó egy-egy város, országrész vagy akár egy ágazat kérdéseiről.
A most vita alatt lévő költségvetésre is így készült, készül a Fidesz - tette hozzá. Hangsúlyozta azonban, hogy a 2010-es költségvetés megalapozottságát tekintve óriási a bizonytalanság. Mint fogalmazott, "tartunk tőle, hogy a Bajnai-kormány által tervezett államháztartási hiány nem kőbe, hanem csak puha gyurmába van vésve", hiszen az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács adatai is azt mutatják, hogy a tényleges hiány jóval magasabb lesz a jelenleg vártnál.
Pártja választási eredményével kapcsolatban azt mondta, véleménye szerint matematikai esélye ugyan van a kétharmados többségnek, de a Fidesznek most nem ezzel kell foglalkoznia. A politikus úgy látja, Magyarországon az egész társadalom tekintetében ma még nincs biztos kétharmados támogatottsága a Fidesznek, ám nagyon könnyen előfordulhat, hogy jövő tavaszra lesz.
Arra, hogy a kétharmad elérése esetén vállalnának-e alkotmányozási moratóriumot, Pokorni Zoltán úgy válaszolt: a kétharmados többség a parlamentben olyan támogatottságot jelent az emberek részéről, amelynek megvan az oka: sürgető, azonnali cselekvést, nem pedig moratóriumot, időhúzást várnak el az új kormánytól. "A hátralévő időben arra kell készülni, hogy miként lehet a céljainkat a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban elérni" - jegyezte meg.
Az ellenzéki párt alelnöke a kormányra kerülésük esetén megvalósítandó első fontos lépések között a gyes és a gyed rendszerének visszaállítását, a vagyonadó eltörlését, a családi adózás kimunkálását, a kettős állampolgárság megadását, valamint a politikai elit szűkítését említette. "S természetesen vannak sürgős tennivalók a szakterületemet, az oktatást illetően is" - tette hozzá.
A kettős állampolgársággal esetlegesen együtt járó szavazati joggal kapcsolatban kifejtette: "olyan állampolgárságot kell adni, amelyben meg tudunk állapodni". Szerinte azonban megállapodni éppen a politikai élet szereplőinek a legkönnyebb, és az érintett határon túli magyaroknak, illetve a hazai társadalomnak jóval nehezebb.
A kettős állampolgárságnak sok érzékeny területe van, az egyik a választójog, de ugyanilyen kényes pont az ingyenes közösségi szolgáltatások kérdése - mondta, kiemelve: nem pusztán egy jogi, diplomáciai problémáról van szó, hanem egy legalább ennyire érzékeny társadalmi problémáról, ahol "a magyar társadalom tűrőképessége, elfogadókészsége is mérlegre tétetik".
Az oktatást érintő első lépésekről szólva a volt oktatási miniszter hangsúlyozta, ugyan az oktatásban a kapkodás sosem jó, de több olyan pont van, ahol gyors munkára van szükség. Példaként az érettségit említette, ahol szerinte úgy kell lépni, hogy elegendő felkészülési idejük legyen a családoknak, a gyerekeknek és az intézményeknek. Hozzáfűzte: ő maga nem bízik abban, hogy a mostani kormány márciusig tisztázni tudja, hol szükséges emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépéshez, s az is kérdéses, hogy az iskolák szeptemberig meg tudják-e szervezni az emelt szintű vizsgára történő felkészítést, hiszen éppen most döntött a kormánytöbbség a támogatások jelentős csökkentéséről.
Emellett megjegyezte: elképzelhető, hogy a pedagógus életpályamodellt rögtön nem tudják majd bevezetni, de "ott kell legyen az új kormány asztalán" a részletesen kidolgozott koncepciónak. A mostanság sokat emlegetett felelősségre vonás kérdésével kapcsolatban elmondta, vannak kételyei, hogy az elmúlt évek elhíresült botrányait sikerül-e teljes egészében feltárni, ugyanakkor ezt - természetesen a demokratikus jogállami eszközökkel - mindenképpen meg kell próbálni, mert "mérhetetlenül rossz példát mutat és a közerkölcsöt is súlyosan erodálja" a szocialista kormányzás alatt kialakult mostani, következmények nélküli világ.
"Elképzelhető, hogy az emberek többsége által támasztott jelentős várakozásokhoz képest az eredmények szerényebbek lesznek (...), de mégis fontos. Nem is elsősorban azért, hogy a sok elherdált milliárdot vissza lehessen majd szedni, hanem a jövőnk miatt" - vélekedett. Szerinte ugyanis ha egy új kormány nem tud világos vonalat húzni a múlt és jövő között, "hogy vége annak a pártfinanszírozós, megengedő, félrenéző és mutyizó politikának", amely az elmúlt évek szocialista kormányzását jellemezte, akkor Magyarország az utolsó esélyét szalasztja el, hogy nyugat-európai politikai kultúrájú ország legyen. Nagyon tárgyszerű, nagyon korrekt és nagyon világos, mindenkire vonatkozó elvek szerint kell a közkultúrát kialakítani - mondta.
A XII. kerület polgármestereként a turulszobor ügyével kapcsolatban elmondta: a főváros politikai döntést hozott, amikor megtagadta a szobor felállításának lehetőségét, azonban - mint rámutatott - még mindig számos jogi eszköze van a kerületnek, hogy a turulszobor fennmaradását biztosítsa. "Bízunk abban, hogy egy év múlva egy olyan Fővárosi Közgyűlés alakul majd, amelynek Demszky Gáborékkal szemben nem az ellenségeskedés és a indulatok fenntartása lesz a célja, hanem az, hogy a szobor ügye végre megoldódjon" fogalmazott.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




