Botrányok után biztonság
Egészséget veszélyeztető élelmiszer is felbukkanhat a piacokon
Nem azért élünk, hogy együnk, azért eszünk, hogy éljünk - régi, bölcs mondás, amelynek érvényessége talán soha nem volt olyan jelentős, mint éppen napjainkban.
2009.11.13 09:46MTIAz árubőség, az élelmiszerek tömeges importja, a megújuló kínálat bizony naponta zavarba ejti a gyanútlan vásárlót. Ez a zavar és tanácstalanság hatványozódik, ha kiderül - rendszerint utólag -, hogy egészséget veszélyeztető élelmiszer is felbukkanhat a piacokon, felrakhatják az áruházak polcaira, és bekerülhet a vásárló kosarába, onnan pedig a család asztalára.
Az "eszi nem eszi, nem kap mást" filozófiája már a múlté - mondja Bánáti Diána, a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet főigazgatója, aki egyben elnöke az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak, az EFSA-nak.
- E fontos poszt betöltője vajon miként látja a 2002-ben létrejött európai szervezet szerepét?
- Harmadik éve dolgozom elnökként ennél a szakmai szervezetnél, amely a nagy európai élelmiszerbotrányok után, és talán azok miatt is, jött létre. Globalizálódó világunkban a fogyasztókat egyre többféle, egyre gyakoribb negatív hatás éri. A koncentrált nagyüzemi termelésben kis helyen nagy árutömeg keletkezik. Az élelmiszerek többsége sokat utazik, különböző minőségű alapanyagokból készül, változó technológiával. Egyáltalán nem garantálható, hogy mindenhol egyformán betartják az élelmiszerek előállítására, utaztatására vonatkozó szigorú szabályokat, tehát belekerülhetnek egészségrontó, ártó anyagok az élelmiszerlánc egy-egy darabjába.
- Akkor tehát a fogyasztó jogosan lett gyanakvóbb, bizalmatlanabb, hiszen az annyiszor hangoztatott és hangsúlyozott élelmiszerbiztonságba olykor hiba csúszhat.
- Az élelmiszerbiztonság rendkívül fontos, központi kérdés. De ezért nem csak a lánc egyéb szereplői, hanem maguk a fogyasztók is felelősek. Változtak a fogyasztói szokások, nagyobb az igény az élelmiszerek eltarthatóságára, az emberek ritkábban vásárolnak nagyobb mennyiséget, hosszabb ideig tárolnak, ráadásul nem mindig megfelelő módon. Az élelmiszerekben vannak kórokozók, ha ezek a megengedett mennyiségen túl elszaporodnak, könnyen okozhatnak egészségkárosodást. Új és új kórokozók jelennek meg, ilyen volt a BSE, amelyet kergemarhakórként jelöl a köznyelv, vagy a dioxin, amely szintén pánikot okozott. Az előfordult és előforduló, de néha túlreagált biológiai és kémiai szennyeződések, amelyek kétségtelenül veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét, az élelmiszerpolitika átgondolására késztették az Európai Uniót. Ebbe a gondolatkörbe illeszkedik az EFSA létrehozása is.
- A hivatal néhány éves működése hozott-e változásokat, és ha igen, milyeneket?
- Az eltelt időszak sok változást hozott, amelyek érintették az élelmiszer-szakpolitika alapelveit és az élelmiszerjogot is. A szemléleti változás fontos része, hogy a tudomány legfrissebb eredményei alapján a független szakmai szervezet kialakított egy kockázatbecslési és -elemzési rendszert. Ebbe tartozik a sokat hangoztatott "termőföldtől az asztalig" történő nyomon követhetőség. Az élelmiszerlánc valamennyi tagja felelős a maga területén, tehát a termeléstől a növényvédelmen, az állattenyésztésen, a takarmányozáson át a feldolgozásig, az adalékanyagok és tartósítószerek alkalmazásáig mindenhol kell felelősnek lennie. Ennek megfelelően, ezzel harmonizálva változott az élelmiszerjog is, ami egyértelmű szigorodást jelent. A tudományos alapú kockázatbecslés és -elemzés mellett igen lényeges harmadik elem a kockázatkommunikáció, ugyanis a fogyasztók joggal igényelnek több, pontosabb, őszintébb, érthetőbb információt élelmiszerekkel kapcsolatban, és ők is szeretnék eljuttatni észrevételeiket, tapasztalataikat a hivatalhoz.
- Akkor itt már nem egyoldalú kommunikációról, hanem párbeszédről van szó.
- Ez valóban így van, a bonyolult élelmiszerjelölések, a sok import, ismeretlen élelmiszer néha megzavarja és elbizonytalanítja a fogyasztót. Tavaly az Élelmiszerek és Takarmányok Gyors Vészjelző Rendszerének, a RASFF-nak köszönhetően 3 ezernél is több bejelentés érkezett, amelyekben főként kémiai és biológiai eredetű szennyeződésekre hívták fel a figyelmet, de túlzott adalékanyag- felhasználás és a növényvédő szerekkel történt szennyezettség is szerepelt bennük. A Magyarországot érintő bejelentésekre a mikotoxinszennyeződés és a szalmonellafertőzés volt jellemző, de újdonságként a csomagolóanyagból történt vegyületkioldódás is előfordult. A piacokon csak biztonságos termék jelenhet meg - ideális esetben. Ehhez elengedhetetlen az élelmiszerlánc minden tagjának tudatos felelősségvállalása. De nem mentesíthető a lánc végén lévő fogyasztó sem, hiszen a legtöbb fertőzés, élelmiszerből eredő egészségkárosodás a háztartásokban történik, a szállítás, tárolás, elkészítés, hűtés szabálytalansága miatt. A hatósági ellenőrzés következetessége, szigora, adott esetben szankciók alkalmazása a biztosíték egyfelől, hogy megfelelő élelmiszer kerül a háztartásokba. Az említett szankciók nem célként, hanem eszközként fogalmazódnak meg, de skálájuk a figyelmeztetéstől a pénzbüntetésen át a bezárásig terjedhet. A vevőnek joga van tudni minden esetben, hogy ki és mit hibázott, és azt is, hogy milyen következményekkel járt a szabálytalanság. Nem kell hét lakat alatt őrizni a "feketelistára" kívánkozó felelőtlenek nevét, a közvélemény ítélete ugyanis gyakran jelent visszatartó erőt, mivel a vásárlói bojkott adott esetben a legnagyobb büntetés. A jövőben mindenképpen felértékelődik a tájékozott, tudatos fogyasztó szerepe, olyannyira, hogy egy új diszciplína is született "fogyasztói tudományok" címen, ami a szakemberek számára kiemelt és izgalmas kutatási területet kínál.
A szakembereken kívül minden bizonnyal széles körű érdeklődésre tarthat számot a tudományos alapokon nyugvó fogyasztás, amelyet saját érdekünkben érdemes tanulmányozni.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




