hirdetés

"Egyre nagyobb veszélyben a hétköznapi biztonság"

Bajnai: Elő kell állítani a pofozkodókat

Bajnai Gordon szerint a Sajóbábonyban történtek azt a veszélyt igazolták, hogy a gyűlöletkeltés és a provokáció egyre nagyobb veszélybe sodorja a hétköznapok biztonságát.

2009.11.21 11:50MTI
hirdetés

A miniszterelnök erről újságíróknak nyilatkozott az MSZP Baloldali Tömörülésének rendezvénye előtt Budapesten, szombaton. Hangsúlyozta: Magyarországon rendnek kell lenni, és a kormány mindent megtesz azért, hogy a rendet szavatolja és biztosítsa. Ezt várom el a rendőrségtől is - hangsúlyozta a kormányfő.

Bajnai Gordon azt mondta, hogy a rendőrségnek elő kellett, és elő kell állítani azokat, akik pofozkodnak, de azok ellen is fel kell lépni, akik önbíráskodásra bíztatnak, provokálnak és tetteikkel veszélyeztetik az ország biztonságát, növelik a feszültséget.

Aki olyan egyesületet próbál működtetni, aki olyan céllal masírozik, amit a bíróság betiltott, aki a rendőrség felszólításának nem tesz eleget, újra és újra provokál, az a Magyar Köztársaság alkotmányával megy szembe és ennek megfelelő büntetésre kell, hogy számítson - közölte a miniszterelnök.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése
2012. máj. 22. 18:37

Készüljenek a melegre a visszér-betegek!
2012. máj. 22. 17:12

Szépségápolás és terhesség
2012. máj. 22. 16:02

Nem kerül forgalomba az abortusztabletta
2012. máj. 22. 15:40

Áramütés, villámcsapás - Mi a teendő?
2012. máj. 22. 15:25

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.