Lendvai elhatárolódást vár a Jobbik felvonulásától
A Fidesz szerint a fehér lovat az MSZP politikusai adták
MSZP-s politikusok adták a fehér lovat - reagált Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője Lendvai Ildikónak, az MSZP elnökének a kijelentésére, miszerint elhatárolódást vár a parlamenti pártoktól a Jobbik vasárnapra tervezett, Horthy Miklósra emlékező lovas felvonulásától.
2009.11.21 17:10MTILendvai Ildikó szerint most már Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének is tudnia kell: nem tudja úgy elfordítani a fejét a Jobbiktól, hogy közben összekacsint vele.
"Van még mindenkinek ideje, hogy bebizonyítsa, nemcsak nem ő ül a fehér lovon, de nem is ő adja alájuk a lovat" - fogalmazott. Cser-Palkovics András erre úgy reagált:
"A fehér lovat a "díszzsidózó" Pásztor Tibor belvárosi MSZP-s politikus adta, de adott egyet a zsidózó és cigányozó XIII. kerületi MSZP-s képviselő: Döry Miklós, és Gyurcsány Ferenc is, aki minden nap egy olyan villából indul pénzt osztogatni az MSZP-s holdudvarnak, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok aztán a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától".
Hozzátette: egy fehér lovat adott Teleki László is, akinek a dolgozata szerint "meg kell találni az egyensúlyt, hogy a rasszista MSZP-szavazók körében se legyen szavazatvesztés".
Lendvai Ildikó szerint vasárnap egy olyan évfordulót ünnepelnek, amely egy vegyesen értékelhető korszakot nyitott: eleje a különítményesek terrorjával kezdődött, a végét a gettók jelképezik.
A szélsőjobb egy kanyargósra sikerült politikai út elejét ünnepli, de kérdés, ha ünnepli az út elejét, akarja-e a végét is, a háborút és a kirekesztést is - tudakolta.
A két világháború közötti kormányzó, Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára fehér lovas vonulással emlékezik vasárnap délután a Jobbik a korabeli helyszínen.
A menet a XI. kerületi Kosztolányi Dezső térről indul és a Szent Gellért térig megy.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz-KDNP: Újabb balegyenessel küldik földre a fogyatékkal élők foglalkoztatóit
- Fidesz: A hétköznapok biztonságára Bajnai jelenti a legnagyobb veszélyt
- Fidesz: Budai és Nyakó lebukatták az MSZP-t!
- Fidesz: Rosszul indul az MSZP kormányfőjelölése
- Kenyeret adna az építőipar kezébe a Fidesz
- Föld alatt menekült volna Ferenc József és Horthy?

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




