Nehéz a dolga
Tömböl László: jövőre átalakulnak a missziók, változhat a katonai pálya
Átalakulnak a missziós tevékenységek jövőre, van, ahol csökken a katonák száma és van, ahol új misszió indulhat; növelnék a katonai pálya megtartó erejét a honvédségre vonatkozó törvény átalakításával - mondta Tömböl László vezérezredes, a honvédség vezérkari főnöke vasárnap az MTI-nek a ciprusi Larnakában.
2009.11.22 09:03MTIA vezérkari főnök a külföldi missziókról azt közölte, hogy Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában megkezdődik januártól a misszió átalakítása. A nemzetközi közösség úgy ítéli meg, hogy a térségben elég stabil ahhoz a helyzet, hogy a KFOR és az ALTHEA műveletekben résztvevők létszámát elkezdhessék csökkenteni.
Magyar szempontból ez egyelőre nem jelent jelentős csapatkivonást a KFOR-ból - tette hozzá. Bosznia-Hercegovina esetében úgy tűnik, megszületett a döntés arról, hogy az "elrettentő jelenlétről áttérünk egy kiképzési misszióra".
A jelenlegi 2500 fős csapatból egy 200 fős támogató, kiképző csapat alakul, amelyben Magyarország szeretne a "súlyának megfelelő százalékkal részt venni", ez a tervek szerint 15-20 főt jelentene a misszióban - részletezte Tömböl László.
Januártól felvállaljuk az ALTHEA misszió parancsnok-helyettesei beosztását, ami komoly súlyt eredményezhet az országnak - fűzte hozzá. Afganisztán vonatkozásában a következő év nehéz lesz. Az ISAF (az afganisztáni nemzetközi erő) vezetésének elképzeléséhez igazodva, Magyarország is inkább a helyi biztonsági erők kiképzésére helyezi a hangsúlyt; a vezetés tervei között az is szerepel, hogy a következő négy évben az afgán biztonsági erők létszámát 240 ezer főről 400 ezerre növelnék és a külföldi katonák létszámát is 40 ezer fővel növelnék - mondta a vezérezredes. Magyarország a részvételét az afgán hadműveletekben "több irányba képzeli", egyrészt még több kiképző kiküldésé tervezi, valamint a parlamenti választásokra, amely már közeledik, egy újabb biztosító szakasz kiküldése is szóba jöhet az ázsiai országba.
Mint emlékeztetett: az a 40 lövész, aki az elnökválasztást biztosította, novemberben tért haza. Tömböl László szerint új feladatok is körvonalazódnak, mint például Szomália térségében, ahol modernkori kalózkodás folyik.
A nemzetközi vélemények szerint a fosztogatást addig nem lehet teljesen megfékezni, amíg a "bűnözők" szárazföldi bázisait fel nem számolják. Ezért az Európai Unió úgy határozott, hogy megkezdi a szomáliai biztonsági erők kiképzését, de nem magában az érintett országban, hanem valószínűleg Ugandában és már jövőre. Magyarország ebben is részt vesz, és kiképzőket küld a térségbe, ha ez szükséges. Sőt, három törzstiszt már Dzsibutiban tartózkodik, ahol francia segítséggel ismerkednek a helyi viszonyokkal - fűzte hozzá vezérkari főnök.
Más, a jövőre vonatkozó elképzelések arra irányulnak, hogy növelni tudják a katonai pálya megtartó erejét, ennek kidolgozását jövőre terveik és 2011-től vezetnék be. Ezt a célt szolgálja például a honvédségi jogállásról szóló törvény (HJT) módosítása is, amely a parlamenti végszavazás előtt áll, és akár már decemberben megszülethet a kedvező döntés a témában.
Ebben többek között bérkompenzációs változtatások és a szolgálati idő meghosszabbításával kapcsolatos módosítások is szerepelnek. Változhat az az eddigi szabály is, hogy akik eddig elérték az adott rendfokozatban eltölthető maximális időt kénytelen voltak elhagyni a szolgálatot. A HJT módosítása lehetővé tenné azt is, hogy kérésre, ha a parancsnok is úgy ítéli meg, akkor meghosszabbítható a szolgálati idő.
"Az igazi megoldás azonban az lehetne, hogy nem egy, hanem két rendfokozatot rendszeresítenének egy-egy beosztáshoz".
A vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy a 2009-es év nehéz volt, hiszen egy nem könnyű gazdasági helyzetben kellett a feladatokat végrehajtani. A pénzügyi válság szinte minden nehézsége érezhető volt a hadsereg működésén, de az alapvető feladatokat fejlesztésével nem álltunk le és nem is fogunk - mondta a vezérkar főnöke.
Tömböl László szerint megnőtt azok száma, akik katonai szolgálatra jelentkeztek, és sikerült feltölteni a szükséges helyeket, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az állomány "beáramlása" le fog lassulni.
Tömböl László a szlovák vezérkari főnökkel közösen utazott csütörtökön háromnapos látogatásra Ciprusra, és ott felkereste az ENSZ-misszió vezetőit és a magyar-szlovák közös zászlóaljat.
A vezérkari főnök udvariassági látogatást tett Petrosz Calikidisz altábornagynál, a Ciprusi Nemzeti Gárda vezérkari főnökénél is.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



