Ki beszélt?
Lendvai Ildikó nem tudja, kinek a segítségével került nyilvánosságra az őszödi beszéd
Lendvai Ildikó nem tudja megmondani, az MSZP-n belül ki volt az, akinek segítségével nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök balatonőszödi beszéde, de - mint hangsúlyozta - ezt "nagyon szeretné tudni".
2009.12.22 12:38MTIAz MSZP elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: a nemzetbiztonsági vizsgálat alapján bebizonyosodott, hogy a hivatalosan elkészült felvételek valamelyike került nyilvánosságra, vagyis csakis valaki olyan férhetett hozzá, aki tudta, hogy azok hol vannak. Mint mondta: nem tudja, hogy melyik alkalmazott vagy munkatárs volt az, aki elvitte a felvételt.
Ennek kiderítésére a párt vizsgálati eszközei nem állnak rendelkezésre, de erre valók az állami szervek - hívta fel a figyelmet. Közölte: azt sem tudja megmondani, ki volt az, aki a hivatalos felvételeket elvitte, de ezt nagyon szeretné tudni. Kérdésre válaszolva hozzátette: ha megtudja, ki volt az, akkor elárulja, mert "közérdek", hogy ez az információ nyilvános legyen. Kevés esélyt lát viszont arra, hogy ez kiderüljön, ha már a hivatalos szervek sem találták meg, akit kerestek - tette hozzá.
Egy másik kérdésre közölte: a beszédnek szerinte nem a tartalma volt a hibás, hanem az volt vele a gond, hogy nem nyilvánosan hangzott el. Az m1 hétfő esti Híradója számolt be arról, hogy "házon belül" rögzítették 2006 májusában Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét, de a nemzetbiztonsági vizsgálat után sem nyilvános, hogyan jutott el az a sajtóhoz. A beszéd kiszivárogtatásáról szóló, több mint három évig tartó nemzetbiztonsági vizsgálat nemrég zárult le. Azt is vizsgálták, hogy ki volt a megrendelő, és azt is, hogy ki vette fel a beszédet. Az m1 információ szerint az már a vizsgálat elején kiderült, hogy a beszédet a balatonőszödi kormányüdülő hangtechnikai rendszerével rögzítették. A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én, internetes honlapján a tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült.
Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében - helyenként durva szavakkal - a frakciót a változtatások szükségességére akarta rádöbbenteni, az államháztartás rendbetételéhez szükséges gazdasági kiigazítások és a reformok elindításához, végigviteléhez próbálta megnyerni, s önkritikusan beismerte: a kormány "végighazudta" az elmúlt másfél-két évet - az ezt kinyilvánító, később elhíresült szavai szerint "hazudtunk reggel, éjjel meg este" -, nem csinált semmit négy évig, s közben az ország lehetőségeit messze túllépték.
A beszéd kiszivárgása után zavargásokba is torkolló utcai tüntetéssorozat kezdődött. Az érzékeny politikai helyzetben Kuncze Gábor, az akkori SZDSZ-elnök kijelentette: a nyilvánosságra került hangfelvétel, s a miatta kialakult helyzet nem befolyásolja a koalíció működését. Az államfő szerint viszont a kormányfő "morális válságot" okozott az országban beszédével. Budapesten, szeptember 18-án a Magyar Televízió székháza előtt súlyos összecsapások voltak, a tüntetők gyújtogattak, romboltak.
A tüntetéshullám a Kossuth téren folytatódott, s heteken át tartott, majd minden nemzeti ünnepen enyhébb vagy súlyosabb formában megzavarták a közrendet. Még abban az évben, október 6-án az Országgyűlés a miniszterelnök kezdeményezésére 207 igen szavazattal 165 ellenében bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek és a kormányprogramnak. A miniszterelnök a szavazás előtt mondott beszédében bocsánatot kért az ország helyzetével való szembenézés hiánya és balatonőszödi beszédének nyers és indulatos szavai miatt.
A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja ettől kezdve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásánál kivonult az Országgyűlés üléséről, mert - mint kinyilvánították - a kormányfőt "nemkívánatos" személynek tartották a politikában. Ilyenkor csak a két frakcióvezető maradt majd az ülésteremben, s ők válaszoltak a kormányfőnek.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 20:38
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




