hirdetés

A válságkezelő miniszterelnök

A miniszterelnök nem a zavaros ígéretekkel, hanem a gazdasági válság kezelésével törődik

Magyarország élén olyan miniszterelnök áll, akinek legfőbb célja nem az, hogy "zavaros, egymásnak ellentmondó" ígéretekkel próbáljon meg hatalomra jutni, hanem az, hogy kivezesse az országot a gazdasági válságból - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel vasárnap Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője interjújára reagálva.

2009.12.27 14:11MTI
hirdetés

"Elhiszem, hogy fura, hogy az elmúlt húsz évben talán először a kormányfő és kormánya nem az egyes pártok, érdekcsoportok érdekeit tartja szem előtt, hanem a közérdek érvényre jutását és megerősítését" - fogalmazott Szollár Domokos, hozzátéve: érezhető, hogy ezzel a józan észen alapuló hozzáállással Navracsics Tibor és a Fidesz nem tud mit kezdeni. Ezt "se lenyelni, se kiköpni" nem tudják - tette hozzá. Hangsúlyozta: a Bajnai-kormány az elmúlt nyolc hónapban ezzel a szikár és kérlelhetetlen hozzáállással megmentette az országot a gazdasági és szociális vészhelyzettől.

Egyensúlyban vannak az ország pénzügyei, stabil a forint, bíznak bennünk a külföldiek - hívta fel a figyelmet. "Európa egyik legerősebb költségvetését" fogadta el a Parlament, amely az elmúlt húsz legnagyobb adócsökkentésével megteremti a növekedés alapjait - közölte. Szollár Domokos leszögezte: Bajnai Gordon rátette az országot a gazdasági válságból kivezető útra.

"Az ország jó úton is van, ezt még a vak is látja. Ha következő kormány ezen az úton halad tovább, akkor 2011-től már beindulhat a növekedés, és Magyarország és a magyarok ismét a régió éllovasai lehetnek. Ehhez az szükséges, hogy bárki alakítson is kormányt, ezen az úton menjen tovább szigorúan, fegyelmezetten" - mondta a kormányszóvivő.



Navracsics Tibor az MTI-nek adott, vasárnap megjelent interjújában úgy vélekedett: teljesen széthullott a kormányzati politika az elmúlt félévben. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az őszi politikai szezont értékelve kifejtette: jelenleg olyan kormányfő áll az ország élén, aki nem tekinti politikai céljának, hogy a vezetésével választási győzelmet arasson a kormánypárt, hiszen Bajnai Gordon miniszterelnök többször is egyértelművé tette, a maga részéről nem kíván a választásokon indulni. A frakcióvezető úgy véli, mindez látszott a kabinet tevékenységén is.

A kormány politikájának nem volt iránya, nem tudott választ adni olyan alapvető kérdésekre, hogy milyen irányban képzeli el az ország jövőjét, mit kíván tenni azért, hogy a válság elmúltával Magyarország ismét a térség éllovasai közé tartozzon - állapította meg.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése
2012. máj. 22. 18:37

Készüljenek a melegre a visszér-betegek!
2012. máj. 22. 17:12

Szépségápolás és terhesség
2012. máj. 22. 16:02

Nem kerül forgalomba az abortusztabletta
2012. máj. 22. 15:40

Áramütés, villámcsapás - Mi a teendő?
2012. máj. 22. 15:25

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.