Ő járt a legszerencsétlenebbül
Amputálták Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát
Amputálták a lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát térdtől lefelé - közölte a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója vasárnap az MTI-vel.
2010.01.10 18:30MTIKözleménye szerint Erőss Zsolt egy konzílium során "az összes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve" a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, amit szombaton elvégeztek rajta.
A professzor emlékeztetett arra, Erőss Zsolt lavinabalesete során többszörös súlyos sérülést szenvedett. Az elsődleges ellátás a poprádi kórházban történt, ahol lágyrészsérüléseit megvarrták, alsó végtagjait pedig gipszsínben rögzítették.
Állapotának stabilizálása után Magyarországra szállították, és a Péterfy kórház baleseti központjában kedden mindkét alsó végtagi törését megoperálták. A szakmai igazgató tájékoztatása szerint Erőss Zsolt baloldali bokatörése várhatóan szövődménymentesen gyógyul.
A jobboldali nyílt, darabos, alsó harmadi lábszártörését - melyhez súlyos keringészavarral járó lágyrészsérülés is társult- szintén stabilizálták. A műtét során kiderült, hogy a sérülés súlyossága miatt, a tervezett további műtétsorozat ellenére, jól mozgó és terhelhető végtag nem garantálható, és az esetleges szövődmények miatt (fertőzés, csontgyógyulási zavarok) nem volt kizárható egy késői amputáció lehetősége sem. Ezt végül szombaton elvégeztek.
Jelenleg Erőss Zsolt állapota kielégítő, és a tervek szerint bal lábával járógipszben, jobboldalon pedig ideiglenes protézissel a járásgyakorlatokat egy-két hét múlva elkezdheti.
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sorozat vezetője - aki Sárváry András közleményét továbbította - az MTI-nek kifejtette: Erőss Zsoltot lelkileg sem kell félteni. Hangsúlyozta: ez a döntés Erőss Zsolt további hegymászó-pályafutásának érdekében is történt. "Jó esély van arra, hogy a 2010-es őszi mászószezonban újabb nyolcezressel gazdagítsa a magyar hegymászást" - mondta.
A szlovák hírügynökség a múlt hétvégén jelentette, hogy baleset ért három magyar hegymászót a szlovákiai Magas-Tátrában, a szerencsétlenül járt sportolók súlyos sérüléseket szenvedtek, de túlélték a balesetet. Hajdu Péter, a balesetet szenvedett három magyar hegymászó egyike a tatabányai kórházban az MTI-nek kedden azt mondta: a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől.
A 22 éves fiatalember hozzátette, hogy a jobb válla kificamodott és két csigolyája megrepedt, de a szlovák orvosok szerint nem kell műteni. Hármuk közül Erőss Zsolt járt a legszerencsétlenebbül, lábszár- és bokatörést szenvedett, míg Kamlusz Marcelnek csak zúzódásai vannak, őt már vasárnap hazaengedték a kórházból. A hegymászó elmondta, nem vesztette el az eszméletét, ezért mindenre emlékszik a balesetről. Hárman ereszkedtek le a Kopky hegygerincen a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske) egy szinte függőleges, fagyott hófolyosón, kötéllel összekapcsolva. A híresztelésekkel ellentétben mindannyiuknál volt hágóvas és jégcsákány.
Elmondta: ő volt alul és észlelte, hogy a hó már nem fagyott és nem tartja meg őket, amikor a legfölül mászó Erőss Zsolt fölött megindult a lavina. Fölötte "átfolyt" a hó, viszont a középen és a legalul lévő embert már akkora hó és sziklatömeg kapta el, hogy nem tudták magukat megtartani és a kötéllel Erőss Zsoltot is lerántották.
A hó a három hegymászót 100-150 méteren át sodorta a völgyig, majd a kötél egy nagyobb sziklán fennakadt.
Hajdu Péter elmondta, hogy nem kellett őket a hó alól kiásni, ő állt lábra először és elindult segítségért, mert a telefonján nem volt térerő. Később sikerült kapcsolatot teremtenie a szomszéd hegyen mászó nagybátyjával, akit hamarosan már hallott is, mert annyira közel voltak.
A rokona fejlámpával villogott a közeli poprádi menedékház felé, a jelzést észrevették és a sötétedés ellenére hivatásos és önkéntes hegyi mentők hordágyon és szánokkal juttatták őket biztonságba a 12 fokos hidegből. A mentők a Poprádi-tóig vitték őket.
Onnan vasárnap reggel szállították a poprádi kórházba a három hegymászót, ahol stabilizálták állapotukat az orvosok.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 20:38
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




