Vége az orvosi sikertörténetnek...
Gyógyultnak nyilvánították, majd elhunyt a H1N1-es kismama
Meghalt az a kismama, akit H1N1-gyel kezeltek tavaly év végén a Kútvölgyi úti klinikán. Kisbabáját előzőleg császármetszéssel hozta világra, szilveszterre haza is mehetett, azonban pár nap múlva újra intenzívre került és meghalt.
2010.01.26 07:46ma.huAz asszony december 3-án hozta világra harmadik gyermekét, császármetszéssel. Ekkor már H1N1 fertőzött volt a nő, a kisbaba azonban egészségesen született. Szilveszterre hazaengedték a családjához a kismamát, de 4 nap múlva újra intenzív osztályra került, majd meghalt- mondta a megtört férj. Ő úgy tudja, a kórház tájékoztatása szerint, hogy a H1N1 vírus szövődményei miatt kellett meghalnia a feleségének. Január 18-án hunyt el. A halál pontosabb okáról a kórház nem nyilatkozott.
Falus Ferenc országos tiszti főorvos elmondta: hozzávetőlegesen huszonötnél több állapotos nőt kezeltek eddig a kórházak intenzív osztályain a H1N1 vírussal és szövődményeivel. Az első várandós áldozat Budapesten halt meg, 6 hónapos terhes volt. Nem oltatta be magát az új influenzavírus ellen. A második áldozat Szegeden adta fel a harcot, 40 éves volt. A vírus szövődményeként kialakult tüdőgyulladás okozta halálát. Őt követte a fekete listán egy győri kismama és egy nyíregyházi várandós. A mostani esettel együtt 5 állapotos asszonyt vitt el a vírus.
A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium minél több várandós nő, illetve a környezetükben élők mielőbbi beoltását javasolja a H1N1 vírus ellen. Szerintük az állapotos nőket és magzatukat csak a H1N1 elleni védőoltással lehet megvédeni az új influenza ellen. Tóth Zoltán, a szakmai kollégium vezetője úgy nyilatkozott: az összegyűlt tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a H1N1 vírus a korábbi influenzavírusoknál sokkal agresszívabb. Különösen igaz ez a várandós nők esetében - ők legalább tízszeresen veszélyeztetettek - tette hozzá. Mindenképpen javasolt (ám nem tehető kötelezővé) a H1N1 elleni vakcina beadása a terheseknek.
A professzor azt mondta, az Omninvest által gyártott magyar oltóanyag, amelyet az Egészségügyi Világszervezet londoni laboratóriuma az egyik leghatásosabbnak ítélt, nem okoz fejlődési rendellenességet a magzatban. Épp ellenkezőleg: olyan ellenanyag termelését indítja el az anyában, amely nemcsak a nőt, hanem születendő gyermeket is megvédi a betegségtől - hangsúlyozta. Hozzátette: a felnőtt szervezetben termelődő ellenanyag az anyatejen keresztül egyéves korukig a megszületett csecsemőket is megóvja a fertőzéstől. A professzor kiemelte, a szakmai kollégium állásfoglalása szerint nem elegendő, ha csak a várandósok környezetét oltják be, ugyanis a vírust annak ellenére is továbbadhatja valaki, hogy ő maga (a vakcina következtében előállt védettsége okán) nem betegszik meg.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 20:38
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




