2,0-2,5 millió tonna kukorica
Felfutóban a magyar bioetanol-program
Magyarországon évente mintegy 2,0-2,5 millió tonna kukoricából lehet majd előállítani bioetanolt, ha az ország ki tud építeni legalább 600 ezer tonna új gyártókapacitást. Ez a mennyiség nem veszélyezteti a magyar belső takarmányellátást, mivel ennyi felesleg mindig rendelkezésre fog állni az országban - jelentette ki Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) államtitkára kedden az MTI-nek.
2010.01.26 18:27MTI"Magyarországon 2011-ben várhatóan három új bioetanol-üzem kezdi meg működését, ami jelentősen növeli az ország bioetanol-gyártó kapacitását" - mondta el korábban Gőgös Zoltán a Reutersnek. A három új üzem összesen mintegy 1,2-1,3 millió tonna kukoricát tudna hasznosítani évente, a 2011-es terméssel kezdődően.
Ez Gőgös Zoltán szerint valamelyest enyhítheti a kínálati felesleg okozta piaci feszültséget. Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a magyar kormány még 2006-ban határozta el, hogy bioetanol-programot indít, úgy számoltak, hogy évente mintegy 700-800 ezer tonna bioetanol előállítására nyílik lehetőség az országban mezőgazdasági alapanyag, elsősorban kukorica felhasználásával.
Korábban számos új bioetanol-gyártó üzemet terveztek, de a takarmányárak szárnyalása miatt megtorpantak ezek a beruházások. Emellett esett a világpiacon az olaj ára, így több olyan beruházást is felfüggesztettek, illetve visszamondtak a potenciális befektetők, amelyet korábban meg akartak valósítani.
Jelenleg az egyetlen nagyobb bioetanol-üzem a Szabadegyházán levő finomító, évi 150 ezer tonnás kapacitással. Most azonban három jelentősebb befektető is bioetanol előállítására alkalmas üzemet kíván létesíteni Magyarországon. Emellett további 30 kiskapacitású bioetanol üzem létesítési kérelme is napirendre került, utóbbiak mintegy 150 ezer tonnával járulhatnának hozzá a bioetanol-gyártó kapacitáshoz - jelentette ki Gőgös Zoltán az MTI-nek.
Három új üzem van előkészületi szakaszban, ezek az új üzemek Dunaföldváron, Kabán, és Dunaalmáson épülnének, jelenleg az engedélyek megszerzésénél tartanak. 2011-ben kezdhetik meg működésüket, a magyarországi bioetanol-gyártó kapacitást 500 ezer tonnával növelve. "Egy múlt hónapban kibocsátott kormányrendelet-tervezet a dunaföldvári beruházást teszi meg az elsőszámú projektnek - ezt az írországi székhelyű Ethanol Europe tervezi megépíteni -, felgyorsítva a szükséges dokumentációk megszerzésének folyamatát" - idézte a Reuters Gőgös Zoltánt.
Az államtitkár szerint a kabai és a dunaalmási beruházások - amelyek majdnem túl vannak az engedélyezési eljáráson - a következő egy-két hétben ugyanezt az elsőbbségi elbánást kapják majd meg. "Azt várom, hogy az építkezés késő tavaszi megkezdésével ezek az üzemek már biztosan vásárlói lehetnek a 2011-es termésnek" - idézte a Reuters az államtitkárt, aki szerint a bioetanol-export az új üzemekből még ugyanabban az évben megkezdődhet.

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra.
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A görög megállapodás után sor kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot

Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Az éjszakai bevizelés a gyerekek és szülők réme, amely körül sok félreértés, félretájékoztatás és hibás információ kering. Kóros vagy nem? - ez a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennie a szülőnek, ha gyermeke érintett ebben a több mint kellemetlen helyzetben.
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Uggie, A némafilmes című film kutyasztárja ezúttal egy videojátékhoz adja arcát - illetve pofáját.
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
Interneten lehet szavazni a totyogósra
Hatalmas siker a pingvinfióka névadási akciója
Megerőszakolta, megölte
Életfogytig tartó fegyház: elítélték a battonyai rémet
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:55 Lenácizta Izraelt: Gyöngyösi szerint nem is azt mondta, amit mondott
- 17:38 Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
- 17:29 Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
- 17:28 Le akarta győzni az óceánt - nem találják a magyar kenust
- 17:24 Hétvégén is hullani fog a hó
- 17:16 Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
- 17:09 Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Frimo Hungary Kft.Csoportvezető
Otthon CentrumProjektmérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 18:05
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 17:55
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 17:21
- Ez a Jobbik?2012.02.10 17:17
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 16:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



