Felbomlanak a BKV-s "kiskirályságok"?
Szekrények, csontvázak - a BKV-bizottság Demszky, Hagyó és Ikvai-Szabó meghallgatásáról is döntött
A BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén tizenegy személy, köztük Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) jelenlegi, Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes testület előtti meghallgatásáról is döntött.
2010.01.27 16:32MTIÖt embert, Demszky Gábort, Ikvai-Szabó Imrét, a közlekedési tanácsnoki posztról nemrég lemondott Lakos Imrét (SZDSZ), Olti Ferenc volt vezérigazgató-helyettest és Futó Sándor volt igazgatósági elnöki főtanácsadót a testület egyik szocialista tagja, Steiner Pál frakcióvezető javaslatára hívtak a bizottság elé.
Hagyó Miklós, Somlyódi Csaba (MSZP) gazdasági bizottsági elnök, Tótfalusi György és Garadnai András volt igazgatósági elnökök, Székely Gábor volt felügyelőbizottsági elnök és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató-helyettes meghallgatását pedig György István, a bizottság fideszes elnöke javasolta.
Az eseti bizottságot november 26-án alakította a Fővárosi Közgyűlés, a testületnek március 24-ig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen, így már csak szűk két hónapja van a testületnek a meghallgatásokra. A szerdai ülésen Somlyódi Csabát hallgatta meg a testület.
A szocialista politikus szerint az elnöklete alatt álló fővárosi gazdasági bizottság működése nem lehetett fő okozója a BKV-körüli ügyeknek, álláspontja szerint a "gyökerek mélyebbek". Arra mutatott rá, hogy a cég felelősségi viszonyai megosztottak, azok nincsenek egy kézben. Véleménye szerint a BKV egy olyan nagy szervezet, hogy gyakran úgy érzik, abban mintha "kiskirályságok" alakultak volna ki. Somlyódi Csaba elmondta, úgy tapasztalta, hogy a cégnek nagyon nagy a "tehetetlenségi nyomatéka", vagyis nagyon lassan intéznek el egy-egy ügyet.
György István a meghallgatás után arra hívta fel a figyelmet, hogy az ülésen kiderült, "az írott szabályozás és a gyakorlat hogyan tért el egymástól". Példaként említette, hogy előkerült egy levél, amiből az derült ki, volt olyan előterjesztés, amit előbb meg kellett küldeni a főpolgármesteri hivatalnak és csak utána tárgyalhatta a BKV-igazgatóság.
Még a meghallgatás előtt éles, személyeskedő vita alakult ki Steiner Pál, valamint több fideszes képviselő között. Modortalansággal, kekeckedéssel, az ülés szétverésével vádolták egymást, ám végül szinte valamennyi javaslatot egyhangúlag megszavazták.
A testület előző ülésén már meghallgatta Kocsis István jelenlegi BKV-vezérigazgatót, valamint elődei közül Aba Botondot és Antal Attilát. Aba Botond 2006-ig volt a cég vezérigazgatója, így ő érdemi információt nem tudott adni a bizottságnak az elmúlt évek ügyeivel kapcsolatban, míg Antal Attila azért nem válaszolt a kérdésekre, mert azokkal szerinte megsértette volna korábbi munkaszerződése titoktartási kötelezettségét. (Közben szerdán őrizetbe vette és hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség Antal Attilát a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében, továbbá kezdeményezték az előzetes letartóztatását is.)
Balogh Zsoltot, a BKV volt vezetőjét azért nem hallgatták még meg, mert a bizottság eddig nem tudta elérni.
György István vele kapcsolatban azt mondta, már nem csak telefonon, hanem levélben is keresik a volt BKV-vezetőt, ám egyelőre nem tudnak róla semmit.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 20:38
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




