"Nem tudom, hogy volt-e egyeztetés"
Zuschlag tagadja, hogy bűnszervezetet hozott volna létre, és egyetemistákra mutogat
Zuschlag János szerint nem törekedtek olyan civil háló kiépítésére, amelynek kizárólag az volt a célja, hogy az ifjúsági politikai szervezetek finanszírozását biztosítsa.
2010.01.28 14:40MTIA volt szocialista képviselő az ellene és társai ellen a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per csütörtöki tárgyalási napján vallomásában azt mondta, fenntartja ugyanakkor, hogy volt néhány egyesület, melynek az volt a szerepe, hogy politikai ifjúsági szervezet finanszírozását biztosítsa. Ezt azonban nem tartja hálózat kiépítésének - mondta az elsőrendű vádlott, aki korábbi kérésének megfelelően hosszabban reagálhatott az elmúlt időszakban elhangzott tanúvallomásokra.
Zuschlag János hangsúlyozta: ebben az időszakban valósan működő civil szervezetek, valós programok megvalósításával foglalkoztak. Hozzátette, 2003 tavaszáig néhány egyetemista kérésére készített pályázatokat civil szervezeteknek. Vallomása szerint az egyetemisták készítették azokat a pályázatokat, amelyeknek nem volt meg a gazdája a bizonyítás során.
Zuschlag János a vád állításaival ellentétben tagadta, hogy vádlott-társai részt vettek volna civil szervezetek alapításában, mindössze megkérte őket kisebb szívességekre. Határozottan tagadta, hogy bűnszervezetet hozott létre.
Az elsőrendű vádlott kitért arra: elhangzott vele kapcsolatban többször is, hogy valamiféle közvetítő szerepet játszott volna a civil szervezetek és a döntéshozók között. "Ezt én vállalom, hogy ilyen szerepet játszottam, mert erre szükség volt, de nem azért, amit a vádirat állít" - tette hozzá.
Már hangoztatott álláspontját megismételve azt mondta, Magyarországon politikai kormányzás folyik, a politikusok a "szokásjog" alapján döntenek, ezért - véleménye szerint - felhatalmazása van a miniszternek vagy államtitkárnak arra, hogy bármilyen döntést befolyásoljon.
"Ez azt jelenti, hogy a döntési helyzetben lévő személy szabadon gyakorolhatja jogosítványait" - tette hozzá. Kitért Ocsovai Tamás, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium korábbi helyettes államtitkárának vallomására, aki azt mondta, hogy a pályázatok ügyében rendszeresen egyeztetett az akkori politikai államtitkárral, Mesterházy Attilával. "Nem tudom, hogy volt-e egyeztetés, de azt gondolom, hogy ez teljesen törvényes" - fűzte hozzá.
Zuschlag János több tucat korábban meghallgatott tanú vallomásának egy-egy mondatát olvasta fel, majd megpróbálta azokat értelmezni. Az elsőrendű vádlott a csütörtöki tárgyalási napon nem tett új bejelentést, nem kért új bizonyítási eljárást. A bizonyítási eljárás február 1-jén folytatódik, amikor az előzetes letartóztatásban lévő Katus Ferenc harmadrendű vádlott mondhatja el észrevételeit.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:28 Szemet szemért: izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben
- 8:20 Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
- 8:11 Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
Adecco Kft.Műszakvezető
Adecco Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



