Debreczeni Dávid Ibolya egyetlen bűnéről
Videóval! Visszaléptetheti jelöltjeit a második fordulóban az MDF az MSZP javára?
A Fidesszel nem reális a koalíció, azonban a kétharmados győzelem megakadályozásáért meg kell vizsgálni a második fordulós együttműködéseket - többek között erről beszélt Debreczeni József, az MDF országgyűlési képviselőjelöltje egy vitaesten. A közíró a Demokratikus Hálózat [dh] klub vendége volt.
2010.01.28 18:17Bencze Áron, ma.huAz eseményt a szervezők eredetileg az MSZP Országos központjában tartották volna, azonban a pártházban az utolsó pillanatban "kapcsoltak", hogy a főszereplő mégiscsak egy másik párt képviselőjelöltje, így végül két utcával arrébb, a József Attila Klubban pakolhatta ki a miniszterelnökökről írott könyveit Debreczeni József, igaz a közíró a helyszínnel kapcsolatosan úgy fogalmazott, nem lett volna kifogása az eredeti elképzelés ellen sem.
Mindent a kétharmad ellen
A friss képviselőjelölt szerint az MDF-nek a liberális szavazók egy része mellett az elhulló MSZP-szimpatizánsok voksait is be kellene gyűjtenie, hiszen mindent meg kell tenni a radikális jobboldal kétharmados győzelme ellen. "Én a Fideszt is radikálisnak tartom" - fűzte hozzá magyarázatképp a közíró, aki nagy hibának látja, hogy az MSZP szavazatvesztés szempontjából jobban tart az MDF-től, mint a Fidesztől.
Mint mondta, nem tartja reálisnak, hogy a Fidesszel koalíciót kössenek, sőt véleménye szerint, a második forduló előtt minden olyan körzetet meg kell vizsgálni, ahol az MDF jelöltjeinek érdemes lenne visszalépniük a szocialisták javára.
Víziói szerint Orbán Viktor egy kétharmados győzelem után teljesen felforgatná Magyarországot. Kiterjesztené a választójogot a határon túli magyarokra, minden pozícióba saját embereit ültetné és számos populista intézkedést hozna – szemezgetett a legrosszabbak közül. Ide sorolta a Fidesz 200 fős parlamenti javaslatát is, ami elsősorban azért érdekes, mert alig egy hónapja éppen az MDF és az SZDSZ képviselői jegyeztek egy 200 fős parlamentről szóló törvényjavaslatot. A közíró úgy látja, a Fidesz média-dominanciája teljesen egyértelmű. Már fél éve elfoglalták a Nap-keltét, a Magyar Rádió pedig mindig is a Fidesz kezében volt – jegyezte meg. Hozzátette azt is, a Fidesz ellenségnek tekinti ellenfeleit, és a gyűlöletkeltés minden formáját beveti ellenük.
Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a kétharmados győzelem megakadályozásáért „a második forduló előtt nyílván minden olyan körzetben meg kell próbálni az együttműködést, ahol ennek értelme van”.
Az MDF helyzetét elemezve Debreczeni arra hívta fel a figyelmet, Dávid Ibolya egyetlen bűne az volt, hogy az elnök asszony nem akarta beintegrálni pártját a Fideszbe.
Véleménye szerint Bokros Lajos leigazolása remek húzás volt, nélküle nem jutottak volna be az EP-be sem. Boros kilépése számára csalódás, ugyanakkor úgy látja, az MDF kezd visszatérni egykori önmagához. A közíró hozzáfűzte: amennyiben a párt elegendő kopogtatócédulát tud gyűjteni az induláshoz, akkor akár a 10 százalékot is elérhetik.
Könyvek és miniszterelnökök
Négy könyv három miniszterelnökről. Antall az etalon. Orbán több mint húsz éve formálja a magyar politikát. Gyurcsány Ferenc az a politikus, aki meg tudja állítani a Fidesz elnökét - ezekkel a szavakkal érvelt kötetei mellett Debreczeni, aki Medgyessyt az elmúlt húsz esztendő leggyengébb kormányfőjének nevezte, Horn Gyuláról pedig úgy fogalmazott, "értékrendje és világa távol áll tőle".
Szolid, nagyon korrekt, olyan, aki nem veri át az embert - Debreczeni ezekkel a szavakkal jellemezte a jelenlegi miniszterelnököt, akiről egyszer "Bajnai polgártárs" címmel jelentetne meg könyvet. Véleménye szerint a kormányfő az az ember, aki a haza érdekében megtette kötelességét, ezért a legnagyobb elismeréssel tud nyilatkozni róla.
Medgyessy Péter kritikájára reagálva (Debreczeni József Orbán Viktorról szóló könyve ízléstelen - jelentette ki Medgyessy Péter az ATV-ben; a volt miniszterelnök a könyv tényeivel nem vitatkozna, de szerinte ezek céltudatosan lettek összeválogatva, tendenciózusan, objektivitás helytett az ellenfél diabolizálására törekszik a mű) a közíró úgy fogalmazott: az ízléstelen kifejezés fájt neki, ám véleménye szerint az ex miniszterelnök vagy nem olvasta a könyvet, vagy az ízlésével van baj.
Kapcsolódó írások:

Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Lánya neve után stílusosan egy kék ékköves gyűrűben és kék körömlakkal lépett először közönség elé Beyoncé, azt követően, hogy egy hónapja megszületett az első lánya. De továbbra is kétséges, hogy ő szülte-e.
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Méghogy szörny, aminek zöld a szeme! Aki ezt mondta, biztosan nem látta még Emily Scottot, mert ennél zöldebb szemekkel ritkán találkozunk, mégse tűnik szörnyetegnek.
A takarékosság jegyében fogadják be a fázósokat
Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Vádat emeltek ellene
Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:54 Korrupt kölkök fényezik Putyint - feketén?
- 19:37 Gazdaságpolitikai kiszámíthatóság: minket les az S&P
- 19:29 18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
- 19:19 Kissé gyengült a forint kora estére
- 19:07 Beszóltak a Btk.-ba: elhagyná a populista törekvéseket az MSZP
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
- 18:53 Jóllakott a Foodapest: bezárt a terülj-terülj-asztalkám
Adecco Kft.Raktárvezető
Trenkwalder Kft.Termelésvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



