hirdetés

"Senki felett nem szabad ítéletet mondani"

Demszkyt nem lepte meg Hagyó lemondása

Az MSZP által az elmúlt napokban kiszivárogtatottak, illetve a párt részéréről elhangzott nyilatkozatok alapján Demszky Gábor nem tartja meglepőnek Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes lemondását közgyűlési tagságáról.

2010.02.02 19:56MTI
hirdetés

Minderről az Ulmban tartózkodó főpolgármester kedden nyilatkozott az MTI berlini irodájának, hangsúlyozva, hogy nem érte meglepetésként a hír. Demszky úgy vélte: Hagyó Miklós szerepét nyilvánvalóan a rendőrségi, ügyészségi és fővárosi vizsgálatok együttesen tisztázhatják majd. "Addig senki felett nem szabad ítéletet mondani, amíg az igazságszolgáltatás a megfelelő vizsgálatokat nem folytatja le" - tette hozzá.

A főpolgármester elmondta: számára most az a fontos, hogy Hagyó Miklós a közgyűlési tagságáról bejelentett lemondását írásban is megerősítse, ily módon lehetővé téve, hogy az MSZP mielőbb jelöljön helyette valakit, ezáltal pedig biztosítható legyen a közgyűlés normális működése. A lemondást a főpolgármester tartalmilag nem kívánta minősíteni.

Utalt arra, hogy több vizsgálat folyik ebben az ügyben, és Hagyó szerepét csak azok lezárta után lehet majd minősíteni. Demszky Gábor megerősítette: a BKV felügyeleti rendszerével összefüggésben Hagyó Miklós tevékenységét ért korábbi bírálatával kapcsolatban a fővárosi vizsgáló bizottság meghallgatásán akar nyilatkozni.

A testület előtt kívánja bővebben kifejteni: mire gondolt akkor, amikor a volt főpolgármester-helyettest a BKV időnkénti kézi vezérlése miatt bírálta. A fővárosi vizsgáló bizottság ülésére előreláthatóan február 11-én kerül sor.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Miért puffad a hasam? - Az orvos válaszol
2012. febr. 12. 05:21

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.