Ki tudja már követni?
BKV-ügy: Három új gyanúsított a listán!
Hűtlen kezelés miatt újabb 3 embernek kell felelnie a BKV-ügyben, ketten közülük igazgatósági tagok. Minden nap tartogat valami meglepetést, vagy már nem is lepődünk meg, hogy sorra hullanak el a fejesek?
2010.02.03 14:00ma.huHárom újabb gyanúsított került a BRFK látóterébe, a három személyből egyelőre Tóthfalusi György volt BKV- igazgatósági tag és Mesterházy Ernő, városházi főtanácsadó neve ismert. A három gyanúsítottat már ki is hallgatta a rendőrség. Ismételten kérdőre vonták Horváth Évát, Zelenák Tibort és Regőczi Miklóst a kétes tanácsadói szerződések kapcsán.
Folyamatosak a rendőrségi kihallgatások- közölte a rendőrség, és ezzel párhuzamosan házkutatásokat is tartanak a gyanúsítottak otthonában.
Elmondták: szerdán hat emberrel közölt újabb gyanúsítást a gazdaságvédelmi főosztály a BKV Zrt.-vel kapcsolatos büntetőeljárás során.Eszerint: "Az eljárás adatai szerint R. Miklós megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy mint a BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese, Z. Tibor mint a BKV egykori főosztályvezetője a társaság veszteséges működése ellenére a vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével a BKV nevében szükségtelen és indokolatlan kommunikációs szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötöttek, illetve igazoltak különböző teljesítéseket" - tartalmazza a rendőrség közleménye.
Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki. A nyomozók szerint a volt kommunikációs vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak. A nyomozók Horváth Évát is gyanúsítottként hallgatták ki ismét, felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. A rendőrségi közlemény szerint "a nő szándékosan rábírta a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit, hogy kötelességüket megszegve a társaság veszteséges működésével össze nem egyeztethető, szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek". Horváth 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint kárt okozott a BKV-nak.
Szerda délelőtt a BKV-val kapcsolatos nyomozás során M. Lászlót is gyanúsítottként hallgatták ki bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt. A férfi egy kommunikációs betéti társaság vezetőjeként szándékosan segítséget nyújtott a BKV vezetőinek vagyonkezelési kötelezettségük megszegésében, ezzel mintegy 27 millió forint vagyoni hátrányt okozva a közlekedési társaságnak - tartalmazza a rendőrség közleménye.
A közleményből kiderül az is, hogy Tóthfalusi Györgyöt felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség közlése szerint "a BKV igazgatóságának egykori elnökeként a társaság veszteséges működése ellenére a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit szándékosan rábírta arra, hogy megszegjék kötelezettségüket". A nyomozók jelenleg is házkutatást hajtanak végre a férfi városházán lévő irodájában.
Ugyancsak gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Mesterházy Ernőt, aki a a gyanú szerint szintén szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződések megkötésével kötelezettségüket megszegjék.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: összeért az adathamisítási ügy a BKV-botránnyal
- "Hazugságokról szól a dolog": Veres szerint nincs adathamisítási ügy
- Etikus, személyeskedéstől és egymás lejáratásától mentes: ilyen lesz állítólag a kampány Székesfehérváron
- Fidesz: Gyurcsány Hagyón keresztül intézte, mi történjen a BKV-nál
- Terhelő vallomások árnyékában: a BKV szerint Tóthfalusi nem írt alá tanácsadói, végkielégítési szerződéseket
- Sarcra sarcot: Mától drágábbak a BKV jegyek és bérletek
- Házi őrizetbe került a BKV volt vezérigazgatója
- "Ég az erdő a BKV körül": Horváth a Fővárosi Közgyűlést zsarolja?

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 21:41
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 20:38
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.22 20:27
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- A biblia2012.05.22 18:17
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




