Regőczi és Zelenák akadtak horogra
Bilincsbe Került Vezetők: Mesterházy is őrizetben
Őrizetbe vette a rendőrség Mesterházy Ernőt, a főpolgármesteri főtanácsadót hűtlen kezeléssel gyanúsított meg szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tudta meg az MTI.
2010.02.03 18:29MTITafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette, hogy a közlekedési vállalat két volt vezető beosztású munkatársát, valamint a fővárosi főtanácsadót is őrizetbe vették hűtlen kezelés gyanúja miatt. A szóvivő közlése szerint mindhárom gyanúsított vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal éltek. Hozzátette: a nap folyamán tartott házkutatások során több tanácsadói szerződést, BKV-val kapcsolatos dokumentumot és számítógépeket foglaltak le. A rendőrség a Főpolgármesteri Hivatal egyik irodájában is házkutatást tartott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményéből az derült ki, hogy Tóthfalusi Györgyöt, a BKV volt igazgatósági elnökét felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják és házkutatást tartottak a férfi városházán lévő irodájában.
Pap Gábor, Mesterházy Ernő ügyvédje az MTI érdeklődésére azt mondta: teljes jogi képtelenség maga a gyanúsítás, amely ellen védence panasszal élt. A védő álláspontja szerint a mintegy négy órán át tartó kihallgatás során tisztázták a gyanúsítás jogi képtelenségét. A rendőrség szerdán közleményben tudatta: hat emberrel közölt újabb gyanúsítást a gazdaságvédelmi főosztály a BKV Zrt.-vel kapcsolatos büntetőeljárás során. A másik három gyanúsított szabadlábon védekezhet.
"Az eljárás adatai szerint R. Miklós megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy mint a BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettese, Z. Tibor mint a BKV egykori főosztályvezetője a társaság veszteséges működése ellenére a vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével a BKV nevében szükségtelen és indokolatlan kommunikációs szolgáltatások igénybevételére vonatkozó vállalkozói és megbízási szerződéseket kötöttek, illetve igazoltak különböző teljesítéseket" - tartalmazza a közlemény.
Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint a volt vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.
A nyomozók Horváth Évát ismét gyanúsítottként hallgatták ki. felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt. A közlemény szerint "a nő szándékosan rábírta a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit, hogy kötelességüket megszegve a társaság veszteséges működésével össze nem egyeztethető, szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek".
Szerdán a BKV-val kapcsolatos nyomozás során M. Lászlót is gyanúsítottként hallgatták ki bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt. A férfi egy kommunikációs betéti társaság vezetőjeként szándékosan segítséget nyújtott a BKV vezetőinek vagyonkezelési kötelezettségük megszegésében, ezzel mintegy 27 millió forint vagyoni hátrányt okozva a közlekedési társaságnak - tartalmazza a közlemény.
A közleményből kiderül az is, hogy Tóthfalusi Györgyöt felbujtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség közlése szerint "a BKV igazgatóságának egykori elnökeként a társaság veszteséges működése ellenére a BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit szándékosan rábírta arra, hogy megszegjék kötelezettségüket".
Ugyancsak gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Mesterházy Ernőt, aki a a gyanú szerint szintén szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződések megkötésével kötelezettségüket megszegjék.
A szerdán meggyanúsított hat ember közül korábban hármat már hűtlen kezeléssel meggyanúsítottak Horváth Éva, Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjének a nyomozók álláspontja szerint fiktív foglalkoztatása miatt.
A rendőrség gyanúja szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.
A nyomozók szerint Horváth Éva bűnsegédként hozzájárult a kifizetést engedélyezők által elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetéséhez. Horváth Évát ezzel a bűncselekménnyel január 8-án gyanúsították meg. Amiatt, hogy Horváth Éva részére juttatásokat és munkabér kifizetését engedélyezte, három nappal később Regőczi Miklóst is meggyanúsították. Ugyanezzel gyanúsítják Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettest, aki Regőczit követően volt Horváth Éva felettese.
A BKV korábbi közlése szerint azonban nem Bolla Tibor a felelős Horváth Éva foglalkoztatásáért, hanem egy főosztályvezető, aki már távozott a cégtől. Őt - Z. Tibort - a rendőrség szintén meggyanúsította Horváth Éva fiktív foglalkoztatása miatt, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés gyanújával.
Horváth Éva fiktív foglalkoztatásához kapcsolódóan még egy BKV-s munkatársat, egy adminisztrátorként dolgozó nőt gyanúsítanak bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt.
A BKV-val kapcsolatos nyomozások során a múlt héten vették őrizetbe, majd helyezték házi őrizetbe Antal Attila volt vezérigazgatót, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2007. január 1-je és 2008. április 17. között vagyonkezelési kötelezettségét súlyosan megszegte szükségtelen és indokolatlan szolgáltatásokra kötött szerződésekkel, és indokolatlanul magas végkielégítések kifizetésével.
Szintén a végkielégítésekkel összefüggésben gyanúsították meg különösen nagy kárt okozó csalással Szalainé Szilágyi Eleonórát, akit előzetes letartóztatásba helyeztek.
Kapcsolódó írások:
- Kövér László: a BKV a rendszert szimbolizálja
- Pártérdekek malmára hajtotta a vizet a "magányos harcos"?
- A BKV-ügy miatt a Főpolgármesteri Hivatalt is felforgatták
- Fidesz: összeért az adathamisítási ügy a BKV-botránnyal
- BKV-ügy: Három új gyanúsított a listán!
- Fidesz: Gyurcsány Hagyón keresztül intézte, mi történjen a BKV-nál

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Otthon CentrumHegesztőmérnök
Trenkwalder Kft.Villamosmérnök
Frimo Hungary Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



