Minden voks számít...
Kampány a fiatalok áprilisi szavazatáért
Kampányt indított az Európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO) azért, hogy a fiatalok magasabb arányban vegyenek részt az áprilisi országgyűlési választásokon - mondta a szervezet főtitkára pénteken az MTI-nek.
2010.02.05 12:57MTIAz ACEEEO tapasztalata szerint az először szavazók keveset tudnak a pártok tevékenységéről, a szavazás menetéről és rendkívül alacsony, messze az országos átlag alatti a részvételük a választásokon. Ennek okát a szakértők abban látják, hogy a fiatalok nem tudják, mi a szavazás, mi a demokrácia - mondta Tóth Zoltán. A szervezet a fiatalok választási részvételi arányának növelése érdekében folytatja 2000-ben elindított, "Első választók a Parlamentben" című pártsemleges kampányát.
Az elmúlt évtizedben a program hatezer első választót vezetett be a demokráciába és győzött meg a választásokon való részvétel fontosságáról. Minden pénteken 10 és 11 órakor várják az előre bejelentkezett középiskolai csoportokat a Parlament épületébe, ahol a fiatalok előadást hallhatnak a választásról és kérdéseket tehetnek fel. A foglalkozás a Parlament épületének megtekintésével zárul. Az e heti előadást - a választások világnapjának ünnepségével együtt - pénteken tartották az Országgyűlés épületében, a hatvan részt vevő diák két fővárosi gimnáziumból érkezett.
Az ünnepségen Boross Péter volt miniszterelnök kiemelte: a választáson való részvétel erkölcsi kötelesség, és aki nem nyilvánít véleményt a szavazáson, az nem minősítheti a kormány és az ellenzék munkáját. Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a magyar választási rendszer nem elég arányos, nem tükrözi teljes mértékben a választói akaratot. Kijelentette: "szimpatikusnak" tartja a német választási rendszert, amely szerint egyéni jelöltekre szavazhatnak a választók, de kompenzációval teljesen arányossá tehetik a választás eredményét.
Szólt arról is, hogy átgondolásra érdemes a többi között az ajánlószelvények rendszere, a kampánycsend, a parlament létszáma, valamint az, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő szankciók a választási jogsértésekre. Az ajánlószelvényekről szólva Avarkeszi Dezső azt mondta, hogy nem jó a jelenlegi rendszer, és egyetértett Tóth Zoltánnal abban: a kauciós módszer növelné a "fekete pénzek" mennyiségét. Mint hozzátette, ő maga azt támogatná, ha a választópolgároknak a hivatalban személyesen kellene bejelenteniük, melyik jelölt indulását támogatják.
Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy aki nem törődik a köz dolgaival, elszegényíti a saját életét is, és - mint fogalmazott - érdemes odafigyelni a társadalmi-politikai folyamatokra, érdekes azokat megérteni, feldolgozni és részt venni a választásban. Boross Péter felvetette, hogy véleménye szerint a választáson győztes pártnak nem fűződik érdeke a választási rendszer átalakításához. Avarkeszi Dezső a kerekasztal-beszélgetésen - arra a hallgatói kérdésre, hogy körvonalazódik-e megegyezés a pártok között a választási rendszer átalakításáról - elmondta: olyan részletkérdésekről kellene dönteni, mint például a külképviseleti szavazás, erről többször tárgyaltak a pártok képviselői, és felmerült az elektronikus szavazás, illetve a levélben szavazás mint megoldási mód. Boross Péter szerint a kisebb parlamentről folyó vita a szavazatszerzésről szól, ő maga - mondta - egy 200-220 fős képviselőházat és egy 60 fős második kamarát tartana indokoltnak. Emlékeztetett arra: 1608-tól négy évszázadon keresztül, 1945-ig kétkamarás volt a magyar Országgyűlés.
A képviselőházban a képviselők "a pártok düheit képviselik", a felsőház azonban - ahová nem általános választással kerülnének a képviselők, annak tagjait arra hivatott intézmények, így a tudományos akadémia, egyetemek, egyházak választanák meg - más elvek szerint vizsgálná felül a döntéseket, amit most a köztársasági elnöknek kell megtennie. A volt miniszterelnök azt mondta, "nagy bűn", hogy a magyar rendszerben előfordulhat, hogy a szavazatok akár 12 százaléka nem hasznosul, vagyis - tette hozzá - "nincs józan alternatívája" a listás szavazásnak.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Adecco Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Üzletvezető
Budapesti cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



