Tessék vigyázni: záródnak?
Fidesz: az MSZP és az SZDSZ kasszájában landoltak a BKV-s pénzek
A Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ pártkasszájában landoltak azok a pénzek, amelyek kifizetése miatt több botrány is kipattant a BKV-nál.
2010.02.08 11:34MTINémeth Szilárd, a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is, pártja választ vár Molnár Csaba kancelláriaminisztertől és Demszky Gábortól arra, hogy pontosan miről is egyeztetett - a pénteken előzetes letartóztatásba helyezett - Mesterházy Ernő a kormánnyal az SZDSZ-es főpolgármester megbízása alapján.
Az ellenzéki párt arra is kíváncsi, milyen szerződés alapján látott el tanácsadói feladatokat a Miniszterelnöki Hivatalban Mesterházy Ernő, részt vett-e a főpolgármesteri kabinet ülésein, és az MSZP-sek tudtak-e arról, hogy Mesterházyval Demszky Gábor milyen szerződést kötött.
Németh Szilárd hangsúlyozta: a közfeladatot ellátó, közpénzen fenntartott fővárosi cégek - elsősorban a BKV - az MSZP-SZDSZ-koalíció pártkifizetőhelyeként működtek. Az nem lehet kérdéses senki előtt, hogy például a BKV-val összefüggő szerződések, végkielégítések ügye nem lehetett egyes embereknek csak a saját döntése - mondta. Szerinte ugyanis az elmúlt időszakban világossá vált, hogy az MSZP és az SZDSZ vezető körei tudtak arról, mi történik a BKV-nál.
"Sőt feltételezhetjük, hogy nemcsak a tudtukkal, hanem az utasításukra cselekedtek a BKV-hoz küldött embereik" - vélekedett, hangsúlyozva: szerinte az is teljesen egyértelművé vált, hogy életszerűtlen Demszky Gábor azon védekezése, amely szerint ő nem tudott semmiről, mi zajlik a BKV-nál, hiszen a főtanácsadója, Mesterházy Ernő teljes jogkörrel lett felruházva.
Németh Szilárd azt mondta, az is kiderült, hogy Mesterházy Ernő nemcsak Demszky Gábor bizalmi embere, hanem a Miniszterelnöki Hivatalban is fontos megbízatása volt, amelyre Szilvásy György volt kancelláriaminiszter bízta meg.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy azok a lopások, bűncselekmények, amelyeket elkövettek az érintett cégeknél, pártutasításra történtek - összegezte véleményét Németh Szilárd. Arra a kérdésre, számítanak-e újabb őrizetbe vételekre, azt mondta: teljes egészében nem sikerült feltárni büntetőjogilag a felelősség kérdését. Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják: rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek.
A Fidesz részéről Koszorús László múlt csütörtökön írásbeli kérdéssel fordult Molnár Csaba kancelláriaminiszterhez azt tudakolva, Mesterházy Ernő milyen feladatokat látott el a Miniszterelnöki Hivatalban, kivel tartott ott kapcsolatot, és mennyi fizetést kapott mindezért.
Az ellenzéki politikus akkor a Magyar Rádióban elhangzott információkra hivatkozva utalt arra, hogy Mesterházy Ernő a MeH-ben is tevékenykedett tanácsadóként, még Szilvásy György volt kancelláriaminiszter felkérésére.
Kapcsolódó írások:
- Gyorsan reagált a sofőr - kigyulladt egy BKV-busz Kőbányán
- Menetrendszerűen közlekednek a BKV járatai a fővárosban
- A BKV-ügy miatt nem indít jelöltet a pécsi SZDSZ
- BKV-ügy: Letartóztatták a volt informatikai igazgatót
- BKV: fél évre négymilliárdba kerül a gázolaj
- Az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán csapott le a bújkáló férfira
- A BKV-ügy miatt a Főpolgármesteri Hivatalt is felforgatták
- Fidesz: összeért az adathamisítási ügy a BKV-botránnyal
- Kicsi, éhes és árva: Hagyót a parlagon felejtené az MSZP

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Százezrek tüntettek Lisszabonban
A portugál szakszervezetek szerint 300 ezer ember vett részt azon a tüntetésen, amelyet szombat este rendeztek Lisszabonban a liberális-konzervatív kormány megszorító intézkedései ellen.
Az IMF markában?
Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök

Vodkát és ecetet a hónaljba: plusz pénzbe se kerül
Annyi van forgalomban, hogy már Dunát lehetne rekeszteni a különféle dezodorokkal, spray-ekkel. Ám mi a teendő, ha nem tartjuk jónak, egészségesnek őket, vagy nem válnak be igazán?
Napi horoszkóp - 2012. február 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!

Évezredeket tesz rendbe a szolnoki múzeum
Az intézmény osztályvezető régésze közölte: az újkőkortól a késő középkorig terjedő, értékes leletanyag feldolgozása zajlik a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
Neil Gaiman: Tükör és füst
Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:17 Évezredeket tesz rendbe a szolnoki múzeum
- 9:09 Százezrek tüntettek Lisszabonban
- 8:57 Csak egy hajszállal tudott nyerni Romney Maine-ben
- 8:55 Vodkát és ecetet a hónaljba: plusz pénzbe se kerül
- 8:46 Hétfőn kezdődik a parlamenti kikelet
- 8:35 Tisztább a levegő a fővárosban
- 8:28 Szemet szemért: izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben
Adecco Kft.Műszakvezető
Adecco Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 09:11
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



