A közhatalmukkal visszaélőknek felelniük kell
Zuschlag: Az ügyészség maffiafőnöknek akar beállítani
A közhatalmi funkciót betöltő személyeknek is felelniük kell tevékenységükért, ha bűncselekményt követnek el - mondta vádbeszédében Német Zsolt ügyész, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per keddi tárgyalási napján.
2010.02.09 12:08MTIHa a személyek közhatalmukkal visszaélnek és bűncselekményt követnek el, ugyanúgy felelniük kell magatartásukért, mint bármely más állampolgárnak - jelentette ki 72 oldalas vádbeszéde kezdetén az ügyész. Németh Zsolt hangsúlyozta: a vádlottak által tanúsított magatartás-minta törvénytelen, azt a büntetőjog eszközeivel meg kell bélyegezni. Az ügy nyomozati szakban folytatott szakaszának tanulságaként említette, hogy az igazságszolgáltatás szerveit és munkatársait jogszerű tevékenységük gyakorlása során, vagy emiatt senki részéről nem érheti presszió.
A vádhatóság álláspontja szerint a lefolytatott bizonyítási eljárás alátámasztotta állításukat: a per nyolc vádlottja Zuschlag János vezetésével fiktív civil szervezetekből álló hálózatot építettek ki, majd azok pályázatokon nyert pénzeiből működtették a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták (Fibisz) mozgalmát. Kilenc fiktív civil szervezet 72 pályázata révén jutattak állami forrásokhoz, majd a pénzt törvénytelenül, a pályázattól eltérő célra használták fel - mondta a vádhatóság képviselője.
Az ügyész kiemelte: a 16 vádlott közül Lados István másodrendű vádlott ez egyetlen, aki őszinte, feltáró, önmagára és társaira is terhelő vallomást tett, részletekbe menően feltárta a csoport működését. A vádhatóság szerint Lados István szavahihetőségét alátámasztja az a tény, hogy a nyomozati szakban csaknem húsz napon keresztül tett vallomása megegyezik a bíróág előtti, nyolc napig tartó vallomása során elmondottakkal. Vádbeszédében az ügyész kitért arra: a nyomozati szakban Lados Istvánnal közölték az együttműködő gyanúsítottakkal kapcsolatos figyelmeztetetéseket, közölték vele, nincs lehetőség vádalku megkötésére.
"A vallomás törvényessége és bizonyítékként felvett vallomása nem vet fel törvényességi aggályokat" - mondta. Az ügyész beszámolt arról, hogy a vádhatóság a fiktív szervezetek tagjaiként megjelölt személyeket kihallgatta, de közülük senki nem vallott arról, hogy a szervezetek működéséről tudott volna. Bebizonyosodott: a jegyzőkönyveken szereplő aláírásaikat aláhamisították - közölte Német Zsolt, aki a vádbeszédében némileg módosította a vádpontok egy részét, de ez a vádlottak cselekményének minősítését nem érintette.
A vádhatóság szerint bebizonyosodott, hogy Zuschlag János elsőrendű, Lados István másodrendű, Katus Ferenc harmadrendű, Őri Csaba negyedrendű, Krausz Csaba ötödrendű, Marsovszky Balázs hatodrendű, Kullai Tamás hetedrendű valamint Vámosi Zsolt nyolcadrendű vádlottak tisztában voltak a fiktív társadalmi szervezetek pályázati tevékenységével, az általuk nyert pénzek pályázattól eltérő célú felhasználásával.
A pályázatok lebonyolításában, a fiktív szervezetek "működtetésében" részt vettek. Az ügyész álláspontja szerint az is bebizonyosodott: a kilencedrendű vádlott, Prácser László Zuschalag Jánosnak segített a Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtott pályázatok elkészítésében, majd a beszámolók elkészítésében. A perbeszédben a vádlottak tevékenységét, a fiktív szervezetek pályázatait, a lehallgatott telefonbeszélgetések összefüggéseit részletesen ismertette az ügyész.
A vádhatóság képviselője kiemelte: az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított. Ezt nem változtatja meg, hogy nem sikerült bizonyítani a vádlottak anyagi haszonszerzését, mert a haszonszerzés máshol (Fibisz) - realizálódott. A bűnszervezet létszámát a törvény három főben jelöli meg. A vádbeli cselekmények hat év alatt történtek, ez idő alatt Zuschlag szerepe végig meghatározó volt, valamint a tagok személye csak kis mértékben változott.
Az elkövetői csoport összehangoltan működött, ami a szervezett bűnszervezet egyik ismérve - fűzte hozzá. Az ügyészség szerint nem állja meg a helyét Zuschlag János vallomása, amely szerint egyedül követte el a cselekményeket. Az ügyész szerint a bizonyítékok egész tárháza bizonyítja a bűnszervezet működését. A minősítés az első és a másodrendű vádlottak esetében 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztési tételt von maga után - mondta a vádló, akinek a beszédéből eddig nem derült ki, hogy mekkora büntetést fog kérni a vádlottakra.
Német Zsolt a vádbeszédét délután folytatja. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.
Befejezte a bíróság a bizonyítási eljárást
Fodor Endre tanácsvezető bíró a szerdai tárgyalási napon befejezte a Zuschlag János és 15 társa ellen a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben a bizonyítási eljárást. Több tanút hallgatott meg a bíróság, akik közül kettőnek a meghallgatását Zuschlag János elsőrendű vádlott indítványozta. Az egyik tanú, a Debrecenben élő és ifjúsági táboroztatással foglalkozó vállalkozó elmondta: a vádban szereplő Hoppá Egyesület részére ő állította ki a számlát.
A tanú beszámolt arról, hogy vállalkozói tevékenysége során került üzleti kapcsolatba a baloldali ifjúsági szervezetekkel. A bíró kérdésére beszámolt arról, hogy minden esetben a Fiatal Baloldaltól kapta a megrendelést a táboroztatásra, a kiállított számlák valós tevékenységet takarnak. A tanú a Hoppá Egyesülettel nem találkozott, a FIB képviselője, Gerő Dániel kérte, hogy az egyesület nevére állítsa ki a számlát, de az nem került akkor szóba, hogy milyen forrásból lesz kiegyenlítve a számla.
A tanú megjegyezte: a Fiatal Baloldallal azóta is komoly elszámolási problémáik vannak. A tanúkihallgatások után a tanácsvezető bíró közölte: a vádbeszédet február 9-én mondhatja el Német Zsolt ügyész, majd február végéig három nap áll rendelkezésre az ügyvédek védőbeszédeire. A tervek szerint március 17-én szólalhatnak meg utoljára a vádlottak, s ha nem lesz jelentős változás, akkor március 31-én első fokon ítéletet hirdet a bírói tanács.
A tanúk meghallgatása után Zuschlag János elsőrendű vádlott kért szót és hosszasan bizonygatta, hogy nem működtetett bűnszervezetet. "Az ügyészség, tulajdonképpen maffiafőnöknek akar beállítani" - mondta Zuschlag.
Elismerte, hogy ő kérte a vádlottaktól a nyomozás kezdete előtt meghalt Kisbaranyi László nevének az említését, ő kérte meg a másodrendű Lados Istvánt, hogy az eljárás kezdete után menjen külföldre, majd semmisítsen meg iratokat. "Nem igaz, hogy befolyásoltam a büntető eljárást, (...) nem igaz, hogy kértem volna tájékoztatást a lehallgatásom tényéről" - tagadta sorban a per során vele kapcsolatban elhangzott állításokat az elsőrendű vádlott.
Zuschlag János azt is tagadta, hogy telefonokat osztogatott volna a vádlottaknak, de elismerte hogy Lados István másodrendű és Őri András negyedrendű vádlottnak adott telefont. Határozottan állította: nem kért senkit arra, hogy eltussolja az ügyet. "A titkosított nyomozás engem igazolna" - tette hozzá. Véleménye szerint, nem tett többet, mint amit bármelyik másik gyanúsított tett.
"Nem tudom miért állít olyat az ügyészség, ami alaptalan" - mondta írásban beadott és felolvasott vallomása végén Zuschlag János. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen.
Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.
Kapcsolódó írások:
- Zuschlag tagadja, hogy bűnszervezetet hozott volna létre, és egyetemistákra mutogat
- A szocialisták a Zuschlag-mutyiban említik Szijjártót
- 30 millió forintos adóhiány Zuschlag János vagyon-vizsgálatánál
- Folytatódik a Zuschlag-per tárgyalása
- Zuschlag-per: Államtitokra hivatkozva nem tett vallomást Lusztig
- Fidesz: Budai és Nyakó lebukatták az MSZP-t!
- "Mesterházy méltó miniszterelnök-jelöltje lenne a zuschlagok és hunvaldok pártjának"
- Zuschlag-per - Fidesz: van miről beszélnie Mesterházynak
- Deutsch: "lenne mit mondanom" a bíróságon tanúként
- Még egy csontváz: Egykori nemzetbiztonsági is segített Zuschlagnak!

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Otthon CentrumHegesztőmérnök
Trenkwalder Kft.Villamosmérnök
Frimo Hungary Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



