top cikkek:Állandóan vért és infúziót kap Hulé Éva Megmutatta óriási melleit a brit modell "Tetovált náci" a gátlástalan Michelle? Nézze meg Spears "szomorú kebleit"! A sztár szerint hétköznap nem jó lerészegedni |
![]() A közhatalmukkal visszaélőknek felelniük kellZuschlag: Az ügyészség maffiafőnöknek akar beállítaniA közhatalmi funkciót betöltő személyeknek is felelniük kell tevékenységükért, ha bűncselekményt követnek el - mondta vádbeszédében Német Zsolt ügyész, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per keddi tárgyalási napján. Ha a személyek közhatalmukkal visszaélnek és bűncselekményt követnek el, ugyanúgy felelniük kell magatartásukért, mint bármely más állampolgárnak - jelentette ki 72 oldalas vádbeszéde kezdetén az ügyész. Németh Zsolt hangsúlyozta: a vádlottak által tanúsított magatartás-minta törvénytelen, azt a büntetőjog eszközeivel meg kell bélyegezni. Az ügy nyomozati szakban folytatott szakaszának tanulságaként említette, hogy az igazságszolgáltatás szerveit és munkatársait jogszerű tevékenységük gyakorlása során, vagy emiatt senki részéről nem érheti presszió. Az ügyész kiemelte: a 16 vádlott közül Lados István másodrendű vádlott ez egyetlen, aki őszinte, feltáró, önmagára és társaira is terhelő vallomást tett, részletekbe menően feltárta a csoport működését. A vádhatóság szerint Lados István szavahihetőségét alátámasztja az a tény, hogy a nyomozati szakban csaknem húsz napon keresztül tett vallomása megegyezik a bíróág előtti, nyolc napig tartó vallomása során elmondottakkal. Vádbeszédében az ügyész kitért arra: a nyomozati szakban Lados Istvánnal közölték az együttműködő gyanúsítottakkal kapcsolatos figyelmeztetetéseket, közölték vele, nincs lehetőség vádalku megkötésére. A vádhatóság képviselője kiemelte: az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított. Ezt nem változtatja meg, hogy nem sikerült bizonyítani a vádlottak anyagi haszonszerzését, mert a haszonszerzés máshol (Fibisz) - realizálódott. A bűnszervezet létszámát a törvény három főben jelöli meg. A vádbeli cselekmények hat év alatt történtek, ez idő alatt Zuschlag szerepe végig meghatározó volt, valamint a tagok személye csak kis mértékben változott. Befejezte a bíróság a bizonyítási eljárástFodor Endre tanácsvezető bíró a szerdai tárgyalási napon befejezte a Zuschlag János és 15 társa ellen a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben a bizonyítási eljárást. Több tanút hallgatott meg a bíróság, akik közül kettőnek a meghallgatását Zuschlag János elsőrendű vádlott indítványozta. Az egyik tanú, a Debrecenben élő és ifjúsági táboroztatással foglalkozó vállalkozó elmondta: a vádban szereplő Hoppá Egyesület részére ő állította ki a számlát. Elismerte, hogy ő kérte a vádlottaktól a nyomozás kezdete előtt meghalt Kisbaranyi László nevének az említését, ő kérte meg a másodrendű Lados Istvánt, hogy az eljárás kezdete után menjen külföldre, majd semmisítsen meg iratokat. "Nem igaz, hogy befolyásoltam a büntető eljárást, (...) nem igaz, hogy kértem volna tájékoztatást a lehallgatásom tényéről" - tagadta sorban a per során vele kapcsolatban elhangzott állításokat az elsőrendű vádlott.
Kapcsolódó írások: |
||||||||
![]() Kevés zsír és szénhidrátAz egészséges étrend távol tartja az érelmeszesedést?A kevés zsírt vagy szénhidrátot tartalmazó étrend, illetve a sokat emlegetett mediterrán diéta egyaránt csökkenti a nyaki erek meszesedését, a testsúlyt és a vérnyomást. Hiába nem dohányzikGenetikai okok is emelhetik a tüdőrák kockázatátÁllítsuk meg a metabolikus-szindrómát!A túlsúly, mint probléma, ritkán jár egyedül |
|
![]() A bajsza alatt mosolyog GuttenbergNem nagy üzlet az e-könyv a kiadóknakAz e-könyv - azaz a digitalizált vagy más néven elektronikus könyv - térnyerésével logikusnak tűnhet, hogy a kiadók nagy összeget takarítanak meg, mivel nem kell kinyomtatniuk és terjeszteniük a papíralapú műveket. | Tiltják a Facebookot, Skype-ot, ICQ-t UkrajnábanEgyre több helyen tilos az internetes kommunikációElfogultan gugliznak?Peking politikai aktivitással vádolja a Google-tCyber-prémvadászokA neten adják-veszik a veszélyeztetett állatokat |
![]() Az azbesztmellény ölte meg a kékszemű sztártJavítóintézetből a filmvászonra: 80 éve született Steve McQueenMárcius 24-én lenne nyolcvan éves a ragyogóan kék szemű, férfias Steve McQueen, minden idők egyik legnépszerűbb filmcsillaga. | Aniston a harmadik helyen kullogAlice maradt a box-office királynőjeFontos szerepet játszott Hitler belső körébenHitler Eva Braunja: mégsem csak "ártatlan szőkeség" volt?Las Vegasban Pici felejthetetlen dalaiPresser Gábor visszatér Kaliforniába! |
![]() Limitált szériát készítettek az MX-5-bőlElcsavarja a fejed az új Mazda kabrióA Mazda a márka franciaországi piacon való jelenlétének huszadik évfordulója alkalmából egy Black and Matte névre keresztelt limitált kiadást dob piacra az MX-5-ből. | Betoyotáztak a Daewoonál?A GM Daewoo visszahív 58 ezer gépjárművet gyártáshiba miattBevállt a roncsautóprogramTöbb mint 4 ezer új autót adtak el RomániábanNem gurul a luxusA Mercedes-Benz leállítja a Maybach gyártását |
Új előírások a számlázást illetőenVáltozások a pénztárgép használatábanÁprilis 1-jétől módosulnak a pénztárgép kötelező használatára vonatkozó előírások - hívja fel a figyelmet az APEH. | Központosítják a helyi iparűzési adót isBonyodalmak az I. féléves helyi iparűzési adóelőleg befizetések körül60 nap nélküleA számviteli beszámoló elmulasztása adószám-felfüggesztéssel járAdósemlegesség- Az meg mi?Európai Bírósághoz fordul Brüsszel a magyar áfatörvény miatt |
Portál szoftver és szerkesztőségi CMS, DMS rendszer:
© PortalWare, 2008 Deltha Rendszerház Kft.
• Médiaajánlat és hirdetési akciók •
Impresszum •
Adatvédelmi nyiltakozat •
Fórum •
Írj Nekünk! •
• Olvasói és moderálási alapelvek •
ma.hu RSS csatornái •
Hardver Fejlesztő
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.