hirdetés

Gyanyús ügyek, szabadságjogok

Itt a hét BKV-s feljelentése: Kocsis István egy HÉV-beruházással kapcsolatban fordul a rendőrséghez

Feljelentést tett szerdán Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a HÉV békásmegyeri kijelzőivel kapcsolatos szerződés ügyében - jelentette be Tomasitz István, a közlekedési társaság jogi igazgatója a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának ülésén.

2010.02.10 16:03MTI
hirdetés

A jogi igazgató a BKV-vizsgálóbizottság legutóbbi ülése óta történt eseményekről számolt be röviden a bizottság előtt és jelezte: várhatóan további feljelentéseket is tesz a társaság a héten. A bizottság napirendjének elfogadása előtt a képviselők arról vitáztak, hogy a György István (Fidesz) elnök által összeállított, és a meghallgatandóknak korábban megküldött kérdések közül indokolt-e valamennyire választ kérni a sajtó nyilvánossága előtt.

Bőhm András (SZDSZ) ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásokat befolyásolhatják a kérdésekre adott, és a médiában megjelenő válaszok. Papcsák Ferenc (Fidesz) szerint azonban a képviselők nem korlátozhatók abban, milyen kérdést tesznek fel, ahogy az érintetteknek sem kötelező választ adniuk; mindkét fél "szabadságjoga" ennek eldöntése.

A testület tagjai - formális döntés nélkül - végül abban maradtak, hogy a megkérdezettekre bízzák, mely kérdésre válaszolnak, melyekre nem. Az eseti bizottság Székely Gábor korábbi felügyelőbizottsági elnök meghallgatásával folytatódik.

Őt követi majd Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, valamint helyettese, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) meghallgatása.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szoptatás a terhesség alatt
2012. máj. 22. 23:23

Gyermekkerékpár - Hogyan vásároljon biciklit?
2012. máj. 22. 21:41

Só utáni vágy ? Az Addison-kór jele
2012. máj. 22. 20:11

A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése
2012. máj. 22. 18:37

Készüljenek a melegre a visszér-betegek!
2012. máj. 22. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.