"A magyar állam a felelős"
A Mazsihisz elnöke elítéli a Máv ellen indított holokauszt-pert
Nem indítható per erkölcsi értelemben a MÁV ellen a holokauszt borzalmaiért, mert ezért a magyar állam, és nem kifejezetten a MÁV felelős - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke csütörtökön az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Egyesült Államokban kártérítési pert indítottak a MÁV ellen a holokauszt magyar áldozatainak örökösei.
2010.02.11 17:24MTIA MÁV elleni per a Mazsihisz véleménye szerint "nem olyan, amely erkölcsileg megindítható". A magyarországi zsidóság túlnyomó részének meggyilkolásáért, vagyonuk elkobzásáért ugyanis az akkori magyar társadalom túlnyomó része felelős, ezért a felelősséget pedig a magyar államnak kell viselnie - fogalmazott Feldmájer Péter.
Megemlítette, hogy a MÁV "külön ebből a felelősségi körből nem emelhető ki, és a felelősség ilyen szétbontása nem is volna helyes, mert ez esetben (...) a helyi önkormányzatokat, valamennyi (...) állami intézményt vagy gazdasági csoportot perelni lehetne, és ez nem vezetne sehova".
Feldmájer Péter rámutatott: a magyar állam a felelősségét elismerte a holokauszttal összefüggésben egyrészt az 1946. évi 25. törvényben, másrészt az 1947. február 10-én megkötött párizsi békeszerződésben. Az állam ennek megfelelően vállalta, hogy kompenzációt nyújt a zsidó közösségnek, s ez a folyamat ma is zajlik Magyarországon.
A Mazsihisz elnöke arról is beszélt, hogy a kártalanításról szóló tárgyalások az állammal húsz éve folynak, "egyes kormányok aktívabban, más kormányok kevésbé aktívan gondolkodtak erről", de ez a folyamat nem szakadt meg a rendszerváltás óta.
Utalt arra is, hogy 2007-ben, kormányhatározat alapján, létrejött egy ezzel a kérdéssel foglalkozó vegyes bizottság. Megjegyezte, hogy a magyar állam a nem vagyoni károk terén a világon egyedülálló módon "a zsidó emberek meggyilkolásával okozott károk bizonyos részével szembenézett", és a meggyilkoltak testvéreinek vagy leszármazottainak "hajlandó volt, ha nem is egy túl nagy összegű, de egy mindenképpen számottevő összegű kártalanítást fizetni".
A MÁV-ot egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak 95 örököse perelte be: jóvátételt követelnek, amiért a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában. A felperesek 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. Előbbi a holokauszt áldozataitól eltulajdonított vagyon mai áron számolt értéke, utóbbi pedig büntető jellegű jóvátétel, amiért a MÁV "gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban".
A MÁV Zrt. a médiából értesült a holokauszt magyar áldozatainak örökösei által, a chicagói bíróságon indított jóvátételi perről - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel. A cég a beadvány tartalmáról az interneten keresztül tájékozódott.
A MÁV Zrt. az álláspontját az állami szervekkel közösen, a keresetlevél hivatalos megérkezését követően alakítja ki. Az Egyesült Államokban kedden beadott kártérítési keresetben az áll, hogy a beadvány benyújtását kilenc év kutatómunka előzte meg. A kutatás során - amelyet a magyar kormány együttműködése vagy közbenjárása nélkül végeztek el - több tízezer hivatalos dokumentumot vizsgáltak át kelet-európai és német levéltárakból és izraeli irattárakból.
Felhasználtak a holokauszt túlélői és történészek birtokában levő okmányokat és anyagokat a washingtoni Holokauszt Múzeum dokumentum-gyűjteményéből. A holokauszt áldozatainak örökösei és közeli hozzátartozói egyebek között azért perlik a MÁV-ot, mert az "tudatosan biztosított" szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, valamint azért, mert megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől, megszegve ezzel a népirtás tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt.
Az illinois-i északi kerületi bíróságon az ügyben már kijelölték a bírót. A felperesek közül 23-an amerikai lakhellyel rendelkeznek, 69-en Izraelben élnek, egy-egy személy Nagy-Britanniában, Brazíliában, illetve Magyarországon lakik. Hasonló eset már történt Franciaországban, ahol a bordeaux-i francia fellebbviteli bíróság 2007 márciusában érvénytelenített - az elsőfokú bíróság illetéktelenségére hivatkozva - egy 2006-os ítéletet, amelyben kártérítésre kötelezték a francia államot és az állami vasúttársaságot (SNCF) egy francia zsidó család második világháborús koncentrációs táborba hurcolásában való közreműködéséért.
Toulouse város közigazgatási bírósága 2006 júniusában Alain Lipietz európai parlamenti zöld párti képviselő, valamint húga és nagybátyja keresete alapján 62 ezer eurónyi kártérítésre kötelezte a francia államot és az SNCF-et azért a szerepéért - "emberiesség elleni bűnök elkövetésében való részességükért" -, amelyet 1944-ben játszottak Lipietz apjának és nagybátyjának és még két családtagjának a drancy-i gyűjtőtáborba szállításában. A döntés azt jelenti, hogy a franciaországi felpereseknek és sok száz további panaszosnak polgári vagy büntetőbírósághoz kell fordulniuk, ahol jogászok szerint sokkal kevesebb esélyük van kedvező ítéletre.
Egy hasonló, polgári bírósághoz beadott keresetet 2003-ban a 30 éves elévülési időre hivatkozva utasítottak vissza. A közigazgatási bíróságokra nem vonatkoznak ezek az elévülési szabályok. Az SNCF vasúttársaság azzal védekezett a perben, hogy a kollaboráns Vichy-kormány és a német megszálló erők kötelezték a deportálások végrehajtására.
Az elsőfokú ítélet ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a vasúttársaság "soha nem tett ellenvetést vagy élt tiltakozással a deportálások végrehajtása miatt".

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




