Blogjában tervezgette a vérontást
Istennek képzelte magát S. Ábel
Azt tudjuk, hogy a világ tele van őrjöngő őrültekkel. Elborzadva hallgatjuk sokszor a hírekben, hogy valahol a világ másik felén ártatlan válnak ámokfutók áldozataivá. Múlt hét csütörtökön kiderült: egy 22 éves fiatalember Budapesten tervezett vérengzést, 22 embert akart kivégezni.
2010.02.16 09:11ma.huA fiatal jogászhallgató, S. Ábel már másfél éve megírta blogjában, hogy bizony vér fog folyni. 22 emberrel akart végezni élete 22 rossz éve miatt. Az ELTE Jogi karát, a Westendet vagy az Allee-t szemelte ki vérengzése helyszínéül, válogatás nélkül kezdett volna bele az öldöklésbe. Március 13-ig marad előzetes letartóztatásban, de nem jogerős a végzés, ugyanis maga a gyanúsított és védője is fellebbeztek.
S. Ábel, ugyanúgy, mint a pécsi ámokfutó, sportlövészetre járt, tehát jól tudott bánni a fegyverekkel. Egy 9 milliméteres parabellum típusú fegyver volt a birtokában, feltehetően ezzel akart vérfürdőt rendezni. A mészárlásra tudatosan készült, a szűk környezete tudta, hogy miket emleget az elmezavaros férfi. Az önjelölt ámokfutó beismerő vallomást tett, amit azóta visszavont. Eszerint beteges vonzalmat érzett a külföldön történt ámokfutások elkövetői és az elkövetés módja iránt, tananyagként tanulmányozta az ezekről készült felvételeket.
Honlapján a versei tanúskodnak beteges képzelgéseiről, íme egy részlet:
„Fegyvert ragad egy ifjú.
(Be fogják majd mondani.)
Beront az egyetemre,
S kilenc társát lelövi.”(...)
„(...)Ott találnak majd reá,
Golyóval a fejében.
Nem ítéli el bíró,
Nem érheti oly’ szégyen!”
Amellett, hogy tervezte a gyilkosságokat, felsőbbrendű lénynek, Istennek képzelte magát. Szintén egy verse, Az én Istenségem ad erről tanúbizonyságot:
„A ti csicska világotok
Nekem csak tanulmányút.
Utána hibátlan lényem
Tökéletes térbe jut (...)”.
A kihallgatáson bevallotta a rendőröknek, hogy már tartott „terepszemlét” az egyetemen és az egyik bevásárlóközpontban, de akkor nem tette meg, maga sem tudja miért. Azóta változtatott vallomásán: ma már azt mondja, hogy senkit nem akart megölni. A gyanúsított mindössze annyit ismer el az egészből, hogy két hete gázpisztolyával kilőtt panellakása ablakából.
Hamarosan 30 napos kivizsgálásra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítják, de ha addig semmi kézzel fogható bizonyítékot nem tud felmutatni a rendőrség, akkor könnyen szabadlábra helyezhetik, és a legrosszabb esetben befejezheti ördögi tervét.
Kapcsolódó írások:
- S. Ábel blogja
- Részben vonta vissza vallomását az ámokfutásra készülő gyanúsított
- Szörnyűség: huszonkét ember kivégzését tervezte egy budapesti egyetemista
- Súlyos állapotban a pécsi ámokfutó
- Nyolc embert mészárolt le egy ámokfutó Virginiában
- Késelés egy francia egyetemen: egy halott, három sérült
- Tudatosan választotta ki áldozatait a finnországi ámokfutó

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:50 Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
- 19:09 Szarvas előtt Vácnál merült egyet Schirilla
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
Otthon CentrumFröccsöntő mérnök
Astrum Mei Kft.Könyvelő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 20:21
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 20:14
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:48
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



