Dobtak-e molotov-koktélt?
Magyarok Nyilai - még hónapokig tarthat a nyomozás
Még hónapokig tarthat a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet elleni nyomozás, amely során mind a gyanúsítottak száma, mind pedig a cselekmények köre bővülhet - mondta az MTI megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken, azt hangsúlyozva, az eljárás alá vont 16 emberrel szemben már most bizonyítékok láncolata áll rendelkezésükre.
2010.02.26 11:44MTIFazekas Géza az RTL Klub birtokába került, és a napokban nyilvánosságra hozott hangfelvétellel kapcsolatban - amelyről egy férfi azt állítja, ő maga készítette, és ez alapján "buktatta le" a bűnszervezetet, amelynek katonai vezetőjeként Budaházy Györgyöt nevezte meg - azt MTI-nek úgy nyilatkozott: "nem kívánunk hozzá kommentárt fűzni".
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője hangsúlyozta: a nyomozás - mint általában bármely más ügy esetében - az eljárás nem nyilvános szakasza, így a gyanúsítottak és védőik ezen szakaszban a bizonyítékoknak csak egy részét ismerhetik meg. Az ügy teljes bizonyítékait csak az iratismertetéskor tárják az érintettek elé - tette hozzá Fazekas Géza, megjegyezve, a március közepéig tartó nyomozati határidőt minden bizonnyal ismét meghosszabbítják, mert mind a gyanúsítottak száma, mind pedig a cselekmények köre bővülhet.
Fazekas Géza azt mondta: bizonyítékok sora, láncolata áll már most az ügyészég rendelkezésére. Ezek személyi és tárgyi bizonyítékok, illetve szakértői vélemények.
Emlékezetett: a büntetőügynek jelenleg 16 gyanúsítottja van, akik közül - Budaházy Györggyel együtt - jelenleg 11 személy van előzetes letartóztatásban. A többi öt ember ellen lakhelyelhagyási tilalom mellett tart az eljárás, de vannak olyanok is, akik szabadlábon védekezhetnek.
Budaházyt, akit 2009. június 17-én fogtak el, azzal gyanúsítják, hogy 2007 elején egy több személyből álló, Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre és vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal - őket megfélemlítve - befolyásolják a parlamenti döntéseket. A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt mindezek alapján terrorcselekmény bűntettével, robbanóanyag és robbantószer készítésével elkövetett, robbanóanyaggal visszaélés bűntettével, emberölés előkészületének bűntettével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének elkövetésével gyanúsítja.
A nyomozóhatóság szerint Budaházy György a cselekményeket bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el. A tavaly június óta fogva tartott Budaházy György előzetes letartóztatását legutóbb január közepén, április 19-ig hosszabbította meg a nyomozási bíró.
A nyomozás eddigi adatai szerint a magukat Magyarok Nyilainak nevező csoport tagjai Budaházy György utasítására 2007. december 13-a és 16-a között hajtottak végre Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen - általuk "figyelmeztető akciónak" nevezett - fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadásokat, de a csoport számlájára írják Dér Zsuzsanna ingatlana ellen elkövetett támadást is. 2007. december 16-án az interneten megjelent közleményben figyelmeztették az összes országgyűlési képviselőt arra, hogy "senki nem utolérhetetlen", és ennek tudatában a 2007. december 17-i szavazáson nemmel szavazzanak.
A nyomozóhatóság szerint ugyancsak Budaházy utasítására - aki magát "Katonai Parancsnokság" néven jelölte - 2008. február 7-éről 8-ára virradó éjszaka a csoport tagjai Cegléden, Dunaújvárosban, Rácalmáson, Gödön, Kunhegyesen, Sarudon hajtottak végre országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen Molotov-koktélos támadásokat, ezzel akarták befolyásolni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény Országgyűlés általi elfogadását. Tavaly április 8-án egy miskolci országgyűlési képviselő, egy Szigetváron lakó országgyűlési képviselő és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál helyeztek el Budaházy utasítására a csoport tagjai futball-labdába rejtett pokolgépet.
A bombákat egy időben akarták felrobbantani, amit a rendőrség akadályozott meg. A gyanú szerint Budaházy adott utasítást a csoport tagjainak az MSZP kispesti és kőbányai székháza elleni, 2007. október 19-ei Molotov-koktélos támadásokra is. A kispesti irodánál a felhasznált palackok nem gyulladtak meg, így végül csak százezer forint kár keletkezett az épületben. A kőbányai székháznál félmillió forint volt a kár. Meggyanúsították Budaházyt azzal is, hogy ő adott utasítást a "Vörös Csepel" nevű csepeli szórakozóhely, a Hollán Ernő utcai Broadway jegyiroda, a belvárosi Action Bár, továbbá a VIII. kerületi Magnum Fittnes Szalon elleni Molotov-koktélos támadásokra, és ugyancsak az ő megbízására követték el a Szilvásy György lesencefalui ingatlanja elleni támadást, valamint Csintalan Sándor bántalmazását.
Kapcsolódó írások:

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




