Három tűzoltót felfüggesztettek
Szexuális zaklatás a tűzoltóságnál - feljelentések és felfüggesztések az FTP-n
Kényszerítés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a fővárosi tűzoltóparancsok, mert tűzoltók egyik társukat szexuálisan zaklatták, megalázták; Bende Péter vezérőrnagy három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető vezetői megbízatását azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta, és fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított.
2010.03.01 13:25MTIA Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) vezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: múlt szerdán jutott tudomására, hogy két héttel korábban, egy „pálinkakóstoló túrát” követően, hazafelé az autóbuszban az egyik tűzoltó szexuálisan molesztálta és megalázta társát, miközben a többiek azt végignézték, ezért azonnali belső vizsgálatot rendelt el.
A vizsgálat elrendelésével egy időben három vonulós tűzoltó szolgálati viszonyát azonnal felfüggesztette, három másik tűzoltó tisztet pedig írásos jelentésre utasított, amelynek hétfőn kell megérkeznie a fővárosi tűzoltóparancsnokhoz.
Bende Péter azt mondta: mivel szolgálaton kívül történt az eset, az érintett három tűzoltó ellen méltatlansági eljárást indítanak, és amennyiben bebizonyosodik, hogy megtörtént a cselekmény, megszüntetik szolgálati viszonyukat. Megjegyezte, ha szolgálatban történik mindez, akkor fegyelmi eljárást kellett volna indítania ellenük.
Az FTP parancsnoka az MTI-vel azt is közölte: hétfőn intézkedett fegyelmi eljárások megindításáról annak tisztázására, hogy a buszon a cselekménykor együtt utazó tűzoltók miért nem jelentették az esetet. Tisztázni szeretné, hogy az elöljáróknak volt-e tudomásuk az erőszakról, és ha igen, azt miért nem jelentették azonnal, illetve van-e alapja azoknak, az állományon belül terjedő szóbeszédeknek, hogy nem a "pálinkakóstoló túra" volt az első és egyetlen, hasonló szexuális zaklatás a tűzőrségen.
Bende Péter a buszon történt megalázatással összefüggésben indoklás nélkül, azonnali hatállyal hétfő reggel visszavonta egy főosztályvezető vezetői kinevezését.
Az erre vonatkozó parancsot az FTP vezetője parancsnokhelyettesi jelenlétében ismertette a főosztályvezetővel. Az MTI úgy értesült, az érintett főosztályvezetőnek ugyan tudomása volt az állományon belül, szolgálaton kívül történt szexuális bűncselekményről, de azt nem jelentette, az erőszakot elszenvedő vonulós tűzoltót pedig egy másik fővárosi tűzőrségre helyeztette át.
Bende Péter azt mondta: a főosztályvezető ellen nem fegyelmi büntetést, hanem parancsnoki intézkedést alkalmazott, "mert megrendült a bizalma" a vezető beosztású tűzoltóban. A vezérőrnagy elképzelhetőnek tartja, hogy a későbbiekben akár fegyelmi vizsgálat is indulhat a felmentett főosztályvezető, illetve más vezető beosztású tűzoltók ellen, mert ha tudomásuk volt az esetről, akkor akár felmerülhet a bűnpártolás tényállása is.
Ha a fegyelmi eljárások során más bűncselekmény is a tudomásukra jut, újabb feljelentést tesznek - mondta Bende Péter. A méltatlansági és a fegyelmi eljárást csütörtökön indítják meg, és a vizsgálat lefolytatására 30 nap áll rendelkezésre, amely egy alkalommal újabb 30 nappal meghosszabbítható - mondta az MTI-nek Bíber István ezredes, az FTP gazdasági parancsnokhelyettese, megjegyezve, akár már az első meghallgatás alkalmával eredmény születhet.
Dobson Tibor kommunikációs főosztályvezető azt hangsúlyozta: a tűzoltók szexuális orientációja magánügy, de egy tűzoltó szolgálaton kívül sem viselkedhet hivatásához méltatlanul.
Megemlítette: a 140 éves fővárosi tűzoltóság történetében még soha nem fordult elő hasonló eset, ezért - mint fogalmazott - presztízskérdés számukra, hogy a teljes tűzoltó állomány becsületét csorbítható esetet minél előbb tisztázzák.

Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című háromdimenziós fantáziafilmjének szereplőgárdájához Billy Connolly skót színész.
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
Egy hónap után nyoma sincs a szülésnek
Még mindig elhisszük Beyoncénak?

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Napi horoszkóp - 2012. február 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Riadalom Debrecenben
Bombafenyegetés e-mailben
Senki nem sérült meg
Játék pisztolyos rablás Tokodon
Hófalba ütköztek
Olajra léptek volna a gázolaj-tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:47 A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?
- 22:30 Aszteroidákkal "tömi magát" a Tejútrendszer magjában lévő fekete lyuk
- 21:31 Kétszáz éve hever a mélyben az amerikai hadihajó
- 20:29 Amerika és Eurázsia az Északi-sarknál fog randizni
- 19:59 Egyre több olasz válik meg luxusautójától
- 19:50 Nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai
Trenkwalder Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Flottaértékesítő
Hovány Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
- A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?2012.02.10 00:39
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 00:38
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



