Megszólalt egy tűzoltó! - "Jó poénnak tartották"
Nem a "pálinkakóstoló túrán" történt az első szexuális zaklatás
Nem a "pálinkakóstoló túrán" történt szexuális zaklatás és megalázás volt az első eset a fővárosi tűzoltóság állományán belül - mondta az MTI-nek hétfőn egy neve elhallgatását kérő tűzoltó, aki szemtanúja volt az autóbuszon történt molesztálásnak, és állítása szerint azt azonnal jelentették feletteseiknek, akik az ügyet megpróbálták elhallgatni.
2010.03.01 17:10MTI - Fotó: MTIA tűzoltó azt mondta: két héttel ezelőtt Újszilváson, Bolyhos pálinkakóstoló túrán vettek részt. Közlése szerint ide, és más hasonló jellegű rendezvényekre már évek óta járnak szervezett formában tűzoltók, de az a három társa, akik a most nyilvánosságra került ügyben érintettek, először vettek részt ilyen "csapatépítő" rendezvényen.
A három tűzoltó, akik a Roham 1 állományába tartoztak, már a pálinkafőzdében is botrányosan viselkedett: letolták nadrágjukat és nemi szervüket mutogatták a jelenlévőknek, ezért a vezetők véget is vetettek a kirándulásnak - idézte fel. (A fővárosban két rohamcsoport áll állandó készültségben: Pesten, a józsefvárosi parancsnokságon a Roham 1, a Roham 2 pedig Budán.
A csoport tagjai ugyanolyan gépjárműfecskendővel és felszerelésekkel vonulnak a káresetekhez, mint a kerületi tűzoltóegységek, annyi különbséggel, hogy a rohamszolgálat tagjai alpintechnikai kiképzésben is részesülnek, és ehhez szükséges felszerelés is található autóikon. Őket riasztják szakadékba, vagy hegyoldalba zuhant személyek mentésekor, hídra mászó öngyilkosjelöltek lehozatalára, viharkárok felszámolására a tetőkön, nagy magasságban, avagy akkor, ha tetőről kell emeleti lakásokba ereszkedni, ha oda az ajtón át nem tudnak a tűzoltók bejutni.)
A szemtanú elmondása szerint a botrányos viselkedés után a hazafelé tartó úton kisebb verekedésre figyeltek fel az autóbusz hátuljában. Három Roham 1-es egy VIII. kerületi tűzoltóra támadt: az egyik tűzoltó megpróbálta szexuálisan molesztálni és megalázni társát azzal, hogy a nadrágjába nyúlt. A neve elhallgatását kérő tűzoltó azt mondta: a "sértettet" ekkor a busz elejébe ültették, ezzel megakadályozták a bűncselekményt, így cáfolta azokat a korábbi parancsnoki kijelentéseket, hogy a buszon utazók mindezt szótlanul végignézték volna.
Állítása szerint az autóbuszon nemcsak vonulós tűzoltók vettek részt, hanem "elöljárók" is. Ő és több társa másnap, szombat reggel jelentette az incidenst. Még az autóbuszon kiderült, hogy a három tűzoltó néhány hónappal korábban, szolgálati időben, "beavatási szertartásként" úgynevezett análfűrész módszerrel szexuálisan megalázta másik társukat, aki emiatt a következő alkalommal már nem lépett szolgálatba, majd családi problémák miatt szabadságra ment és betegállományba került. A megaláztatást elszenvedő tűzoltót később áthelyezték egy másik tűzőrségre.
A rohamos tűzoltók egy másik alkalommal egymás nemi szervét fogdosták, ánuszukat borotválták a zuhanyzóban, és amikor ezt a szolgálatparancsnoknak a többiek jelentették, a vezető "jó poénnak nevezte" az ügyet, nem indított vizsgálatot - mondta a név nélkül nyilatkozó tűzoltó, megjegyezve, ezek a tűzoltók szerinte nem homoszexuálisok, egyiküknek családja, gyermekei vannak.
A "pálinkakóstoló túrát" követő szexuális zaklatás miatt a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) tűzoltási, mentési és katasztrófa-elhárítási főosztályának vezetője kihallgatta az érintett tűzoltókat, majd intézkedett, hogy a szexuális zaklatást végrehajtó egyik tűzoltót egy évre helyezzék át a búvárszolgálathoz.
Az állományon belül azért indult el a szóbeszéd a szexuális zaklatásokról, mert a tűzoltók felháborítónak tartották, hogy a vezetők megpróbálják elhallgatni, eltussolni ezt a súlyos ügyet, és ez a tény a vonulós tűzoltók között feszültségeket is gerjesztett - jegyezte meg a legutóbbi zaklatási ügy szemtanúja, hozzáfűzve, a teljes állományt megbélyegző cselekedet már napok óta téma a szolgálatokat teljesítők között, amelyet mélységesen elítélnek.
Bende Péter vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok hétfőn közölte az MTI-vel, hogy kényszerítés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert tűzoltók egyik társukat szexuálisan zaklatták, megalázták. Az FTP vezetője három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető vezetői megbízatását azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta, és fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított.

Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című háromdimenziós fantáziafilmjének szereplőgárdájához Billy Connolly skót színész.
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
Egy hónap után nyoma sincs a szülésnek
Még mindig elhisszük Beyoncénak?

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Napi horoszkóp - 2012. február 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Riadalom Debrecenben
Bombafenyegetés e-mailben
Senki nem sérült meg
Játék pisztolyos rablás Tokodon
Hófalba ütköztek
Olajra léptek volna a gázolaj-tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:47 A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?
- 22:30 Aszteroidákkal "tömi magát" a Tejútrendszer magjában lévő fekete lyuk
- 21:31 Kétszáz éve hever a mélyben az amerikai hadihajó
- 20:29 Amerika és Eurázsia az Északi-sarknál fog randizni
- 19:59 Egyre több olasz válik meg luxusautójától
- 19:50 Nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai
Trenkwalder Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Flottaértékesítő
Hovány Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
- A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?2012.02.10 00:39
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 00:38
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



